CsK:Egy haldokló utolsó szavai
Sok nap eltelt az omlás óta. Nekem sok jó és izgalmas kalandban volt részem. Ám attól félek ez volt az utolsó. Még mindig nem értem mi történt. Talán egy csapda volt mi a beomlást okozta? Nem hallottam semmiféle kattanását egy berendezésnek sem. Talán egyszerűen csak egy furcsa véletlen volt, és csupán rosszkor voltam rossz helyen. Tehát itt fekszem, félig az omladék alá temetve, törött lábakkal. A fájdalom kibírhatatlan volt az első egy-két napon. Vagy hogy is volt? Ki tudja? Elveszíted az időérzékedet egy olyan helyen, mint ez. Különösen egy olyan helyzetben, mint ez. A fájdalom azonban a legkevésbé sem múlt el. Hozzászokni a fájdalomhoz már önmagában is egy csata. Az időm vészesen fogy. Itt fogok meghalni, ebben a kriptában. Nincs is jobb hely egy halott ember számára.
Életemet a kalandoknak szenteltem. Olyan helyeken jártam, melyeknek létezéséről még csak nem is tudott senki. Olyan műtárgyakat és remek kincseket hoztam elő, amiket csak mítoszoknak hittek. A rég elveszett források serlegeitől, drágakövekig melyeknek erejét nem várnánk egy embertől, olyan erős vallási műtárgyakig amik iránt a ház inkább őrülten mint épelméjűként érdeklődik. Legalább ezeket a remek emlékeket magammal viszem a sírba.
Hiányozni fog az apám. Hozzám hasonlóan, ő is kalandor volt. Követtem lépteit, habár nála sokkal több szerencsével áldott meg a sors. Persze csak mostanáig. Mostantól egyedül marad. De legalább nem kell több élcelődést végighallgatnom gyermekkori háziállatomról. És a tanítványaim... ahogyan ismeretlen s misztikus dolgok titkaira és idegen fogalmaira tanítottam őket. Remélem sikeresek lesznek.
De nem folytatom tovább. Nyomorék testemmel, e rakás föld alá temetve is elkísér hű vértem, acélom s főként különleges sisakom. Elérhetetlenül a halom alá temetve tudom, hogy azok érinthetetlenek és biztonságban vannak. Nem egyedül fogok meghalni.
Ég veletek!
