CsK:Feyfolken I

Innen: Elder Scrolls Lapok

Feyfolken I
A Nagy Bölcs meséje arról, milyen veszélyes lehet egy gondatlanul megbűvölt tárgy a gazdájára nézve. Az első kötetben megismerkedünk egy mogorva, néma írnokkal, aki egy varázstoll beszerzésével próbálja munkája minőségét javítani. A könyv elolvasásával bűvölés képzettségünket fejleszthetjük.

Waughin Jarth tollából



A Nagy Bölcs egy magas, ápolatlan ember volt, szakállas, de kopasz. A könyvtára hasonlított rá: az évek során minden könyve az alsó polcokra vándorolt, ahol poros kupacok formájában halmozódott. E könyvek közül többet is felhasznált éppen folyó előadásain, ezekből magyarázta tanítványainak, Taksimnak és Vonguldaknak, hogyan alapította meg a Mágusok Céhét Vanus Galerion. Sok kérdésük volt Galerion kezdeti tevékenységéről a Psijic Rendben, és hogy az ott tanított mágia mennyiben különbözik a Mágusok Céhében tanítottaktól.

- Ez egy nagyon alaposan szabályozott életforma volt, és még mindig az - fedte fel a Nagy Bölcs. - Tulajdonképpen elég magasrendű. Galerion leginkább ennek szemszögéből vizsgálta. Azt akarta, hogy szabadon lehessen tanulmányozni a mágiát. Nos, talán nem mindenkinek szabadon, de legalábbis azoknak, akik meg tudják fizetni. És miközben ezt lehetővé tette, megváltoztatta az élet egész menetét Tamrielben.

- Ő szabályozta a praktikákat és rituálékat, amit manapság mindenki használ, aki varázsitalokat, varázstárgyakat, netán új varázslatokat készít, ugye, Nagy Bölcs? - kérdezte Vonguldak.

- Ez csupán az egyik része. A mágia, amilyen formában ma ismerjük, egyenesen Vanus Galeriontól származik. Újjászervezte a mágiaágakat, hogy a tömegek számára is érthető legyen. Ő találta fel az alkímiához és bűvöléshez szükséges eszközöket, így mindenki megalkothatta azt, amit csak a tudása és a pénztárcája megengedett neki a mágikus visszahatások félelmei nélkül. Nos, végül is, ez volt, amit megalkotott.

- Hogy érted ezt, Nagy Bölcs? - kérdezte Taksim.

- Az első eszközöket sokkal egyszerűbben lehetett kezelni, mint a maiakat. Bárki könnyedén tudta őket használni, még ha fogalma sem volt a varázslás és az alkímia rejtelmeiről. Artaeum szigetén, a tanulni vágyóknak figyelmesen és hosszú évekig kellett tanulniuk eme tudományt, de Galerion rájött, hogy ez is csak a psijic elitizmus egyik megnyilvánulása. Az eszközök, amelyeket feltalált, mintha önműködő bűvölőmesterek lettek volna, képesek voltak bármit létrehozni, amit csak a vásárló kívánt, feltéve, hogy képes volt megfizetni.

- Ezek szerint bárki készíttethetett volna egy, teszem azt, olyan kardot, amivel a világot is kettészelheti? - kérdezte Vonguldak.

- Szerintem elméletben igen, de ugye: pénz beszél, kutya ugat - kuncogott a Nagy Bölcs. - Azt azért nem mondanám, persze, hogy bármikor is komoly veszélyben forgott volna a világ, de az sem kizárt, hogy voltak kisebb-nagyobb balesetek, amikor egy-egy tanulatlan paraszt olyasmibe kontárkodott, ami meghaladta a képességeit. Az ilyenek miatt Galerion végül átalakította az eszközöket, létrehozva azokat, amelyeket manapság is használunk. Ezekhez már jókora tudás szükségeltetik, és az, hogy az ember tudja, hogy mit csinál. De ha mindez megvan, akkor igen praktikus és hasznos holmik.

