CsK:Dicsőségek és sirámok

Innen: Elder Scrolls Lapok

Dicsőségek és sirámok
Az Ayleid romok között
Elmélkedés az ayleidek kultúrájának, építészetének nagyszerűségéről és bukásuk legfőbb okáról.

Írta: Alexandre Hetrard

Megérkeztünk a Gottlesfont apátsághoz, körülbelül félúton vagyunk Skingrad és a Birodalmi Város között. Elhatároztam, hogy teszek egy kis kirándulást a kereskedők híres útjához, az Arany úthoz, és megnézem Ceyatatar pompás romjait, vagy ahogy az ősi ayleid nyelven mondják, az "Apáink erdejének árnyékát". Néhány órányi nehezen megtett úttal a hátam mögött, ennek a sűrű galagonyabokrokkal benőtt pokoli útnak a végén hirtelen még a lélegzetem is elállt az öt tiszta, fehér kőoszlop láttán. A boltívek tökéletes V alakban nőttek ki a nefritzöld szőlődombból, a kecses főtorony körül fiatal fák nőttek. Ennek a meghökkentő látványnak a hatására kezdtem el elmélkedni a múlt elvesztett dicsőségén, az ősi fejlett civilizáció szomorú sorsán és lakosain, akikből mostanra csak csontváztöredékek maradtak egy zöld sírdomb belsejében, és a sírdomb körül szerteszórva az idő homályába veszve.

A sűrű bozótossal benőtt romoknál felfedeztem egy bejáratot, ami lefele vezet a földalatti épület központi kupolájához, ahhoz az épülethez, amit egyszer régen Magnus, a látás istene, a fény, és az éleslátó ruházott fel mágikus erővel. A gyengülő mágikus erő által homályosan meggyújtott, a kerítés hideg, kék fényétől csillogó, megviselt fehér falak fakónak tűntek.

A központi tér márvány padjai keresztülnéztek a környező vizeken, és az ott található hatalmas oszlopok és az éles boltív támogatta magas sírdomb fölött. A központi sziget tekintélyes hídjai átíveltek a nyugodt medencék fölött, az oszlopok mögött található keskeny gyalogút széles, boltozatos útként folytatódott tovább. Itt egy tiszta vizű csatorna vezet tovább az egyre mélyülő, homályos sötétségen keresztül. A medencék víztükrén visszaverődnek az eltört oszlopdarabok, a leomlott falak, mindenütt megnőtt, földön kúszó gyökerek és növekedő, virágzó szőlőtövek vannak a mágikus szökőkútból áradó sötét félhomály által megvilágítva.

Az ősi ayleidek nem a modern, természeti filozófiától (a négy elem a föld, a víz, a levegő és a tűz) voltak elismertek, hanem a nemes elf vallásból származó hitük miatt (a négy elem a föld, a víz, a levegő és a fény). A fény. Az ayleidek máshogy gondoltak a tűzre, nem úgy, mint az alapvető elemek egyikére, ugyanis a tüzet ők gyengének és romlottnak találták, nem úgy, mint a világosságot, amit a bölcs ayleid filozófusok a mágia elsődleges alapelveként azonosítottak. Az ő ősi földalatti templomaik és szentélyeik is tiszta mágiával vannak megvilágítva, a fény táplálja a lámpákat, a gömböket, a medencéket, és a szökőkutakat.

Térdet hajtottam az ősi, megfakult, ám még ma is működő mágiák előtt, és így szemlélem a régesrég halott ayelid építészek elmúlt dicsőségét. A környező medencék tükörsima felszínéről visszaverődő képeken keresztülnézve megpillanthattam lenn a mélyben a Welkynd kövek megtelő majd elfogyó fényének lassú lüktetését.

A romok felfedezőire váró legfőbb veszedelmet a ravasz ayleidek által kieszelt csapdák és a halottak jelentik, amik arra hivatottak, hogy ayleidek halála után is megvédjék a földalatti szentélyeket, amiket a hívatlan látogatók megzavarhatnak, és kirabolhatnak. Milyen ironikus, hogy annyi év után ezek a védelmi berendezések még mindig működnek, és a halottak éberen őrködnek, még azoktól is óvják a szentélyeket, akik csak meg szeretnék csodálni az ayleid építészet remekműveit. Mert világos, hogy ezek a szerkezetek hiába készültek. Nem védték meg az ayleideket valódi ellenségeiktől, akik nem azok a rabszolgák voltak, akik fellázadtak és megbuktatták kegyetlen uraikat, sem pedig azok a vad állatember népek, akik eltanulták ayleid mestereik harci tudását és mágiáját. Nem... ez az ellenség a tetteik gőgös büszkesége, önelégült magabiztosságuk, hogy birodalmuk mindörökre fennmarad, ez kárhoztatta őket arra, hogy elbukjanak és a homályba vesszenek.


TGWH (átdolgozva)