CsK:A valódi Barenziah II

Innen: Elder Scrolls Lapok

A valódi Barenziah II
Mournhold népszerű anyakirálynőjének valódi élettörténetét bemutató sorozat második kötete - Barenziah rövid pályafutásáról a Tolvajok Céhében, a királylányból lett tolvaj és a bányászfiúból lett tábornok sorsdöntő találkozásáról, no meg egy khajiitról, aki hármasban akarta, de négy részben végezte.
Ismeretlen író tollából



Barenziah és Szalma Riftonban teleltek egy olcsó szobában, a város legelhanyagoltabb részén. Barenziah csatlakozni akart a Tolvajok Céhéhez, tudván, hogy szabadúszóként könnyen bajba kerülhet. Egy napon megakadt a szeme az egyik céhes tolvajon, egy Therris nevű arcátlan khajiiton. Barenziah felajánlotta, hogy vele tölt egy éjszakát, felvételének fejében. A khajiit végigmérte, elvigyorodott, beleegyezett de azt mondta: a beavatási próbán át kell esnie.

- Miféle beavatáson?

- Á! Először a fizetség, aranyom! - mondta Therris.

[Ez a passzus a Templom utasítására cenzúrázva!]

Mindezek után Szalma biztosan agyoncsapja majd, és talán Therris is. Mi a nyavalya oka volt ilyen dolgot cselekedni? Aggódó tekintettel figyelte a termet, de a többi vendég figyelmét ekkorra már más dolgok kötötték le. Egyiküket sem látta még, ez nem az a fogadó volt, ahol Szalmával megszálltak. Remélhetőleg beletelik kis időbe, mire Szalma rájön, de az is lehet, hogy sohasem veszi észre.



Therris volt az eddigi legizgatóbb és legszórakoztatóbb férfi, akivel eddig találkozott. Nem csak azt mondta el, milyen képességekre lesz szüksége a tolvajok között, hanem képezte is, vagy bemutatta olyanoknak, akik tanítani tudták.

Megismert egy olyan nőt is, aki értett némiképp a mágiához. Katisha dundi és asszonyos északi volt. Egy kovácshoz ment feleségül, volt két tizenéves fia, és tiszteletreméltó híre. Nagyon szerette a macskákat, és ebből következően a khajiitokat is. Tehetséges volt egy bizonyos mágiafajta gyakorlásában, és felettébb fura barátokkal tartott kapcsolatot. Megtanította Barenziahot a láthatatlanság varázslatra, valamint a lopakodás és álcázás művészetére. Katisha szabadon vegyítette a mágikus és nem mágikus szaktudását a nagyobb hatékonyság érdekében. Nem volt ugyan a Tolvajok Céhének tagja, de anyai érzelmeket táplált Therris iránt. Barenziah egészen megkedvelte Katishát, aki az elkövetkező pár hétben mindent elmondott magáról.

Néha Szalmát is elhozta magával. Szalma nagyra értékelte Katishát, ám Therrist már korántsem. Therris "érdekesnek" találta Szalmát, és azt javasolta, "csinálják hármasban".

- Kizárt dolog - mondta Barenziah határozottan, és hálás volt azért, hogy Therris most négyszemközt hozakodott elő a témával. - Nem tetszene neki! És nekem sem!

Therris megeresztette egy, a macskafélékre jellemző háromszögletű bájos mosolyát, és lustán elterpeszkedett székében végtagjait nyújtóztatva.
- Meg lennétek lepve mindketten. Párosan unalmas az élet.

Barenziah villámló tekintettel válaszolt.

- Vagy csak az a vidéki tökfej zavar, aranyom? Akkor talán nem bánnád, ha elhívnám egyik barátomat?

- De bánnám! Ha unsz engem, te és a barátod majd találtok magatoknak valaki mást. - Már a Tolvajok Céhének tagja volt, túl a beavatáson. Hasznosnak találta ugyan Therrist, de nem nélkülözhetetlennek. Egy kicsit talán Barenziah unta is őt.



