CsK:Feyfolken II

Innen: Elder Scrolls Lapok

Feyfolken II
A Nagy Bölcs meséje arról, milyen veszélyes lehet egy gondatlanul megbűvölt tárgy a gazdájára nézve. A 2. kötetből megtudhatjuk, hogyan vette használatba a néma írnok a varázspennát, és milyen nagy sikereket ért el a segítségével. A könyv elolvasása idézés képzettségünket fejleszti.
írta: Waughin Jarth



Miután Vonguldak és Taksim bemutatta az idézéseket illető elemi tudását a vizsgán, a Nagy Bölcs elbocsátotta őket, hogy örömüket leljék a napban. A két cimborának, aki a legtöbb délután nyugtalanul ülte végig leckéit, most nem akaródzott felállni ülőhelyükről.

- Azt mondtad nekünk, a vizsga után többet is megtudhatunk az írnokról és a varázspennájáról - mondta Taksim.

- Már meséltél nekünk az írnokról, miként élt magányosan, miként vívta csatáit a templom titkárával a Kiadvány fölött, és hogy miként némult meg a karmazsinpestistől. Ott hagytad abba, hogy a küldönce megszerezte mestere számára a Feyfolken nevű daedra lelkével megbűvölt pennát - tette hozzá Vonguldak, felfrissítvén mestere emlékezetét.

- Így is történt - mondta a Nagy Bölcs. - Egy kis szundikálásra gondoltam épp. Ugyanakkor, ez a történet néhány ponton kapcsolódik a szellemek természetéhez, ami pedig összefügg az idézésekkel, tehát folytatom.

Thaurbad elkezdte a tollat használni a templom Kiadványának megírásához, ám volt valami aszimmetrikus a betűiben, már majdnem három dimenziós betűket rajzolt, és ez tetszett neki nagyon.

Az éjszaka Thaurbad összehozta Auri-El templomának Kiadványát. Amint áthaladt az oldalakon a Feyfolken pennával, művészi alkotást hagyott maga mögött, egy felvilágosult, arany kéziratot, ami ugyanakkor egyszerű, jó és erősen népies volt. A szentbeszéd kivonata szinte költői volt, annak ellenére, hogy az érsek szakszerű és felettébb érdektelen alessiai hittételein alapult. A templom két fő adakozójának nekrológja egyenes és hathatós volt, a szánalmas hétköznapi halálokat világméretű tragédiákká emelte. Thaurbad addig dolgozott a mágikus palettán, amíg a kimerültségtől majd össze nem esett. Reggel hat órára, egy nappal a határidő lejárta előtt, átadta a Kiadványt Gorgosnak, hogy vigye el Alfiersnek, a templom titkárának.

Amint az várható volt, Alfiers egyáltalán nem válaszolt, sem dicsérettel, sem pedig észrevétellel a Kiadvány korai elkészülte miatt. Nem számított. Thaurbad tudta, hogy ez a templom történetének eddigi legjobb Kiadványa. Ám sundas napján, egy órakor, Gorgos sok üzenetet hozott neki.

"A mai Kiadvány annyira csodásan sikerült, hogy amikor olvastam az előcsarnokban, szégyen ide, szégyen oda, de folyamatosan sírtam" - írta az érsek. - "Nem emlékszem, hogy olvastam-e valaha bármit is, ami ily csodásan ragadta volna meg Auri-El dicsőségét. Óerőd katedrálisa sápadtnak tűnik ehhez képest. Barátom, földre borulok a Gallael óta élt legnagyobb művész előtt."

Az érsek, mint a reverendások legtöbbje, szívesen bonyolódott magas röptű mondatokba. Mégis, Thaurbad örült a dicséretnek. Ezután még több üzenet érkezett. A Templom Aggjai és az egyházközösséghez tartozó harminchárom ifjú és öreg nem szűntek meg találgatni, hogy ki írhatta a Kiadványt, és mi módon lehet neki gratulálni. És egyetlen illető volt, akitől ezt az információt megszerezhették: Alfiers. A gondolat, hogy a sárkányfajzat nőszemélyt az ő csodálói ostromolják, örömmel töltötte el Thaurbadot.

Még másnap, a réven is jó kedve volt, mikor gyógyítójához, Telemichielhez tartott. A herbalista új volt még itt, egy csinos, ragada nő, aki annak ellenére is beszélt hozzá, hogy kapott egy cetlit, ezzel a felirattal: "Thaurbad Hulzik a nevem, tizenegy órára van találkozóm megbeszélve Telemichiellel. Kérem, bocsásson meg, hogy nem beszélek, de néma vagyok."

