CsK:A monomyth

Innen: Elder Scrolls Lapok

A monomyth
Komoly és terjedelmes, igen értékes teológiai olvasmány, melyből Tamriel népeinek közös teremtésmítoszát ismerhetjük meg 4 különböző változatban. Az elsőt Psijic tudósok írták egy emberi uralkodó (V. Uriel) számára az aldmeri vallás alapjairól, a másodikból a ragadák sajátos és meghökkentő mítoszát ismerhetjük meg, a 3. Shezarr dala, Cyrodiil embernépének teremtéstörténete, a 4. pedig a magaselfeké. Mindezek elé a "Zéró Templom Társasága" írt magyarázó jellegű bevezetést. Átdolgozott fordítás.
"Munduson, a konfliktusok és különbözőségek hozzák a változásokat, és a változások a legszentebbek a Tizenegy erő közül. A változás a középpont és eredet nélküli erő." - Oegnithr, Taheritae, PSJJJJ rend


Az emberi és aldmer világnézet közötti eltérés lényegében a halandók istenekhez való viszonyulásához köthető. Az emberek verziója szerényebb, ők ugyanis azt tartják magukról, hogy halhatatlanok teremtésének eredményei, míg az aldmerek azt állítják, hogy ők az istenek közvetlen leszármazottai. Ez nem tűnik valami nagyon jelentős különbségnek, de végső soron ez a gyökere mitológiájuk további eltéréseinek.

Az összes tamrieli vallás alapja nagyon hasonló. Legyen szó ember vagy mer teremtéstörténetről, a dolgok egyaránt Anu és a Másik dualizmusával kezdődtek. E kettős erő több néven ismert: Anu-Padomay, Anuiel-Sithis, Ak-El, Satak-Akel, Ez-Nemez. Míg Anuiel az örökké tartó, kimondhatatlan világosság, addig Sithis az erkölcstelen, leírhatatlan tett. Középen helyezkedik el a Szürkeség (Ehlnofeyben 'Nirn' néven ismert).

A legtöbb kultúrában Anuiel nagy tiszteletnek örvend a világ megteremtésében való szerepéért, de ugyanakkor Sithis is, mivel az ő nevéhez fűződik a kiváltó ok. Ennél fogva Sithis az Eredeti teremtő, egy entitás, aki lényegében tervezés nélkül teremtette meg a változást. Ezt még a történelemben is tényként kezelik.

Anuielt úgy is jellemzik, mint a Rendet, szemben Sithissel, aki a Káosz képviselője. Talán könnyebb a halandóknak érzékelni a változást, mint a tökéletes változatlanságot, ezért Anuiel gyakorta csak Sithis szeszélyeinek mitikus háttereként jelenik meg. A yokudai népmesékben, melyek a legszínesebbek az egész világon, Satakra számos alkalommal csak úgy hivatkoznak, mint a "Moraj"; aki olyan mindent átható erő, hogy jelenléte szinte nem is érzékelhető.

Mindenesetre e két lénytől ered minden et'Ada, vagy más néven Ősszellem. Az emberek számára ezek az et'Adák jelentik az isteneket és démonokat; míg az aldmereknek az aedrákat és daedrákat, vagy másik nevükön az 'Elődöket'. Az összes tamrieli panteon az ő neveikkel van tele, bár az isteni személyek kultúránként eltérőek. Azonban - akárcsak Anu és Padomay - minden panteonban megjelenik a Sárkányisten és az Elveszett isten őstípusa.

A Sárkányisten és az Elveszett isten


A Sárkányistent mindig az Idővel hozzák kapcsolatba, és általában úgy hivatkoznak rá, mint az "Első istenre." Gyakran hívják Akatosh néven is, "aki ma az Örökkévalóság szekerén ülhet." Ő a cyrodiili birodalom központi istene.

Az Elveszett istent mindig a Halandók síkjához kötik, és kulcsfigurája az ember/aldmer vallások ellentétének. Az 'elveszett' jelzőt részben amiatt kapta, mert nincsen fizikai alakja a panteonban (egy másik szellemi hiányosság, amit többféleképpen értelmeznek), részben pedig azért, mert 'isteni szikráit' más halhatatlanok eltávolították. Gyakran hívják Lorkhannak is, kinek neve több gyalázkodó és ájtatos sírfeliratként is felbukkan.

