CsK:Charwich és Koniinge levelezése III

Innen: Elder Scrolls Lapok

Charwich és Koniinge levelezése III
Két barát nyomozása az Azura Csillagaként ismert hatalmas lélekkő megszerzéséért. Különböző helyszíneken igyekeznek a kincs nyomára bukkanni, miközben levélben tartják egymással a kapcsolatot. Izgalmas olvasmány megoldásra váró rejtélyekkel, vérfarkassal, vallatással, árulással és végül egy szép kastéllyal. A harmadik levél elolvasása miszticizmus képzettségünket fejleszti.
Utolsó termés havának 13. napja, Harmadkor 411. éve

Nyugalm, Sziklaföld

Kedves Koniinge!
Kérlek bocsáss meg a kézírásom minőségéért, de már nincs sok hátra az életemből. Részletesen csak a te leveled egy részére válaszolhatok. Attól félek, hogy Baliasir, annak ellenére, amit hallottál, nagyon is valóságos. Ha csak a gondnok képzeletének szüleménye lenne, akkor most nem érezném életem hanyatlását, amíg ezt írom.

Moorling úrnő a gyógyítókért küldött, de tudom, hogy nem érnek ide időben. Már csak annyi van hátra, hogy megmagyarázzam, mi történt velem, és ha megérted, végre minden e világi ügyem lezárul. Az egyetlen előnye ennek az állapotnak, hogy röviden írok, a szokásos nagyszabású leírások, jellemzések nélkül. Tudom, hogy ezt értékelni fogod.

Akkor kezdődött, amikor Nyugalmba érkeztem, és Moorling úrnő udvari befolyásán keresztül magának Baliasirnak is bemutattak. Óvatosan kellett haladnom, hiszen nem szerettem volna, hogy megtudja Azura Csillagával kapcsolatos terveinket, amit valószínűleg ő birtokolt, mióta szolgája, Hadwaf Neithwyr neki adta. Úgy tűnt, csak dísznek van az udvarban, hasonlóan Elysana királynő sok másik udvaroncához. Nem volt nehéz elkülönülnöm a többiektől, amint a miszticizmusról kezdtünk beszélni. A palota sok lakója sokatmondóan tud beszélgetni a mágikus művészetekről, de úgy látszik, hogy csak ő és én ismertük mélyebben a mesterséget.

Sok nemes vagy kalandozó, aki nem hivatásos mágus, megtanul egy-két varázsigét a pusztítás és az oltalmazás iskoláiból. Őszintén megmondtam Baliasirnak, hogy én semmi ilyesmit nem tanultam (ó, pedig hogy örülnék most néhány gyógyító varázslatnak), de értek egy kissé a miszticizmushoz. Ahhoz nem eléggé, hogy Psijic lehessek, de a telekinézisben, a titkos szavak tudományában és a varázslat visszaverésben azért van némi amatőr szintű tapasztalatom. Örült ennek, én pedig lehetőséget kaptam, hogy áttereljem a beszélgetést egy másik misztikus varázslatra, a lélekcsapdára.

Megmondtam neki, hogy tanulatlan vagyok, de egyben nagyon kíváncsi is erre a varázsigére. És teljesen természetesen és kényelmesen, felhoztam Azura Csillagának, a lelkek végtelen kútjának témáját.

Képzeld el, mennyire vissza kellett tartanom izgalmamat, amikor közelebb hajolt, és azt suttogta:

- Ha érdekel, gyere holnap éjszaka Klythic halmához, a várostól nyugatra.

Nem tudtam aludni. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, az volt, hogyan tudnám megszerezni a Csillagot, amikor megmutatja. Még mindig nagyon keveset tudtam Baliasirról, a múltjáról és az erejéről, de a lehetőség túl nagy volt, hogy veszni hagyjam. Még akkor is reménykedtem, hogy megérkezel, amivel a leveledben fenyegettél, és egy erős fizikumú ember is segíteni fog a kalandomban.

Egyre gyengébb és gyengébb leszek, amíg ezt írom, tehát az alapvető tények következnek. Elmentem a kriptába a következő éjszaka, és Baliasir átvezetett a labirintuson a tárhelyig, ahol a Csillagot tartotta. Mellékesen beszélgettünk, és mint gyakran mondtad, ez kiváló alkalom egy orvtámadásra. Megragadtam a Csillagot és kivontam a kardomat, mindezt hihetetlennek érzett sebességgel.

Felém fordult, és hirtelen úgy éreztem, csigalassúsággal mozgok. Egy villanás, és Baliasir alakot váltott, felvette igazi önmaga alakját, nem egy emberét vagy elfét, hanem egy daedráét. Egy kolosszális daedra úrét, aki visszavette a Csillagot a szorításomból, és csak nevetett, ahogyan a kardom lecsúszott az áthatolhatatlan bőréről.

Tudtam, hogy legyőzött, és a folyosó felé vetettem magam. Egy kék energiavillanás szaladt rajtam keresztül, ami Baliasir karmai közül repült ki. Egyszerre megéreztem a halált. Ezerféle varázslattal lecsaphatott volna rám, de ő azt választotta, ami leterít, én meg szenvedhetek, és hallgathatom a kacagását. Legalább ezt az örömöt nem hagytam meg neki.

Miután leterített, túl késő volt, hogy egy ellenvarázslattal álljak elő, amivel megszüntethetem, visszaverhetem, vagy sajátomként elnyelhetem a mágiát. De még mindig teleportálhattam magam. A misztikusok visszahívásnak nevezik, bármely helyre elvisz, ahol utoljára elhelyeztem egy mágikus horgonyt. Bevallom, hogy nem emlékeztem, hol hagytam ilyet utoljára. Talán Bhoriane-ban, amikor az öbölbe érkeztem, vagy Kambriában, Gyászkertesben, a gondnoknál, vagy a vendéglátómnál, Nyugalmban. Imádkoztam, hogy ne Morrowindben legyen a cél, mert azt mondják, hogy túl nagy távolság esetén a mágus elveszik a dimenziók között. Még mindig megérte kihasználni ezt az esélyt, inkább, mint Baliasir játékszere lenni.

Varázsoltam, majd Moorling úrnő küszöbe előtt találtam magam. Megkönnyebbülés volt kikerülni a kriptából, megszökni a daedra elől, de jobb lett volna egy templom vagy máguscéh elé kerülni, ahol gyógyítót találhatok. Ehelyett, tudva, hogy a járáshoz túl gyenge vagyok, kopogtam, és behoztak, ebbe az ágyba ahol most levelet írok.

Amint ezt leírtam, a kedves Elysbetta Moorling úrnő, bejött könnyezve és feldúltan, hogy elmondja, hogy nemsokára itt lesznek a gyógyítók egy pár percen belül. De én mr hlott mkor megérkznek. Tudom ezk az utolsó szvaim. Kedvs bartom maradj távol ettl az átkozott helytől!

Brátod,

Charwich


Előző: Charwich és Koniinge levelezése II

Összefoglaló: Charwich és Koniinge levelezése

Következő: Charwich és Koniinge levelezése IV