CsK:Chimarvamidium

Innen: Elder Scrolls Lapok

Chimarvamidium
A dwemerek ősi meséi, VI. kötet
A dwemerek ősi meséi sorozat 6. kötete valóban dwemer eredetű. A chimer "szövetségeseknek" ajándékozott dwemer gólem története érzékletesen mutatja be a két nép egymáshoz való viszonyát. A könyv megemlít egy egyszerű és praktikus, ám a játékban nem szereplő varázslatot, a kiadó utószava pedig a dwemerek eltűnésére is ad egy újabb lehetséges magyarázatot. A könyv elolvasása nehézpáncél képzettségünket fejleszti.
Írta: Marobar Sul

A sok csata után nyilvánvalóvá vált, ki fogja megnyerni a háborút. A chimerek jól forgatták a kardot, és ügyes varázslók voltak, ám a dwemerek páncélozott zászlóaljaival szemben, kiknek vértjeit Jnaggo készítette, vajmi kevés esélyük volt nyerni. Sthovin hadúr a föld békéje érdekében fegyverszünetet kötött Fenevad Karenithil Bariffal. A vitatott földekért cserébe Sthovin egy hatalmas gólemet adott Barifnak, ami a chimer területeket védelmezte az északi barbárok behatolásaival szemben.

Az ajándék elkápráztatta Barifot, és örvendezve vitte a táborába, ahol minden harcos hódolattal bámulta a szerzeményt. Szikrázó arany fénye a dwemer lovagokat idézte. Erejét próbára teendő, a gólemet egy aréna közepére állították, és mágikus villámnyilakat szórtak rá. Oly ügyes volt, hogy csak néhány lövedék találta el. Csípőből elfordulva kerülte ki a masszív támadást, anélkül, hogy elveszítette volna egyensúlyát, lábait szilárdan megvetette a földön. Ezután egy tucat tűzgolyó következett, amiket a gólem térdei és lábai segítségével került ki. Csak pár találta el, de az is csak a törzsét és a derekát, ahol a test a legerősebb volt.

A katonák éljeneztek a hatalmas és ügyes teremtmény láttán. Amíg ő vezeti a védelmet, Égkoszorú barbárjai többé soha nem fognak sikeresen rajtaütni falvaikon. Chimarvamidiumnak nevezték, a chimerek reményének.

Barif csarnokaiba hozatta a gólemet, és hívatta thánjait. Ott tesztelték tovább Chimarvamidiumot, erejét, gyorsaságát és rugalmasságát. A legapróbb hibát sem találták a konstrukcióban.

- Képzeljétek el a csupasz barbárok képét, amikor először találkoznak vele! - nevetett az egyik thán.

- Csak az sajnálatos, hogy a dwemerekre hasonlít, nem pedig ránk! - panaszkodott Karenithil Barif. - Felháborító, hogy nagyobb tiszteletet hoz ellenségeinknek, mint nekünk!

- Azt gondolom, sosem kellett volna ilyen békefeltételeket elfogadnunk - mondta egy másik, sokkal agresszívabb thán. - Vajon túl késő van már ahhoz, hogy egy támadással meglepjük Sthovin hadurat?

- Sosem túl késő támadni - mondta Barif. - De mi lesz a nagy, páncélos katonáikkal?

- Úgy értesültem - mondta Barif kémmestere -, hogy ezek a katonák mindig hajnalban kelnek. Ha egy órával előtte támadunk, védtelenül érjük őket, még csak mosakodni sem lesz idejük, nem is beszélve a páncéljuk felvételéről.

- Ha elfognánk a páncélkovácsukat, Jnaggot, megtudhatnánk a kovácsmesterségük titkait - mondta Barif. - Legyen hát! Holnap támadunk, egy órával hajnal előtt.

Így is lett. A chimer sereg éjjel bemasírozott a dwemer tábor kellős közepére. A Chimarvamidium vezette az első hullámot, de meghibásodhatott, mert a chimer katonákat kezdte támadni. Mindezek tetejébe a dwemerek teljes vértben, kipihenten, csatára éhesen várták őket. A meglepetés rosszul sült el, és a legtöbb magas rangú chimer, közöttük maga Fenevad Karenithil Barif is, fogságba esett.

Jóllehet, túl büszkék voltak, hogy megkérdezzék, Sthovin mégis elmagyarázta nekik, hogy egyik embere a Hívással figyelmeztette őket a támadásra.

- Melyik embered lopakodott be táborunkba? - kérdezte gúnyosan Barif.

Chimarvamidium felállt a fogságba esettek mellett, és levette fejét. A fémtestben Jnaggo, a kovács rejtőzött.

- Még egy nyolcéves dwemer gyermek is képes gólemet készíteni - magyarázta. - De csak egy igazi harcos és páncélkovács tudja színlelni, hogy az.

A kiadó megjegyzése:

Ez itt a gyűjtemény azon kevés történeteinek egyike, ami valóban a dwemerekre utal. A történet szóhasználata határozottan különbözik a régebbi, aldmerisi változatoktól, de lényegét tekintve ugyanaz. A Chimarvamidium talán ugyanaz, mint a dwemer Nchmarthurnidamz. Ez a szó sokszor előfordul a dwemer vértterveken és az Animunculikon, de pontos jelentése nem ismert. Azonban az majdnem bizonyos, hogy semmiképp nem a "chimerek reménye" a jelentése.

Valószínűleg a dwemerek viseltek először nehéz vértet. Fontos megjegyeznünk, hogy egy vértbe öltözött férfi sok chimert lóvá tett ebben a történetben. Az is figyelemre méltó, hogyan reagáltak a chimer harcosok. Amikor ezt a történetet először elmondták, a teljes vért még ritka volt, viszont az olyan dwemer alkotások, mint a gólemek és a centuriók még jól ismertek voltak.

Ritka tudományos pillanatai egyikében Marobar Sul érintetlenül hagyta az eredeti történet néhány részletét, az olyan mondatok egyes részeit, mint például: "Még egy nyolcéves dwemer is képes gólemet készíteni, de csak egy nyolcpróbás harcos tudja színlelni, hogy az."

A hozzám hasonló tudósok számára másik érdekes aspektusa ennek a legendának a "hívás" említése. Ebben, és más legendákban is történik említés egy mágikus módszerről, amivel a dwemerek hang nélkül tudtak kommunikálni. Vannak feljegyzések a Psiijic-rend irattárában, amelyek ugyanezt sugallják. Bármi is legyen ez, sehol nincs "hívás" nevű varázslat dokumentálva. Borgusilus Malier, a cyrodiili történész szerint ez is válasz lehet a dwemerek hirtelen eltűnésére. Elmélete szerint az Elsőkor 668. évében az egyik leghatalmasabb filozófus-varázsló (néhány iratban Kagrnak a neve), összehívta a dwemer enklávét, hogy egy nagy utazásba kezdjenek. Oly fennkölt volt a cél, hogy mind elhagyták városaikat, földjeiket és az egész népük eltávozott.


Luc

Előző: Az alkimisták dala

Összefoglaló: A dwemerek ősi meséi

Következő: A hozomány