Beszélt Katishával a férfiakkal kapcsolatos problémáiról, vagy legalábbis amiről azt gondolta, hogy probléma. Katisha fejét ingatva mondta, hogy keresse inkább a szerelmet és ne a szex legyen a lényeg, ha így tesz, akkor majd tudni fogja, mikor találja meg az igazit. Azt viszont már most is tudhatja, hogy sem Szalma, sem Therris nem neki való.

- Azt mondják, a sötételf nők por... pro... valami pro-izék. Prostituáltak? - mondta Barenziah bizonytalan hangon, félrebillentve fejét.

- Úgy érted, olyan, aki szabad szerelmet gyakorol. Jóllehet, sokan közülük prostituáltak lesznek. - Katisha rövid szünet után hozzátette - az elfek fiatal korukban szintén elég szabadon bánnak kegyeikkel. De ki fogod nőni. Talán már készen is állsz a változásra - tette hozzá reménykedően. Kedvelte Barenziahot. - Keresned kellene egy szimpatikus elf legényt. Ha továbbra is khajiitokkal és emberekkel lófrálsz, hamarosan teherbe fogsz esni.

Barenziah önkéntelenül is elmosolyodott a gondolatra - Az tetszene. Azt hiszem. De kényelmetlen is lenne, nem? A babák sok gonddal járnak, és nekem még csak házam sincs, ahol felnevelhetném őket

- Hány éves vagy, Bogyókám? Tizenhét? Még van egy vagy két éved mielőtt termékeny leszel, ha van egy kis szerencséd.

- Szalma vásárolni akart egy farmot, és feleségül venni engem - emlékezett vissza.

- És te ezt akarnád?

- Nem. Még nem. Egyszer majd talán. De nem, ha nem lehetek királynő. És nem akármilyen királynő, Mournhold királynője - mondta határozottan és makacsul, elhárítva minden további ellenvetést.

Katisha úgy döntött, figyelmen kívül hagyja ez utóbbi elképzelést. Szórakoztatta a lány élénk képzelete, a jól működő elmének tudta be. - Azt hiszem, Szalma nagyon öreg lesz, mire eljön az az "egyszer", Bogyókám. Az elfek nagyon hosszú életet élnek. - Katisha arcára egy pillanatra sóvárgó, már-már irigy kifejezés költözött, az a féle, ami kiül az emberek arcára, mikor az elfek istenek adta, századokon átívelő életútjára gondolnak. Igaz ugyan, hogy kevesek élnek meg ilyen kort. A betegségek és az erőszakos halál rajtuk is behajtja könyörtelen vámját. De azért megvan a lehetőségük, és egyikük-másikuk él is vele.

- Az öreg embereket is szeretem - mondta Barenziah.
Katisha nevetett.

Barenziah nyugtalanul fészkelődött, amíg Therris a papírokat rendezgette az asztalon. Módszeres és aprólékos volt, mindent úgy helyezett vissza az asztalra, ahogy találta.

Egy nemesi házba törtek be, Szalmát hagyva kint őrként. Therris szerint ez a munka egyszerű, ám szigorúan bizalmas. Még csak a céhből sem akart senki mást magával hozni. Tudta, hogy csak Bogyóban és Szalmában bízhat meg, de senki másban.

- Mondd meg mit keresel, és én megtalálom neked - suttogta Barenziah türelmetlenül. Therris éjjellátása koránt sem volt olyan jó, mint a sötételfé, a varázserejét viszont még csak egy kis fénygömbre sem akarta pazarolni.

Barenziah sosem járt még ilyen fényűző helyen. Még Sven gróf sötétlápi kastélya - ahol gyermekkorát töltötte - sem volt ehhez fogható. Csodálkozva bámulta meg a gondosan díszített, hatalmas, visszhangzó földszinti termeket. De Therrist semmi más nem érdekelte, csak az asztal a könyvekkel szegélyezett, emeleti dolgozószobában.

- Pszt! - intette csendre dühösen Therris.

- Valaki jön! - mondta Barenziah egy pillanattal az ajtó kinyílta előtt. Két sötét alak lépett be a szobába. Therris vad mozdulattal lökte társát a belépők felé, míg ő az ablak felé ugrott. Barenziah izmai megmerevedtek, sem mozdulni, sem szólni nem tudott. Tehetetlenül nézte amint a kisebb figura Therris után szökken. Két gyors és halk kékes villanás után Therris mozdulatlan, csendes halommá csuklott össze.