Tekintsük most azt az állapotot, amikor Tamriel és a Halandók síkja még nem létezik. Még a Szürkeség az Őslelkek játszótere. Néhányan Anu fényéhez kötődnek, míg mások a megismerhetetlen ürességhez. Az állandó körforgás és kölcsönhatások következtében számuk egyre gyarapodott, és személyiségeik csak hosszú idő elteltével szilárdultak meg. Mikor Akatosh létrejött, megkezdődött az Idő, és néhány léleknek könnyebb volt úgy tekintenie magára, mint múlttal és jövővel rendelkező teremtményre. A legerősebb, felismerő lelkek kikristályosodtak, úgy mint: Mephala, Arkay, Y'ffre, Magnus, Rupgta és még jó néhányan. Mások csak ötletek, fogalmak, vagy érzések maradtak. Az egyik legerősebb közülük, egy éppen csak megformálódott sürgetés, akit a többiek Lorkhannak szólítottak, kiagyalt egy tervet Mundus, a Halandók síkjának megalkotására.

Az emberek, kivéve a ragadákat, isteni kegynek tekintik ezt a tettet, megvilágosodási lehetőségnek, melyen keresztül az alacsonyabb rendű teremtmények elérhetik a halhatatlanságot. Az aldmerek, kivéve a sötételfeket, kegyetlen becsapásnak tartják ezt a tettet, egy ravasz trükknek, mellyel elválasztották kötődésüket a lelkek síkjához.

Az Aurbis mítosza


"A Psijic viszonzás" alcímet viselő "Mitikus Aurbis" című írást Artaeum apologétái készítették abból a célból, hogy elmagyarázzák V. Urielnek uralkodása kezdeti, dicső időszakában az aldmeri vallás alapjait. Gondosan elkerülték, hogy vádlóan vagy elítélően szóljanak Lorkhannal kapcsolatban, akit a cyrodiiliek "Shezarr"-ként, az istenek hiányzó testvéreként még mindig nagyra becsültek. Ettől eltekintve a psijicek jó összefoglalóját adják az elf nézeteknek, ezért jelenlegi céljainknak teljesen megfelőek. Ez a verzió a Birodalmi Szeminárium archívumaiból származik, egy ismeretlen írnok kéziratából.


A Mitikus Aurbis egészen a mérhetetlen idők kezdetétől fogva létezik, egy szeszélyes Természetellenes Birodalomként.

'Aurbis' gyakorta jelenti az észrevehetetlen Penumbrát is, Anu és Padomay LÉT ÉS NEMLÉT közötti Szürke középpontját. Ez magában foglalja Aetherius és Oblivion rengeteg birodalmát, csakúgy mint sok más kevésbé strukturált formát is.

A Mitikus Aurbis lényei nagyon hosszú, összetett és eseményekben gazdag életet élnek, megteremtve ezzel a mítoszok alapjait.

Ezek a szellemek a halhatatlan polaritás egy-egy kis darabkájából lettek. Az első közülük Akatosh, az Idősárkány volt, kinek testet öltése sokkal könnyebbé tette a többi szellem végleges megformálódását. Istenek és démonok formálódtak, újraformálódtak és nemzettek utódokat.

Végül a Mitikus Aurbis mágikus lényei elmesélték a végső történetet - a saját halálukról. Egyesek számára ez művészi átalakulás volt egy konkrét, nem mágikus világi formává. Mások számára, egy olyan harc volt, ahol mindenki elbukott, és testük a világ szubsztanciájává változott. Ismét másoknak az egész egy romantikus házasság és szülői magatartás volt, melynek során a szülő-szellemeknek természetes módon meg kellett halniuk, hogy helyet adjanak a következő, halandó fajoknak.

A közös döntés hordozója Lorkhan volt, akit a kezdeti mítoszokban csalónak vagy szélhámosnak tituláltak. A vele rokonszenvezőbb verziók azonban kiemelik, hogy a halandók világának puszta létezése is neki köszönhető.

A mágikus lények saját képmásukra hozták létre Aurbis halandó fajait, vagy tudatosan, mint egy művész vagy egy mesterember, vagy a termékeny, rothadó anyagból formálva, vagy további hasonló analógiák szerint.

