CsK:A zarándok útja

Innen: Elder Scrolls Lapok
A zarándok útja
A Tribunal Templom kiadványa a Templomhoz csatlakozni kívánók számára kötelezően előírt Hét Jótett zarándoklatáról. A könyv részletesen ismerteti a hét oltár történetét, az odajutás módját, és azt, hogy melyik oltárnál mit szokás felajánlani a megfelelő áldás elnyerése érdekében.

A zarándoknak végig kell látogatnia a Hét Jótett összes oltárát. Mindegyiknél meg kell állnia a háromélű kőoszlop előtt és elolvasnia a magyarázatot. A Templom a zarándokok útjának megkönnyítésére készítette el ezt a listát, útbaigazítást és jó tanácsokat is nyújtva az oltárok felkereséséhez. Az egyes oltárok áldása legkevesebb fél napra szól.

Kummu mezeje: az Alázatosság Oltára


Vivec nagyúr találkozott egyszer ezen a helyen egy paraszttal, akinek elpusztult a guarja, s ezért nem tudta betakarítani a mocsoktermését, hogy gondoskodjon családjáról. Ezért Vivec nagyúr levette díszes ruháját, és ő maga állt be az igásállat helyére, míg csak a betakarítás véget nem ért. Kummu mezejére zarándokolunk azért, hogy oly mélységes alázatosságért imádkozzunk, mint amilyet Vivec nagyúr mutatott azon a napon.

Kummu mezeje Surantól nyugatra terül el, a Pelagiad felé vezető út mentén az Amaya-tó északi partján. Az oltár két szikla között található, legkönnyebben úgy pillanthatjuk meg, ha az úton kelet felől közelítünk. Nem messze innen Alof farmjának van egy kis kikötője az Amaya-tó északi partján. Ez az egyetlen kikötő a környéken, Alof szíves engedélyével a Templom szolgálatában állók igénybe vehetik. Vivec alázatosságának jelképeként egy maréknyi mocskot szokás áldozni az oltárnál.

A Hold Megállítása: a Merészség Oltára


Midőn Sheogorath fellázadt a Tribunal ellen, letérítette Baar Dau holdját Obliviont átszelő útjáról. Az Őrült Csillag arra ösztönözte a holdat, hogy zuhanjon bele Vivec új városába, amely Sheogorath szerint a menny megcsúfolására épült. Amikor Sheogorath terve Vivec tudomására jutott, a nagyúr egyetlen mozdulattal és tekintetének erejével az égre szegezte a tévelygő holdat. Vivec merészségén és bátorságán elámulva Baar Dau holdja megfogadta, hogy örökre szolgálni fogja a Tribunalt és annak minden munkáját. Így a hold most a palota fölött őrködik, és fellegvárként szolgál a Templom ordinátorai számára.

A Merészség Oltára Vivec városában, a Templom Körzetben található, Vvardenfell hatalmas templomának, az Égi Szentélynek nyugati fala mentén. Az oltár felkeresésekor egy lebegés italt szokás felajánlani. A megfelelő ital a Templomtól beszerezhető. Házilag készített italok nem elfogadottak.

A Palota: Bőkezűség Oltára


Sok évvel az után, hogy Nerevar nagyúr és a Tribunal győzelmet aratott Dagoth Ur fölött, az emberek egy oltárt akartak emelni a háború hőseinek tiszteletére. Vivec megköszönte nekik, de azt kérte, ne csak a hatalmas hősöknek szenteljék, hanem mindazoknak, nagyoknak és kicsiknek egyaránt, akik szenvedtek, és meghaltak a háború során. Szokássá vált ezen a helyen adományokat felajánlani hálaadásként, vagy a kevésbé szerencsések megsegítésére.

A Bőkezűség Oltára a Vivec Palotájához vezető lépcsősor tetején található. A palota Vivec városának legdélebbi kantonja. Általában 100 aranyat szokás adományozni a jó szerencséért mondott köszönetképpen.

A Rejtélyes Csatorna: az Előzékenység Oltára


Mehrunes Dagonnal vívott egyik csatája során Vivec inkább saját ezüst hosszúkardját nyújtotta át egy daedra lordnak, semmint hogy szégyenszemre egy fegyvertelen ellenségre kelljen támadnia. Ez annyira lenyűgözte a dremorát, Mehrunes Dagon szolgái közül a leglovagiasabbat, hogy most a Tribunal követőivel együtt osztoznak a előzékenység és tisztelet kötelékében, noha sosem szabad elfelejtkeznünk róla, hogy ők valójában az ellenségeink.