A dolgozószobába az életre kelő ház zajai szűrődtek be, valaki riadót kiált, sietős léptek, hamarjában felkapott vért csörgése.

A nagyobb férfi, külalakja szerint egy sötételf, félig emelte, félig húzta Therrist az ajtóhoz és egy másik elf karjai közé lökte. Az előbbi elf egy biccentéssel küldte a kisebb, kék köpenyes társát utánuk. Ezután odalépett Barenziah mellé és szemügyre vette, aki már képes volt mozogni, bár ha ezzel próbálkozott a feje őrjítően lüktetni kezdett.

- Nyisd szét az ingedet, Barenziah - mondta a sötételf. Barenziah csak bámult rá. - Te nő vagy, nem? - mondta lágyan. - Csak magadra vonod a figyelmet. És Bogyónak hívatod magad a többiekkel. Szalma barátod túl ostoba ahhoz, hogy másra emlékezzen?

- Ez egy közönséges elf név - védekezett Barenziah.

- De nem a sötételfek között, drágám. - ingatta fejét szomorúan a férfi. - De te ugye nem sokat tudsz róluk? Sajnálom ugyan, de ez nem sokat segít rajta. Mindegy. Majd megpróbálom orvosolni a dolgot.

- Ki vagy? - kérdezte Barenziah.

- Óh. Hát ennyit a hírnévről - mondta a férfi fintorogva - Symmachus vagyok, Barenziah úrnőm. Ő Félelmetes és Rettentő Fensége, Első Tiber Septim birodalmi hadseregének tábornoka. És meg kell mondanom, mulatságos üldözésben volt részem, amíg átvezettél egész Tamrielen. Vagyis ezen a részén. Gondoltam, és mint kiderült helyesen, hogy végül Morrowind felé veszed az útirányt. Szerencséd volt. Azt hittük, a Fehér Sprintben talált test Szalmáé. Tehát már nem kettőtöket kerestünk. Ez gondatlanság volt részemről. Ezenkívül még azt sem hittem volna, hogy ilyen sokáig együtt maradtok.

- Szalma hol van? Nincs semmi baja? - kérdezte őszinte félelemmel.

- Óh, semmi baja. Még. Természetesen le van tartóztatva. - A férfi elfordult - Te... aggódsz miatta? - kérdezte és hirtelen mohó kíváncsisággal bámulta Barenziahot. Barenziah látta saját tükörképét a különös vörös szemekben.

- A barátom - mondta Barenziah. Szavai tompán és reménytelenül hangzottak. Symmachus! A Birodalmi Hadsereg tábornoka! Mondják magának, Tiber Septimnek a jó barátja.

- Óh. Ha megbocsátod nekem, úrnőm, úgy tűnik, számos alkalmatlan barátra tettél szert.

- Ne hívj így. - Bosszantotta a tábornok maró gúnya. De Symmachus továbbra is csak mosolygott rá.

Amíg beszéltek, az izgatott sürgés-forgás elcsendesedett a házban, jóllehet, hallott még embereket beszélni, feltehetőleg a lakókat. A magas férfi letelepedett az asztal szélére. Nyugodtnak tűnt, és úgy látszott, itt akar maradni egy ideig.

Ekkor értette meg. Mit is mondott? Számos alkalmatlan barát? De hiszen ez a férfi mindent tud róla! Legalább is éppen eleget. Ami jelen esetben pontosan ugyanazt jelenti. - Mi... mi lesz velük? És... velem?

- Ahh. Amint azt te is tudod, ez a ház az itteni birodalmi hadsereg parancsnokához tartozik. Ami azt jelenti, hogy hozzám. - Barenziah levegő után kapkodott, Symmachus élesen nézett rá - Micsoda? Nem tudtad? Cö-cö. Miért ily elhamarkodott, úrnőm? Mindig tudnod kell, mit teszel, vagy hogy mibe ártod magad.