-Esik már? - kérdezte kedvesen. - Az időjós azt mondta, hogy esni fog.

Thaurbad összeráncolta szemöldökét és dühösen megrázta a fejét. Mi a manóért gondolja mindenki, hogy a némák elvárják, hogy folyton beszéljenek hozzájuk? Talán a karjukat vesztett katonák élvezik, ha labdát dobnak nekik? Minden bizonnyal nem szándékos rosszindulat ez, ám Thaurbad feltételezte, hogy sokan azt akarják ilyenkor megmutatni, hogy ők bezzeg nem nyomorékok.

A vizsgálat a szokásos irtózással töltötte el. Telemichiel a szokásos, kínzással felérő vizsgálatoknak vetette alá, és közben folyamatosan beszélt és beszélt és beszélt.

- Időnként ajánlatos lenne megpróbálnod beszélni. Ez lenne az egyetlen módja a gyógyulásodnak. Ha kellemetlen nyilvánosan próbálkoznod, akkor próbáld magadban - mondta Telemichiel, ám tudta, hogy páciense nem fogadja meg tanácsát. - Próbálj énekelni a fürdőben. Rá fogsz jönni, hogy nem is olyan rossz a hangod, mint gondolod.

Thaurbadot azzal bocsátották el, hogy hetek múlva lesz kész az eredmény. A réven hazafelé, Thaurbad a templom következő Kiadványán gondolkodott. Mi lenne, ha dupla keretet rakna az "Utolsó Sundas napi Áldozati Tál" bejelentése köré? Ha a szentbeszédet egy helyett két oszlopba rendezné, az érdekes hatást keltene. Elviselhetetlen volt a gondolat, hogy addig nem kezdhet munkához, amíg Alfiers nem mondja meg, mi lesz a következő.

Alfiers üzenete mellett egy megjegyzés volt, "AZ UTOLSÓ KÖZLEMÉNY KICSIT JOBB. LEGKÖZELEBB NE HASZNÁLD A 'VÁRATLAN' SZÓT A 'SZERENCSÉS' HELYETT. A KÉT SZÓ, HA JOBBAN MEGNÉZED, NEM SZINONIMÁJA EGYMÁSNAK."

Válaszként Thaurbadnak kedve lett volna követni Telemichiel tanácsát, és obszcén szavakat ordibálni Gorgos fülébe. Ehelyett azonban inkább egy üveg olcsó borba fojtotta bánatát és komponált egy remek választ, majd elaludt a földön, ahol volt.

Másnap reggel, egy hosszú fürdő után Thaurbad elkezdett dolgozni a Kiadványon. Az ötlettel, hogy könnyed árnyékolást alkalmazzon a "Különleges Közlemények" bekezdésen, csodálatos hatást ért el. Alfiers sosem szerette a ráadás dekorációkat a lapszéleken, de a Feyfolken pennát használva igen magasztos jelleggel ruházta fel az irományt.

Gorgos szinte a gondolat sebességével érkezett meg Alfiers válaszával. Thaurbad kinyitotta. Egyszerűen csak annyi állt benne: "SAJNÁLOM."

Thaurbad tovább dolgozott. Alfiers üzenetét kiűzte elméjéből, biztos volt benne, hogy hamarosan kapni fog egy sokkal teljesebb üzenetet, ami valahogy így fog szólni: "SAJNÁLOM, HOGY SOHA SENKI NEM TANÍTOTTA MEG NEKED AZT, HOGY A BAL OLDALI ÉS A JOBB OLDALI MARGÓNAK EGYFORMA HOSSZÚSÁGÚNAK KELL LENNIE" vagy "SAJNÁLOM, HOGY NEM TALÁLTUNK JOBBAT EGY ZSIBBADT VÉNEMBERNÉL, HOGY MEGÍRJA KIADVÁNYUNKAT." Nem számított, hogy mi miatt akarta kifejezni sajnálkozását. A szentbeszéd oszlopai masszív rózsaoszlopokként emelkedtek, díszes fejlécekkel koronázva. A gyászbeszédeket és újszülöttek bejelentéseit gömbszerű keret foglalta körbe az élet körforgásának szívszaggató megjelenítéseként. A Kiadvány egyszerre volt szívélyes és avantgárd. Mestermű volt. Mikor délután elküldte Alfiersnek, tudta, hogy a nő gyűlölni fogja, és ettől vidám hangulata támadt.