A mágikus lények aztán meghaltak, az et'Ada részévé váltak. Az et'Ada az a dolog, amit a halandók istenként, szellemként vagy Aurbis démonaiként ismernek és tisztelnek. Azonban haláluk miatt, ezeket a mágikus lényeket elválaszthatjuk a Természetellenes birodalmak többi mágikus természetű lényétől.

A daedrákat, a Padomay ürességéhez közeli birodalmakhoz, vagy az Oblivionhoz (vagy más néven a Feledéshez) sokkal jobban kötődő lelkeket és isteneket, szintén ebben az időben teremtették. Ez lett a Mitikus (Merethic) Kor hajnala. A legelső halandók nagyon különböző módon észlelték ezt az eseményt, egyesek örömteli "második teremtésként", mások (különös tekintettel az elfekre) a halhatatlan világtól való fájdalmas elszakadásként. Az események okozója minden esetben Lorkhan.

Lorkhan


Ez a Teremtő-Szélhámos-Ellenőr istenség minden tamrieli mítoszban megtalálható. A legismertebb neve az aldmeri "Lorkhan," vagy a Végzetdob. Meggyőzte vagy rászedte az ősi lelkeket a halandók síkjának megteremtéséről, amivel felborította a fennálló állapotot éppúgy, ahogy apja, Padomay megteremtette az instabilitást az univerzumban a Kezdetek Helyén. Miután a világ anyagot öltött, Lorkhan – néha szándékolatlanul - elszakadt az isteni központtól, és elkezdte bejárni et'Ada teremtését. Ezeknek az eseményeknek a magyarázata kultúránként eltérő. Az alábbiakban a legismertebbekből következik néhány:

Yokudai Monomyth, "Satakal, a Világbőr"


"Satak volt az Első Kígyó, minden kígyók őse, és pikkelyeinek csillogásban ott pihentek mind az eljövendő világok. De mivel oly nagy volt, raja kívül semmi sem létezett, ezért saját maga köré tekeredett, és a világok összecsúsztak, de egyiknek sem maradt hely a létezésre. Ezért a világoknak segítséget kellett kérniük, hogy megmeneküljenek, de mivel nem volt semmi az Első Kígyón kívül, ezért belülről érkezett a segítség, Akel, az Éhes Gyomor személyében. Akel megismertette magát, és Satak csak arra tudott gondolni, ami Akel lényege volt, és ő volt a leghatalmasabb éhség, ezért csak evett, evett és evett. Hamarosan elég hely lett, hogy élni lehessen a világokon, és hogy a dolgok elkezdődhessenek. Ezek a dolgok nagyon újak voltak, és gyakorta keletkeztek hibák, mivel korábban alig volt lehetőség bárminek a kipróbálására. Ezért a legtöbb dolog hamar véget ért, vagy nem volt elég jó ahhoz, hogy megmaradjon. Néhány dolog pedig éppen hogy csak kialakult, de máris felemésztődött, ahogy Satak testének ahhoz a részéhez ért az evésben. Kegyetlen időszak volt ez."

"Nem sokkal később Akel arra késztette Satakot, hogy a saját szívébe harapjon, és így véget vessen mindennek. Éhsége azonban még halálában sem szűnt meg, ezért az Első Kígyó elhullatta bőrét, hogy megújuljon. Ahogy a régi világ elpusztult, Satakal teremtetett, és amint a dolgok megértették ezt a sémát, rájöttek arra is, mi az ő részük benne. Néven kezdték nevezni magukat, mint Ruptga és Tuwhacca, majd nagy lépéseket tettek, hogy megtalálják rokonaikat. Ahogy Satakal újra és újra megette saját magát, a legerősebb lelkek megtalálták a módját, hogy miként kerüljék ki, különös irányváltásokkal ezt a körforgást. A világbőrök közötti átlépéseknek ezt a módját elnevezték Vándorlásnak. Ruptga olyan nagy volt, hogy képes volt felhelyezni a csillagokat az égboltra, hogy a gyengébb lelkek könnyebben meg tudják találni az útjukat. Ez a gyakorlat olyan könnyűvé vált a lelkek számára, hogy létrejött egy hely, melyet a Távoli Partoknak hívtak, ahol ki tudják várni az időt a következő bőr létrejöttéig."

