CsK:Bravil: A Niben leánya

Innen: Elder Scrolls Lapok

Bravil: A Niben leánya
Egy kedves leírás Bravil városáról, mely a város hivatalos útikalauzánál sokkal barátságosabb színben tünteti fel ezt az ősidők óta lakott települést. A könyv elsősorban a város múltjával és legendáival foglalkozik, többek között megismerhetjük a város egyik híres látnivalójának, a Szerencsés Öregasszony szobrának történetét is.
Hosszúfolyam Sathyr tollából


Bravil Cyrodiil egyik legbájosabb városa. Szépsége szikrázó, múltja dicső. Egyetlen, a Birodalmi Provincia déli részébe tett látogatás sem lehet teljes anélkül, hogy ne sétálnánk végig Bravil izgalmas kikötőjén, nem beszélgetnénk el a barátságos helyi gyermekekkel, és természetesen ne suttognánk néhány szót a Szerencsés Öregasszony szobrának - a helyi hagyománynak megfelelően.

Az őslakos ayleidek már sokezer évvel az Atmoraiak érkezése előtt letelepedtek a mai Bravil környékén. A Niben biztosította a táplálékot és a szállítást - ahogy ma is - és a város még a mainál is népesebb volt. Nem tudjuk biztosan, ők hogyan hívták ezt a területet. Korlátoltságukban valószínűleg egy olyan szót használtak, ami lefordítva csak annyit jelentene: "otthon". A vad ayleidek itt olyan erős védelmet építettek ki, hogy ez volt a legutolsó területek egyike, amelyet az Alessiai hadsereg felszabadított az Első Kor második századában. Bár mind kulturális, mind régészeti szempontból kevés emlék maradt ránk abból a korból, Marának hála, a züllöttségről és erkölcstelenségről szóló történetek beléptek a legendák birodalmába.

Hogy éltek túl az ayleidek egy ilyen hosszú ostromot? Ez még ma is vita tárgyát képezi a tudósok közt. Annyiban megegyeznek, hogy a győzelem dicsősége Teo Bravillius Tasust illeti, Alessia császárnő egyik századosát. A város róla kapta ma is használt nevét.

Úgy tartják, hogy nem kevesebb, mint négyszer tört be a városba, mindannyiszor kemény ellenállást törve meg, azonban a hajnal fényei minden alkalommal holtan találták a város falain belül állomásozó összes katonát. Mire megérkezett az erősítés, a város újra nyüzsgött az ayleid katonáktól. A második sikeres behatolás után titkos földalatti alagutakra leltek, amelyeket azonnal betemettek. Reggelre azonban ismét halott volt az összes katona, a városlakók pedig ismét visszatértek. A harmadik sikeres behatolás alkalmával légiók vigyázták a kapukat és a vízi utakat, figyelve, hogy honnan érkezik a támadás. A támadás azonban nem érkezett sehonnan. Másnap reggel a várost elfoglaló katonák tetemeit kidobták a mellvédről.

Teo Bravillius Tasus tudta, hogy az ayleideknek valahol a város falain belül kell elbújniuk. Itt kivárják, amíg leszáll az est, majd álmukban mészárolják le a katonákat. A kérdés, hogy hol bújkálnak. A negyedik támadást maga vezette. Alaposan megvizsgáltak minden sarkot, minden árnyékot. Már épp fel akarták adni, amikor a nagyszerű százados két furcsa dolgot vett észre. A város meredek falában, ember számára elérhetetlen magasságban keskeny mélyedéseket fedezett fel. A folyó partján pedig egyetlen lábnyomot talált, amit bizonyosan nem birodalmi csizma hagyott.

Az ayleidek két módszerrel tűntek el a birodalmiak elől. Egyesek fellebegtek a magas falak rejtekébe, míg mások, akik képesek voltak a víz alatt lélegezni, a folyóban bújtak el. Így már könnyű feladat volt kiűzni az ayleideket Bravilból, és az éjszakai orgyilkosságok is megszűntek.

