CsK:Az utolsó lecke

Innen: Elder Scrolls Lapok

Az utolsó lecke
A Feyfolken sorozatból megismert Nagy Bölcs utolsó tanmeséje két tanítványa számára arról, hogy miben segít és miben gátol meg egy igazán jó tanár. A könyv története az Alessiai Reform idején játszódik, és szó esik benne egy igen jelentős varázstárgy, a Káosz botjának elkészítéséről is. A könyv elolvasása bűvölés képzettségünkre van jótékony hatással.
Aegrothius Goth tollából



- Eljött az idő, tanulóéveitek leteltek - mondta a Nagy Bölcs tanítványainak, Taksimnak és Vonguldaknak.

- Ilyen hamar? - kesergett Vonguldak, pedig már jó pár éve segédkeztek a Bölcs mellett. - Olyan mihaszna tanítványok vagyunk?

- Sokat tanultunk tőled mester, de nincs még valami, amit megtaníthatnál nekünk? Oly sok történetet meséltél nekünk régi idők bűvölőiről. Nem folytathatnánk addig a tanulást, amíg el nem érjük az ő tudásuknak legalább néhány szintjét? -kérdezte Taksim.

- Még van egy utolsó történetem a számotokra - mosolygott a Nagy Bölcs.

Több ezer évvel ezelőtt, jóval korábban, mint mikor a cyrodiili Reman és még korábban, mint mikor a Septim dinasztia uralta Tamrielt, még a Mágusok Céhének megalakulása előtt, amikor még a földet, amit ma Morrowindnek nevezünk Resdayn névvel illették, és Elsweyr földjének Anequina és Pellitine volt a neve, mikor az egyedüli törvényt Marukh alessiai dogmáinak kegyetlen útjai jelentették, élt egy Dalak nevű titokzatos bűvölő, akinek volt két tanítványa, Uthrac és Loreth.

Uthrac és Loreth mindketten tehetséges és szorgalmas tanítványok voltak mesterük nagy büszkeségére. Mindketten kitűntek az üst művészetében, a varázslattükrözésben, a lelkek e világba történő visszaáramoltatásában, s a levegőből és tűzből való szövet készítésében. Dalak nagyon szerette a fiúkat, s azok is szerették őt.

Egy tavaszi reggelen, Dalak üzenetet kapott egy másik bűvölőtől, Peothiltól, aki egy erdő mélyén élt Kolóvia szívében. Emlékeznetek kell arra, hogy az Első Kor sötét napjaiban, a mágusok magányos remeték voltak, s az egyetlen rendezett szövetséget Artaeum Psiijicjei alkották. Távol a szigettől a mágusok ritkán találkoztak, és még ritkábban küldtek levelet. Így mikor Dalak kézhez kapta Peothil üzenetét, igen nagy figyelmet szentelt neki.

Peothil nagyon idős ember volt, aki a magányban találta meg a békét, amit most azonban az Alessiai Reform fenyegetett. Féltette az életét tudva azt, hogy a fanatikus papok és a harcosaik a közvetlen közelében vannak. Dalak el akarta hozzá küldeni a tanítványait.

- Fáradságos és veszélyekkel teli utazás lesz Kolóvia földjeire, amin még fiatalkoromban is féltem volna részt venni - mondta Dalak. - A szívem remeg a gondolattól, hogy elküldjelek benneteket Peothil barlangjába, de tudom, hogy ő nagy és jóindulatú bűvölő, és az ő fényének tovább kell égnie a világ szívében, ha azért vagyunk, hogy túléljük ezeket a sötét éjszakákat.

Uthrac és Loreth kérlelték tanítójukat, hogy ne küldje el őket Peothilhoz. Nem féltek ők az Alessiai Reform papjaitól és katonáitól, de tudták, hogy mesterük öreg és gyenge, és nem tudja magát megvédeni, ha a Reform tovább terjeszkedik nyugat felé. Végül megenyhült és engedte, hogy az egyikük vele maradjon, míg a másiknak útra kellett kelnie Kolóvia földjeire. Annak az eldöntését is rájuk bízta, hogy melyikük távozzon.

A fiúk vitatkoztak és tárgyaltak, küzdöttek és egyezkedtek, végül a végzetre bízták a döntést. Sorsot vetettek és Loreth húzta a rövidebbet. Másnap kora reggel nyomorultul távozott telve félelemmel.