"Ruptga rengeteg gyermeket nemzett a körforgások alatt, ezért hamarosan a Magas Papa néven vált ismertté. Folytatta a csillagok felhelyezését az űrbe, hogy segítse a többiek tájékozódását, de sok-sok ciklus után kezdett túl nagy lenni a segítségre szoruló lelkek száma. Készített magának egy segítőt a megmaradt bőrök maradványaiból, és elnevezte Sepnek, vagy más néven Második Kígyónak. Sepben nagyon sok maradt az Éhes Gyomorból, sokféle éhség a sokféle bőrből. Olyan éhes volt, hogy nem tudott tisztán gondolkodni. Néha majdnem megette azokat a lelkeket, akiknek a megmentésére teremtetett, de a Magas Papának mindig sikerült közbelépnie az utolsó pillanatban. Sep végül beleunt abba, hogy Magas Papa segítője legyen, ezért elment, összegyűjtötte a régi bőrök maradékait és összegyúrta őket a lelkek segítségével, akiket sikerült rászednie, elhitetve velük, hogy elérhetik úgy az új világot, ha a régiből készítenek egyet maguknak. A lelkek ennek nagyon megörültek, mert ez megkönnyítette a dolgukat. Nem kellett tovább az egyik helyről a másikra ugrálgatniuk. Több lélek is csatlakozott, mert úgy vélték, hogy ez a helyes gondolkodás. Magas Papa pedig csak a fejét csóválta."

"Nem sokkal később a bőrgolyón élő lelkek elkezdtek haldokolni, mivel nagyon messzi voltak Satakal igazi világától. Ráadásul most már ahhoz is túl messze voltak, hogy a Távoli Partokra ugorhassanak. Az elhagyott lelkek kérlelték Magas Papát, hogy vigye őket vissza. De Ruptga ezt zordan elutasította, és azt mondta a lelkeknek, hogy most már maguknak kell a csillagokat követve megtalálniuk az új utat a Távoli Partokra. Ha erre nem képesek, akkor gyermekeik személyében kell továbbélniük, egészen másképp, mint eddig tették. Sep-et azonban jobban meg kellett büntetni, ezért egy bottal kásává verte a Kígyót. A gyomor kiesett a halott Sep száján, és csak ez az egy dolog maradt meg a néhai Második Kígyóból. Míg az új világban élők visszatérhettek az isteni léthez, Sep csak egy halott bőrben ólálkodhatott, vagy éhes űrként úszkálhatott az égen irígyen próbálva felfalni a csillagokat."

Cyrodiili Monomyth: "Shezarr dala"


"Egészen új dolog volt, amit Shezarr felvázolt az isteneknek, hogy anyákká és apákká váljanak, akik felelőséget vállalnak és nagy áldozatokat hoznak anélkül, hogy biztosak lehetnének a sikerben. De Shezarr olyan szívhezszólóan beszélt hozzájuk, hogy átérezték a dolog misztikumát és könnyekig meghatódtak. Így aztán az Aedrák önként adtak életet a világnak, azok lényeinek és dolgainak, mind-mind önmaguk részeiből formálva azokat. Nagyon fájdalmas volt ez a szülés, amely után az Aedrák többé már nem voltak olyan fiatalok, erősek és hatalmasok, mint ahogy megszokták az idők kezdete óta. "

"Néhány aedra csalódott és megkeseredett a veszteségtől, dühösek lettek Shezarra, és az összes teremtményre. Úgy érezték, hogy Shezarr hazudott nekik, és becsapta őket. Ezek az aedrák, az aldmerek istenei, Auri-El vezetésével utálattal tekintettek saját legyengült lényükre, és arra, amit teremtettek. 'Mostanra minden tönkrement, és ez így is marad. A legtöbb, amit tehetünk, hogy megtanítjuk az elf fajoknak, hogy nemesen, méltósággal szenvedjenek, és megbüntessük magunkat saját ostobaságunk miatt, valamint bosszút álljunk Shezarron és szövetségesein.' Így az elfek istenei borúsak és merengősek lettek, az elfek pedig soha nem békültek ki halandóságukkal, de mindig büszkén és higgadtan viselik el a kegyetlen és közönyös világ nehézségeit."