Talán hihetetlennek tűnhet, hogy egy egész közösség ilyen képzett legyen bizonyos varázslatokban, főleg századokkal azelőtt, hogy a Mágusok Céhe megalakult volna, hogy az egyszerű népeket is megtanítsa a varázslás útjaira. Itt a bizonyíték tehát, hogy -ahogy az Artaeum szigeti Psijiic Rend felfedezte a Miszticizmust századokkal azelőtt, hogy bárki nevet adott volna neki - a homályba vesző Ayleidek kifejlesztették azt, amit ma a Átváltoztatás tudományának nevezünk. Nem túl nagy dolog, ha figyelembe vesszük, hogy Bravil elfoglalásának idejében egyes ayleidek alakváltásra is képesek voltak. Elő-Bravil közösségének tagjai ugyan nem voltak képesek állattá vagy szörnnyé változni, de meg tudták változtatni a testüket úgy, hogy az egyszerű ember szeme nem látta őket. Bonyolult, de hasznos képesség, annyi bizonyos, bár nem annyira hasznos, hogy a végén megmeneküljenek.

Bár a bravili ayleid jelenlétnek nagyon kevés emléke maradt, másféle építészeti csodákban nem szűkölködik a város. Bár a lord palotája és a Mara Jóakarata székesegyház is gyönyörű és megkapó látványt nyújt, Bravil egyetlen emberkéz által alkotott építménye sem olyan híres, mint a Szerencsés Öregasszony szobra.

A Hölgyről és kilétéről szóló történetek száma sajnos nem engedi meg, hogy mindet közölhessük.

Állítólag egy prostituált törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot. Baljós kezdete ez egy oly szerencsés életnek. A többi gyerek folyton csúfolta. Azt kérdezgették tőle, hogy ki az apja. Minden nap sírva rohant vissza otthonába társai kegyetlenségétől szenvedve.

Egy napon Stendarr egy papja érkezett Bravilba jótékony munkát végezni. Meglátta a síró kislányt, és amikor megkérdezte, hogy mi a baj, a kislány megmondta, hogy nem tudja, ki az apja.

- Kedves szemeid vannak, és a szád nem hazudik - válaszolt a pap mosolyogva egy perc gondolkodás után. - Világos, hogy Stendarr gyermeke vagy, aki a könyörület, a jótékonykodás és a jószerencse istene.

A pap komoly szavai örökre megváltoztatták a lányt. Ha bárki megkérdezte, hogy ki az apja, boldogan válaszolt: "A Szerencse gyermeke vagyok!".

Azt tartják, fogadós lett, aki mindig nagylelkűen és kedvesen viselkedett a vendégekkel, és mindig megengedte, hogy akkor fizessenek, amikor tudnak. Egy bizonyos esős éjszakán hajlékot adott egy rongyokba öltözött fiatalembernek, akinek nemcsak, hogy pénze nem volt, de ellenségesen és durván is viselkedett vele. Ő megetette, és adott neki egy szobát. Családja és barátai még meg is dorgálták érte, mondván, hogy elővigyázatosabbnak kell lennie. Az efféle csavargók veszélyesek is lehetnek.

Egy héttel később királyi kocsi gördült be Bravil kapuján. Egy Birodalmi herceg ült benne. Bár alig volt csak felismerhető, ugyanaz a férfi volt, akinek a Hölgy segítetett. Sietett bocsánatot kérni ruházatáért és viselkedéséért. Elmondta, hogy egy csapat boszorkány elrabolta és megátkozta, és csak nemrég tért újra eszére. Hatalmas vagyont biztosított a Hölgynek, amit ő természetesen megosztott Bravil népével.

Senki sem tudja az évet, amikor a szobor felépült a város egyik terén. Senki nem tudja, ki lehetett a művész. A szobor töretlenül ott áll az Első Kor kezdete óta, több ezer éve. A látogatók, és Bravil népe a mai napig a Hölgy elé járul, hogy az megajándékozza őket jó szerencsével.

Újabb bájos kép Bravil bájos - és különösen szerencsés! - városáról.


caius reloaded