- De... de a céh nem... nekik tudniuk kellett... - Barenziah remegett. A Tolvajok Céhe sosem keresztezte volna a birodalom útjait. Senki sem mert szembeszállni Tiber Septimmel, legalábbis tudatosan. Valaki elfuserált valamit. De alaposan. És most ő fog megfizetni érte.

- Merem állítani, ez a Therris nem bírta a céh támogatását ebben az ügyben. Valójában csodálkozok... - Symmachus figyelmesen átvizsgálta az asztalt, kihúzta fiókjait. Kiválasztott egyet, rárakta az asztalra és levette róla az álgombot. Egy összetekert papírdarab volt a belsejében. Valamiféle térképnek tűnt, Barenziah közelített kicsit. Symmachus elfordította felőle a papírt és nevetett. - Csakugyan meggondolatlan! - Röviden átfutotta, majd összetekerte és visszahelyezte rejtekére.

- Egy perce még arra biztattál, keressem a tudást.

- Valóban, valóban! - Hirtelen úgy tűnt nagyon jó kedvében van. - Mennünk kell, kedves úrnőm!

Symmachus az ajtóhoz terelte, majd le a lépcsőn és ki az éjszakai levegőre. Senki sem volt a közelükben. Barenziah szeme az árnyakat kereste. Azon gondolkozott, hátha le bírja hagyni, vagy kicselezni valahogy.

- Ugye nem arra gondolsz, hogy megszöksz? Ajj! Nem akarod előbb meghallgatni, mit terveztem veled? - mondta sértődöttet játszó hangon.

- Most, hogy így mondod... de.

- Először talán a barátaidról szeretnél hallani.

- Nem.

Symmachus ezt elégedetten hallotta. Nyilvánvalóan ezt a választ akarta hallani, de mindemellett az igazság is ez volt. Barenziah aggódott ugyan a barátaiért, különösen Szalmáért, de mindenkinél jobban aggódott saját maga miatt.

- Magunkkal viszünk, hogy elfoglalhasd jogos helyedet, mint Mournhold királynője.



Symmachus elmagyarázta, hogy neki és Tiber Septimnek ez volt a terve elejétől fogva. Mournhold, amit Barenziah eltűnte után jó tizenkét évig katonák uraltak, fokozatosan visszatért civil irányítás alá a birodalom segítségével, természetesen a birodalom morrowindi provinciájaként.

- De miért kellett Sötétlápba küldenetek? - kérdezte Barenziah, aki szinte nem is hitte, amit eddig hallott.

- Hogy biztonságban légy, természetesen. Miért futottál el?

- Nem volt okom maradni - vont vállat Barenziah. - Tudnom kellett volna minderről.

- Mostantól kellett volna tudnod. Az igazság az, hogy már éppen érted küldtem, hogy elvigyenek a Birodalmi Városba és a császár háza népével élj egy kis ideig. Csakhogy megszöktél. Így kellett tenned, és így is tettél. Tiber Septim nem tartja meg azokat, akik nincsenek hasznára... és mi hasznára lehetnél te neki?

- Én semmit sem tudok róla. Sem pedig rólad, ami azt illeti.

- Akkor tudd: Tiber Septim érdemeik szerint jutalmazza barátait és ellenségeit is.

Barenziah ezen rágódott egy ideig. - Szalma jól szolgált engem, és soha senkinek sem volt ártalmára. Nem tagja a Tolvajok Céhének. Azért jött velem, hogy megvédjen. Csak kisebb feladatokat látott el és... és ő...

Symmachus türelmetlenül leintette - Ajj. Mindent tudok Szalmáról - mondta - és Therrisről. - Erősen figyelte a nőt. - Tehát? Mit szeretnél tenni?

Barenziah mély levegőt vett. - Szalma egy kis farmot szeretne. Ha gazdag vagyok, akkor szeretnék adni neki egyet.

- Nagyon jó. - Meglepettnek tűnt, majd elégedettnek. - Meglesz. Kap egyet. És Therris?