- Miket találtak fel a népek? - kérdezte Taksim. - Van valamilyen történet erről?

- Látom, megpróbálod elterelni a gondolataimat, hogy megúszd a beígért vizsgát - szólt a Nagy Bölcs. - De példaképp elmondhatok egy történetet. Ez a sajátos történet a Nyár-sziget nyugati partján elterülő Alinor városában játszódik, és egy Thaurbad nevű írnokról szól.

A másodkorban történt, nem sokkal azután, hogy Vanus Galerion megalapította a Mágusok Céhét, és a Nyár-szigeteken egyre-másra jöttek létre az újabbnál újabb céhházak, noha Tamriel többi részén még nem vetették meg a lábukat.

Ez az írnok, Thaurbad, öt éven keresztül csakis futárja, egy Gorgos nevű fiú útján érinkezett a külvilággal. Remete életmódjának első évében néhány megmaradt barátja és családtagja - az igazat megvallva a halott feleségének a barátai és családtagjai - időnként még megpróbálták meglátogatni, de ha semmiféle bátorítást nem kapnak, végül még a legfáradhatatlanabbak is feladják. Senkinek nem maradt jó oka arra, hogy kapcsolatban maradjon Thaurbad Hulzikkal, és idővel egyre kevesebben próbálkoztak nála. A sógornője küldött csak időnként egy-egy levelet, hogy mi újság azokkal az emberekkel, akikre talán még emlékezhet, de ez is csak nagyritkán fordult elő. A házába érkező és a házát elhagyó legtöbb levél a munkájával - Auri-El templomának heti kiadványaival - volt kapcsolatos. Ezek a templom ajtajára kiszögezett közlönyök, közösségi hírek, prédikációk és más efféle dolgok voltak.

Az első üzenet, mit Gorgos elvitt neki aznap, a gyógyítójától jött, emlékeztetvén a turdas napjára megbeszélt találkozójukra. Thaurbadnak eltartott egy ideig, míg megírta rosszkedvű de beleegyező válaszlevelét. Karmazsinpestisben szenvedett, amit csak jelentős költségek árán tudott kezeltetni - ne feledjétek, ez még akkoriban történt, amikor az Oltalmazás Iskolája még közel sem érte el a mai fejlettségét. Rettenetes nyavalya volt, ami teljesen elvette a hangját. Ezért volt, hogy csak írásban kommunikált.

A következő üzenet Alfierstől, a templomi titkártól jött. Kurta és bántó volt, mint mindig: "THAURBAD, CSATOLTAM A SUNDASI SZENTBESZÉDET, A JÖVŐ HETI ESEMÉNYEK NAPTÁRÁT ÉS A GYÁSZJELENTÉSEKET. PRÓBÁLD EGY KICSIT ÉLÉNKEBBEN! NEM VOLTAM MEGELÉGEDVE A LEGUTOLSÓ MUNKÁDDAL!"

Thaurbad még azelőtt vállalta el a Kiadvány szerkesztésének munkáját, mielőtt Alfiers a templom szolgálatába lépett, így a nőről pusztán képzelete által alkotott kép élt az elméjében, amely kép fokozatosan változott az idők folyamán. Kezdetben úgy gondolt Alfiersre, mint egy dagadt, rusnya, bibircsókos sloadfajzatra; mostanában viszont átalakult egy gebe ork banyává. Az is lehetséges persze, hogy látomása mindvégig pontos volt, csak a nő fogyott le idő közben.

Azonban bárhogy is nézett ki Alfiers, Thaurbad iránt táplált érzése teljesen egyértelmű volt: mélységes megvetés. Gyűlölte a humorérzékét, mindig kiszúrta a legapróbb helyesírási hibáit is, szerkesztését és kézírását pedig a legrosszabb fajta amatőr munkának tartotta. Szerencsére egy templom számára dolgozni az egyik legbiztosabb munka volt, majdnem olyan biztos, mint a jó Alinor királynak dolgozni. Nem volt túl jövedelmező, de Thaurbad kiadásai úgyis minimálisak voltak. Az igazság az, hogy nem is volt szüksége már igazán a munkára. Egész kis vagyona volt félrerakva, de enélkül az unalomba fúltak volna napjai. Igazság szerint, mivel nem nagyon volt más, ami kitöltse idejét és gondolatait, a Kiadvány nagyon fontos volt neki.