Thaurbad meglepett volt, mikor Loredas napján üzenetet kapott a templomból. El sem kellett olvasnia, első ránézésre tudta, hogy ez nem Alfierstől jött. A kézírás nem Alfiers szokásosan agresszív, ledorongoló stílusát hordta magán, és nem a csupa nagybetűs írás volt, amit mintha az Oblivionból ordítottak volna az emberre.

"Thaurbad, azt hiszem, ideje tudatnom, hogy Alfiers nincs többé a templom szolgálatában. Tegnap, igen váratlanul, feladta pozícióját. Engem Vanderthilnek hívnak, és engem ért az a szerencse (elismerem, térden csúszva könyörögtem érte), hogy a templomi kapcsolattartóddá választottak. Lehengerelt lángelméd. Hitem válságban volt egészen a múlt hétig, mikor is olvashattam a Kiadványodat. Ez a Kiadvány maga a csoda. De elég ebből. Csak azt szerettem volna üzenni, hogy megtiszteltetés veled dolgozni. -- Vanderthil"

A válasz a Sundas napi szolgálat után felvidította Thaurbadot. Az érsek teljesen a Kiadványnak tulajdonította a megnövekedett érdeklődést és az adományokat. Thaurbad járandóságát megnégyszerezték. Gorgos több, mint százhúsz üzenetet kapott a csodálóitól.

A következő héten Thaurbad az íróasztala előtt ülve - amin egy üveg Torvali ser állt - ötlettelenül meredt az üres tekercsre. A Kiadvány, az ő gyermeke, a második felesége, most untatta. A főpap harmadosztályú szentbeszédei felértek egy kiadós kiátkozással, a templom patrónusainak halálait és gyermekáldásait pedig tökéletesen céltalannak tűnt lejegyezni. Ez csupa bla-bla, gondolta, ahogy firkálgatott az oldalon.

Tudatában volt, hogy ezt le is írta a papírra: BLA BLA. Ám a tekercsen ezek a szavak jelentek meg: "Gyöngysor egy fehér nyakon."

Egy cikkcakkos vonallal áthúzta az oldalt. Ez pedig a következőképp nézett ki azon az átkozott, gyönyörű Feyfolken pennán keresztül: "Dicsőség Auri-Elnek".

Thaurbad csapott egyet a tollal, s egy vers született a kilöttyent tintából. Összefirkálta a lapot, teleszórta pacával, és az összemaszatolt szavak más formában törtek elő, sokkal tökéletesebb formában, mint korábban. Minden mázolás és fröccsenés kaleidoszkóp szerű örvénylést okozott a dokumentumon, mielőtt csodálatos asszimmetriába rendeződött volna. Képtelen volt tönkretenni a Kiadványt. Feyfolken vette át az irányítást, Thaurbad már csak olvasó volt, nem szerző.

- Most pedig mondjátok meg nekem, mi volt Feyfolken az alapján, amit az idézésekről tanultatok? - kérdezte a Nagy Bölcs.

- Mi történt ezután? - nyavalygott Vonguldak.

- Először mondjátok meg, mi volt Feyfolken, aztán folytatom a történetet.

- Azt mondtad, daedra volt - válaszolt Taksim -, és úgy tűnik, művészi kifejezőképességnek volt birtokában. Feyfolken Azura szolgálója volt?

- De az írnok képzelhette is mindezt - mondta Vonguldak. - Lehet, hogy Feyfolken Sheogorath szolgálója, és az írnok megőrült. Vagy pedig a penna írása hatással van mindenkire, aki olvassa, mivel Auri-El Templomának egész gyülekezete megőrült.

- Hermaeus Mora a tudás daedrája... Hircine pedig a vadság daedrája... a bosszúé pedig Boethiah - töprengett Taksim, majd elmosolyodott - Feyfolken pedig Aljas Clavicus szolgálója, nem?

- Nagyon jó. - mondta a Nagy Bölcs - Hogyan jöttél rá?

- Ez az ő stílusa. - válaszolt Taksim - Feltételezem, az írnok most már nem akarta a penna erejét. Mi történt ezután?

- Elmondom nektek - és a Nagy Bölcs folytatta a történetet.


Luc

Előző: Feyfolken I

Összefoglaló: Feyfolken

Következő: Feyfolken III