Egy hónapig és egy napig vándorolt keresztül az erdőkön Kolóvia közepe felé. Egy kis tervezés, ügyesség és az együttérző földművesek hathatós segítsége révén sikerült úttalan hegyszorosokon és rejtett mocsarakon keresztül elkerülnie az Alessiai Reform folyton táguló körét. Mikor végül megtalálta a sötét barlangokat, amelyekben Dalak elmondása szerint Peothilnak kellett tartózkodnia, még több órán át tartott, mire rálelt a bűvölő vackára.

Senki se mutatkozott ott. Loreth átkutatta az ősi könyvek, üstök, kristályfuvolák, misztikus körök fénye által életben tartott növények, s áttetsző hártyákban felfogott furcsa folyadékok és gázok laboratóriumát. Végül megtalálta Peothilt, legalábbis azt, amiről azt feltételezte, hogy valaha ő volt. A dolgozóhelyiség padlóján fekvő, bűvölő eszközöket szorongató, összeszáradt váz aligha volt emberinek nevezhető.

Loreth felismerte, hogy nem tud már semmi egyebet tenni a mágus érdekében, s még egyszer nekivágott az útnak vissza igaz mesteréhez, Dalakhoz és barátjához, Uthrachoz. A Reform seregei gyorsan mozogtak, amióta elsurrant mellettük. Néhány, éppen hogy csak elkerült összeütközés után az ifjú bűvölő felismerte azt a tényt, hogy bekerítették. Egyetlen lehetősége maradt a menekvésre, visszatérni Peothil barlangjába.

Loreth első teendője az volt, hogy megtalálja a módját annak, hogy hogyan akadályozza meg a katonákat a laboratórium felfedezésében. Végül ugyanarra jutott, amivel Peothil is próbálkozott, de egy egyszerű hiba elkövetése miatt, amit egy gyakorló bűvölő is képes lenne felismerni, csak elpusztítania sikerült önmagát. Loreth a Dalaktól tanultakat most sikeresen tudta alkalmazni Peothil varázslatára. A Reform a laboratórium létezésének soha még csak a nyomára se bukkant.

Sok idő telt el eztán. Az Első Kor 480-ik évében, a nagy Aiden Direnni sok csatát nyert az alessiai hordával szemben, és sok átjáró és útvonal, ami addig zárva volt, most újra megnyílt. Most már Loreth, aki többé már nem volt fiatal, vissza tudott térni Dalakhoz.

Mikor végül visszatalált mestere öreg kunyhójához, gyászosan világító gyertyákat látott a környező fákon. Mielőtt még kopogott volna az ajtón, és találkozott volna régi diáktársával Uthrac-kal, Loreth már tudta, hogy Dalak meghalt.

- Csak pár hónapja történt - mondta Uthrac miután megölelte barátját. - Távolléted minden évének minden napján beszélt rólad. Valahogy érezte, hogy nem előzted meg a túlvilágba vezető úton. Azt mondta, hogy visszajönnél.

A szürke hajú férfiak a tűz mellett ültek, s visszaidézték a régi időket. A szomorú igazságot mindketten felfedezték: teljesen különböző emberekké váltak. Uthrac a Mester munkájának folytatását ecsetelte, míg Loreth az új felfedezéseit vázolta fel. Aznap hagyták el egymást, mindkettő a fejét rázva, elhatározta, hogy sose találkozik többé a másikkal.

Az elkövetkező években, mielőtt még elhagyták volna az árnyékvilágot, hogy csatlakozzanak hatalmas mesterükhöz Dalakhoz, mindketten megvalósították az álmaikat. Uthrac tovább dolgozott, hogy végül a Direnni klánban szolgálhasson, mint csekélyebb bűvölő. Loreth pedig önön tapasztalatai felhasználásával létrehozta Balac-thurmot, a Káosz botját.

Fiaim, a lecke, amit egy tanártól meg kell tanulnotok az, hogy hogyan kerüljétek el azokat az apró, de alapvető hibákat, amik az olyan önképző bűvölők életét követelték, mint Peothil. És igen, az igazán naggyá válásnak az egyedüli módja minden lehetőség önálló kipróbálásában rejtőzik.


Charlie