Gorgos, miután átadta az üzeneteket, takarítani kezdett, és elmesélte Thaurbadnak, hogy mi újság a városban. A fiú mindig így tett, és Thaurbad nem nagyon szokott odafigyelni rá, de ez alkalommal volt egy érdekes híre: a Mágusok Céhe megérkezett Alinorba.

Thaurbad erősen figyelt, Gorgos pedig mindent elmondott neki a Céhről, a figyelemreméltó főmagiszterről, no meg az alkímia és a bűvölés hihetetlen eszközeiről. Végül, mikor a legény befejezte, Thaurbad lekörmölt egy rövid üzenetet és egy tollal együtt Gorgos kezébe nyomta. A szöveg a következő volt: "Kéretik megbűvölni eme tollat!"

- Drága lesz - mondta Gorgos.

Thaurbad átadta Gorgosnak az évek során megspórolt több ezer aranytallérja egy tekintélyes részét, és kitessékelte az ajtón. Most aztán végre megszerzi a képességet, hogy elkápráztassa Alfierst és dicsőséget hozzon Auri-El templomára - határozta el Thaurbad.

Ahogy én hallottam a történetet, Gorgosnak megfordult a fejében, hogy elhagyja Alinort az arannyal, de aggódni kezdett a szegény öreg Thaurbadért. Ráadásul gyűlölte Alfierst, aki mindennap magához rendelte, hogy valami levelet vigyen el mesterének. Talán nem a legtisztább indíttatásból, de Gorgos végül úgy döntött, elmegy a céhbe megbűvöltetni a tollat.

A Mágusok Céhe nem volt (akkoriban még különösen nem) egy elitista intézmény, de amikor a futárfiú bement, és kérte, hogy használhassa a Tárgykészítőt, eleinte némi gyanakvással fogadták. Persze amint elővillantotta a nagy zsák aranyat, a fagyos hangulat egyből felengedett, és beljebb tessékelték.

- Nos, én egyetlen régi bűvölő eszközt sem láttam, tehát a saját képzelőerőtökre vagytok utalva. Annyi kétségtelen, hogy volt ott egy hatalmas prizma a mágiával felruházandó tárgy számára, valamint lélekkővek és tárológömbök sokasága csapdába ejtett energiákkal. De ezeken kívül semmi biztosat nem tudok arról, hogy hogy néztek ki, vagy hogyan működtek. Mivel azt a rengeteg aranyat mind odaadta érte, Gorgos a lehető legdrágább lélekkel tudta feltöltetni a tollat: egy daedrikus lélekkel, amit Feyfolkennek hívtak. A céh munkatársa, aki éppoly tudatlan volt, mint legtöbb céhtársa akkoriban, elég keveset tudott erről a lélekről - jószerével csak annyit, hogy majd kicsattan az energiától. Ahogy Gorgos elhagyta a termet, a tollat egészen a befogadóképessége határáig bűvölték, sőt, valamivel még azon túl is. Szinte szemmel láthatóan reszketett az energiától.

Persze akkor derült ki igazán, mennyire túltöltődött, amikor Thaurbad használni kezdte.

- És most - mondta a Nagy Bölcs. - Eljött a vizsgáitok ideje.

- De mi történt? Mi volt a toll különleges ereje? - firtatta Taksim.

- Nem hagyhatod itt abba a történetet! - tiltakozott Vonguldak.

- Folytatom a történetet, amint túlestek az idézésvizsgátokon, amit remélem, különösen gondosan adtok elő mindketten! - szólt a Nagy Bölcs.


Ring

Előző: Nincs

Összefoglaló: Feyfolken

Következő: Feyfolken II