Az Előzékenység Oltára a Rejtélyes Csatorna mélyén található, Vivec városában, a Lord Vivec palotája alatti útvesztőben. A Rejtélyes Csatornán átvezető út zavaros lehet, ezért az egyszerű zarándokok jól teszik, ha egy ALMSIVI közbeavatkozás tekercset is visznek magukkal arra az esetre, ha teljesen eltévednének. Krazzt dremorára a Rejtélyes Csatorna központjában lelhetünk rá, s ha tisztelettel szólunk hozzá, el fog fogadni tőlünk egy egyszerű ezüst hosszúkardot. Miután Krazzt átvette a kardot, a zarándoknak el kell olvasnia a háromélű kőoszlopon álló magyarázatot.

Vivec Maszkja: Igazság Oltára


Az oltár szomszédságában található Vivec Hamumaszkja. A Tűz Napjai során, amikor Dagoth Ur először lopódzott vissza a Vörös-hegybe és keltette azt életre, Vivec ide vezette a hamu és sorvadás elől menekülőket. Kimerültek lévén megpihentek itt egy időre. Vivec arra ébredt, hogy ő maga és összes követője is szürke hamuburokban fekszik mozdulatlanná dermedve. Mivel képtelen volt kiszabadulni, vagy embereinek segíteni, Vivecet elöntötte a kétségbeesés és sírásra fakadt. Vivec könnyei feloldották a hamuburkot, amiben feküdt. Leszaggatta a hamut áldozatul esett követőiről, életet lehelt tagjaikba, és kigyógyította őket a sorvadásból. Ebben áll Vivec hősiessége - érző szíve ad neki hatalmat, amikor puszta ereje már nem segíthet.

Az Igazság Oltárát a Gnisisi Templomban őrzik. Gnisis faluja Ald'ruhnból az északnyugat felé tartó úton közelíthető meg. Az oltár felkeresésekor szokás egy üvegcsényi közönséges betegséggyógyítás italt adományozni az igazság tiszteletének jeléül. A megfelelő ital a Templomtól beszerezhető. Házilag készített italok nem elfogadottak.

Koal-barlang: Hősiesség Oltára


Vivec a Koal-barlangban csatázott a Veresemberrel, a hoportyók (dreugh-k) atyjával. Miután győzelmet aratott fölötte, Vivec megkímélte az életét azzal a feltétellel, hogy a Veresember és gyermekei lemondanak kemény külső irhájukról, hogy abból a dunmerek vértezetet készíthessenek.

A Hősiesség Oltára a Koal-barlang belsejében található, amely Berandas ősi erődjétől nyugatra, Gnisistől pedig délre található a tengerparton. A barlang szája dél felé néz, a tenger irányába, helyét egy hatalmas természetes kőboltozat is jelzi. A barlang környéke vad vidék, és a bejárat megtalálása is gondot okozhat. A barlang belsejében található hoportyók veszedelmes ellenfelek; csak a rendkívül tapasztalt és rátermett kalandozók számára ajánlatos a barlangbeli legendás csata megismétlése. Gnisis templomában lehetséges a dreugh viasz beszerzése. Az oltárhoz zarándokolva egy adagnyi dreugh viaszt szokás felajánlani Vivecnek a Veresemberrel vívott dicsőséges küzdelmének emlékére.

A Szellemgát: Büszkeség Oltára


A Szellemgát ALMSIVI rettenthetetlen akaratának és hatalmának maradandó jelképe, egyben a dunmerek ellenségeiken aratott dicső győzelmének emlékműve.

A Büszkeség Oltára a Szellemgáton belül található, a Szellemkapu északkeleti szomszédságában. A Szellemkapuhoz a legbiztonságosabb út a Mamaea-foyada mentén vezet. Ez egy megszilárdult lávafolyam, mely a Vörös-hegy tetejétől délnyugat felé húzódik, és csaknem Balmora alatt ér véget. A régi dwemer híd a Holdpille erőd közelében keresztezi a foyádát. A zarándok innen egészen a Szellemkapuig követheti a Mamaea-foyada völgyét. A Szellemgáton belülre tett minden út veszélyes, azonban a legfélénkebb zarándok is biztonságban érezheti magát, amíg nem kóborol el messzire a Szellemkaputól, és elmenekül Dagoth Ur minden követője elől. Az oltár felkeresésekor egy lélekkövet szokás felajánlani őseink emlékére, akik a Tribunal szolgálatába szegődtek.


Brenda