- Elárult engem! - Mondta Barenziah hidegen. Therrisnek szólni kellett volna mit kockáztatnak. Emellett menekülése reményében az ellenség karjaiba taszította. Nem túl elismerésre méltó férfi. Ami azt illeti, teljesen megbízhatatlan.

- Igen. És?

- Nos, akkor lakolnia kell... nem?

- Ésszerű. És hogyan bűnhődjön?

Barenziah ökölbe szorította kezét. Szerette volna saját kézzel ellátni a khajiit baját. De az nem nagyon lenne királynőhöz illő cselekedet. - Korbács. Hmmm... húsz csapás sok lenne, mit gondolsz? Nem akarom megnyomorítani, megértheted. Csak megleckéztetni.

- Ajj. Természetesen. - Symmachus vigyorgott. Aztán hirtelen komolyra változott az arckifejezése. - Ahogy Barenziah őfelsége, Mournhold királynője parancsolja. - Aztán bókolt felé, mély, kecses és már-már nevetségesen csodás meghajlással.

Barenziah szíve megdobbant.



Két napot töltött Symmachus lakosztályában, és ez idő alatt nagyon elfoglalt volt. Volt egy Drelliane nevű sötételf nő, aki kívánságait teljesítette, habár nem tűnt szolgának, sem Symmachus feleségének, vagy akár szeretőjének. Drelliane szórakoztatónak találta még a feltételezést is, mikor Barenziah megkérdezte erről. Egyszerűen csak annyit válaszolt, hogy a tábornok alkalmazásában áll, és azt teszi, amit mond neki.

Drelliane segítségével beszerzett számos szép, estélyi ruhát, cipőket is rendeltek neki, lovaglóruhát és csizmát és még sok más szükséges dolgot.

Symmachus sokat volt távol. Leginkább ebédidőben találkozott vele, de keveset szólt magáról és tennivalóiról. Szívélyes és előzékeny volt. Szívesen beszélgetett a legkülönfélébb témákról, és úgy tűnt, minden érdekli, amit Barenziah mond. Drelliane is hasonlóképp viselkedett. Barenziah elég kellemes társaságnak, de "nehezen kiismerhetőnek" találta őket, ahogy azt Katisha mondta volna. Kis kiábrándultságot és némi csalódást érzett. Ők voltak az első sötételfek, akikkel közelebbről megismerkedett. Azt várta, hogy kényelmesen fogja magát érezni velük, vagy legalábbis a "valahová tartozás" érzését várta. Ehelyett csak északi barátai, Szalma és Katisha után sóvárgott.

Mikor Symmachus mondta neki, hogy indulnak a Birodalmi Városba, azt kérte, hadd köszönjön el tőlük.

- Katishától? - kérdezte Symmachus - Ám... azt hiszen tartozok neki valamivel. Ő vezetett a nyomodra, mikor mesélt nekem a magányos sötételf lányról, kinek elf barátokra lenne szüksége, és néha fiúnak öltözik. Ő nyilvánvalóan nem tartozik a Tolvajok Céhéhez. A céhen belül pedig senki sem tudta, hogy valójában ki vagy te, kivéve Therrist. Ami jó, mert a céhes múltad nem válhat köztudomásúvá. Kérlek, fenség, senkinek se beszélj róla ezután. Ilyen múlttal senki sem lehet királynő a birodalomban.

- Senki sem tud róla Szalmán és Therrisen kívül. Ők pedig nem fognak beszélni.

- Nem - mondta Symmachus fura mosollyal a szája szélén - Nem fognak.

Symmachus még nem tudta, hogy Katisha is beavatott. De mégis, volt valami furcsa abban ahogy beszélt róla...

Szalma eljött a szállásukra a reggeli indulás előtt. Egyedül volt a szalonban, de Barenziah tudta, hogy vannak más elfek is hallótávon belül. Szalma feszültnek és sápadtnak tűnt. Pár percig szótlanul ölelték egymást. Szalma vállai rázkódtak, és könnyek csordultak arcán, de nem szólt semmit.

- Végül mindketten megkaptuk amire vágytunk - Barenziah megpróbált kipréselni egy mosolyt. - Én leszek Mournhold királynője, te pedig a saját birtokod ura - Szalma kezeit nézte s közben őszintén mosolygott. - Írni fogok neked, Szalma. Megígérem. Találj egy írnokot magadnak, és te is küldhetsz nekem levelet.

Szalma szomorúan megrázta fejét. Mikor Barenziah továbbra is ragaszkodott ötletéhez, Szalma kinyitotta száját, belemutatott és érthetetlen hangokat préselt ki magából. Mikor Barenziah felfogta, amit látott, belezuhant egy székbe és hangos zokogásba kezdett.



- De miért? - követelte a választ Symmachustól, miután Szalmát elvezették. - Miért?

- Túl sokat tudott - vont vállat Symmachus. - Veszélyes lehetett. De legalább életben van, a nyelvére pedig nincs szüksége amikor... disznókat vagy "mittudoménmiket" nevel.

- Gyűlöllek! - ordította Barenziah, aztán váratlanul összegörnyedt, és a padlóra hányt. Aztán folyamatosan becsmérelte a rosszullétei közötti kis szünetekben. Symmachus flegmán hallgatta, amíg Drelliane feltakarított. Végül kilátásba helyezte, hogyha nem csendesedik el, akkor a császárhoz vezető úton kipeckelteti a száját.

A városból kivezető úton megálltak Katisha házánál. Symmachus és Drelliane nem szálltak le lovaikról. Minden normálisnak tűnt, de Barenziah rémülten kopogtatott az ajtón. Katisha válaszolt a kopogtatásra. Barenziah magában hálát adott az isteneknek. Katisha zokogva, ám szeretettel ölelte át vendégét.

- Miért sírsz? - kérdezte Barenziah.

- Therris miatt, természetesen. Nem is hallottad? Ó, kedvesem. Szegény Therris. Meghalt. - Barenziah jeges ujjak szorítását érezte szívén. - Elkapták, amint a parancsnok házából próbált ellopni valamit. Szegény barátom, ezt eléggé elnézte. Ó, Bogyókám, kifeszítették és felnégyelték a parancsnok utasítására! - mondta hüppögve. - Elmentem hozzá, mert engem kért. Sokat szenvedett, mielőtt meghalt. Sosem fogom elfelejteni. Szalmát és téged keresett, de senki sem tudta, hová lettetek - Barenziah mögé tekintett. - Ő a parancsnok, ugye? Symmachus - ekkor Katisha furcsa dolgot művelt. Abbahagyta a bőgést és vigyorogni kezdett. - Tudod, amint megláttam, rögtön tudtam, hogy ő a neked való! - Katisha a köténye sarkával megtörölte szemeit. - Róla beszéltem neked, ugye emlékszel?

- Igen - mondta Barenziah - emlékszem. - Megfogta Katisha kezeit, és komoly hangon mondta - Katisha, szeretlek. Hiányozni fogsz. De kérlek, senkinek se beszélj rólam többet. Soha. Esküdj meg. Különösen Symmachusnak ne. És viseld gondját Szalmának. Ígérd meg nekem.

Katisha megígérte, de kicsit zavart volt. - Bogyókám, ugye nincs közöm ahhoz, hogy elkapták Therrist? És soha semmit nem mondtam Therrisről... neki. - pillantott futólag a tábornokra.

Barenziah biztosította, hogy egy informátor volt, aki lebuktatta Therrist. Ami eget verő hazugság volt, de látta, hogy Katishának végképp nem hiányzott volna az igazság.

- Ó, ennek örülök, már ha örülhetek egyáltalán ilyesminek. Gyűlöltem arra gondolni... de honnan is tudhattam volna. - Közelebb hajolt, és a fülébe súgta - Symmachus nagyon jóképű, nem gondolod? És olyan elragadó.

- Én ezt még nem vettem észre - mondta Barenziah szárazon -, még csak meg sem fordult ilyesmi a fejemben. Más dolgokon gondolkodtam. - Sietősen elmagyarázta, hogy Mournhold királynője lesz, és most egy ideig a Birodalmi Városban fog élni. - Engem keresett, ez minden. A császár utasítására. Én voltam küldetése célja, és semmi más. Nem hinném, hogy egyáltalán nőként gondol rám. Ámbár, azt mondta egy kicsit sem volt fiús külsőm. Katisha arcára hitetlenkedés ült ki, mivel tudta, hogy Barenziah minden férfit megítélt szexuális használhatóság és elérhetőség szempontjából. - Felteszem, azért van ez, mert megrázott a tudat, hogy valóban királynő vagyok - tette hozzá, Katisha pedig sietett egyetérteni vele. Együtt mosolyogtak. Aztán könnyes búcsút vettek egymástól. Barenziah soha többé nem látta sem Katishát, sem Szalmát.

A királyi menet a déli kapun át hagyta el Riftont. Amint áthaladtak, Symmachus megütögette vállát, és a kapu teteje felé mutatott. - Őfensége, bizonyára szeretne búcsút inteni Therrisnek - mondta.

Barenziah röviden, de határozottan nézett a kapu fölötti, karóra tűzött fejre. A madarak már kikezdték, de az arca még felismerhető volt. - Nem hiszem, hogy hallana engem, de biztos vagyok benne, örülne ha tudná, hogy jól vagyok - mondta látszólag könnyed hangon. - Menjünk hát utunkra, tábornok.

Symmachus határozottan csalódott volt a reakció láttán - Feltételezem, Katisha beszélt a barátodról.

- Feltételezésed helyes. Végignézte a kivégzést - vetette oda mellékesen Barenziah. Ha Symmachus ezt még nem is tudta volna, hamarosan úgyis a tudomására jutna.

- Tudta, hogy Therris a Tolvajok Céhéhez tartozott?

Barenziah vállat vont. - Ezt mindenki tudta. Csak a magamféle alacsony rangúak titkolták tagságukat. A magasabb rangúakat mind jól ismertük - fordult ravaszkás mosollyal felé. - De mindezt te is nagyon jól tudod, nemde, tábornok?

- Tehát elmondtad neki, ki vagy és honnan jöttél, de semmit sem szóltál a céhről?

- A céhtagságom nem olyasmi volt, amiről beszélgettem volna bárkivel. A többiről viszont igen. Van egy kis különbség. Mindamellett Katisha becsületes nő. Ha elmondtam volna neki, akkor sem lettem volna kisebb szemeiben. Ő mindig győzködte Therrisst, hogy keressen magának valami tisztességes munkát. Én sokat adtam a véleményére - jeges tekintettel mérte végig Symmachust. - Nem mintha a legkisebb közöd is volna hozzá, de tudod, mit gondolt? Szerinte sokkal boldogabb lettem volna, ha egyetlen férfivel kötöm össze az életem, és megállapodok mellette. Egy saját fajtámbeli férfivel. Valakivel, aki bírja fajtám minden jellegzetes vonását. Valójában rád gondolt. - Megragadta a gyeplőt és fürgébb tempót diktált, de azért még kilőtte utolsó fogazott szélű nyilát ellenfele szívébe. - Fura, hogy a kívánságok néha valóra válnak... de nem egészen úgy ahogy szeretnéd. Vagy éppen úgy is mondhatnám, egyáltalán nem úgy ahogy valaha is akartad volna.

- Igen. Nagyon furcsa - válaszolt, és hangja pontosan illett szavaihoz. Aztán kimentette magát és hátramaradt.

Barenziah magasra tartotta fejét, és előre igyekezett lovával, igyekezett közönyösnek tűnni. Mi volt Symmachus válaszában, ami felzaklatta Barenziahot? Nem az, amit mondott. Inkább az, ahogyan mondta. Valami miatt Barenziah úgy érezte, ő volt az a kívánság, ami most valóra vált a férfi számára. Ez ugyan valószínűtlennek tűnt, de azért óvatossá tette. Hónapokig tartó kutatás után végre megtalálta, nyilvánvalóan a császár parancsára. Tehát kívánsága teljesült. Igen, ez állhat a dolog mögött.

De nyilvánvaló, hogy a történtek nincsenek egészen a kedvére.

Luc

Előző: A valódi Barenziah I

Összefoglaló: A valódi Barenziah

Következő: A valódi Barenziah III