"A többi aedrának tetszett, amit létrehoztak, és elégedettek voltak. Ezek az Akatosh vezette aedrák, kik az emberek és állatnépek istenei voltak, dicsérték és babusgatták védenceiket, a halandó fajokat. 'Sokat szenvedtünk és erőnk is megfogyatkozott, de a halandók világa, amit teremtettünk, csodálatos, szívünket és lelkünket reménnyel tölti el. Tanítsuk meg ezeknek a halandó lényeknek, hogy miként ápolják a békét és szépséget, valamint, hogy úgy szeressék egymást, ahogy mi szeretjük őket.' Így hát az emberek istenei gyöngédek és türelmesek, az emberek és állatnépek pedig mindig szívből örülnek vagy szenvednek, nagyobb bölcsességre és egy jobb világra vágynak."

„Mikor pedig a daera urak hallották Shezarrt, kigúnyolták őt és a többi aedrát. ’Hogy saját magunkból hasítsunk ki részeket? És hagyjuk ezeket elveszni? Örökre? Ez őrültség! Majd megbánjátok még ezt! Mi sokkal okosabbak vagyunk, mert teremtünk önmagunkból egy új világot, de nem hasítjuk ki magunkból, és nem hagyjuk, hogy csúfot űzzön belőlünk, hanem saját magunkban hozzuk azt létre. Így az a világ örökre a miénk lesz, és teljesen az irányításunk alatt marad.”

"Így a daedra urak létrehozták a Daedra Birodalmakat és a csekélyebb daedrák mindeféle fajait, kicsiket és nagyokat egyaránt. És a daedra urak többnyire igen elégedettek voltak eredményükkel, hiszen most már mindig voltak kéznél imádóik, szolgáik és játékszereik. De ugyanakkor néha irigységgel tekintettek a Halandók birodalmára. Mert bár a halandók együgyűek, buták és megvetendőek voltak, a szenvedélyük és becsvágyuk sokkal meglepőbb és szórakoztatóbb volt, mint a csekélyebb daedrák bolondozása. Ezért van az, hogy a daedra urak megkörnyékeznek és elcsábítanak a halandók fajai közül egyes szórakoztató lényeket, különösképpen a szenvedélyeseket és hatalmasokat. Különös örömöt okoz a daedra uraknak a legnagyobb és legbecsvágyóbb halandók elrablása Shezarrtól és az aedráktól. 'Nem elég, hogy ostoba módon megcsonkítottátok önmagatokat,' – így kárörvendenek a daedra urak, - 'de még csak meg sem tudjátok tartani a legjobb darabjaitokat, akik inkább választják a daedra urak hatalmát és dicsőségét, mint az érzelgős aedrák erőtlen otrombaságát.'"

Altmeri Monomyth: "A világ szíve"


"Anu körbevett és körbevesz minden dolgot. Úgy tekinthető, hogy ő teremtette Anuielt, amely az ő lelke és minden dolog lelke. Anuiel, mint minden lélek, megkapta az önvisszatükrözés képességét, így szükségessé vált, hogy különbséget tegyen formái, tulajdonságai és értelmi képességei között. Így született meg Sithis, aki nem más, mint mindazon korlátozások összessége, melyet Anuiel használt fel önmaga mérlegelésére. Anuiel, aki minden dolgok lelke volt, ezáltal sokféle dologgá vált, és ez a kölcsönhatás alkotta és alkotja ma is Aurbist."

"Először Aurbis kavargó volt és zavaros, mivel Anuiel tervezés nélkül elmélkedett. Később Aurbis aspektusai szükségessé tették valamiféle rendszer követését, vagy olyan módszerekét, aminek segítségével egy kicsit tovább lelhetnék örömüket önmagukban a tökéletes tudáson kívül. Azért, hogy ily módon is megismerhesse önmagát, Anu megalkotta Aurielt, aki az ő lelkének lelke. Auriel egész Arubist átitatta egy új erőként, melynek idő volt a neve. Az idő segítségével Arubis különböző aspektusai kezdték megérteni saját természetüket és korlátaikat. Neveket vettek fel, mint például Magnus, Mara vagy Xen. Az egyikőjük, Lorkhan sokkal inkább volt egyfajta korlát, mint valamiféle természet, ezért sehol nem tudott sokáig megmaradni."

"Miközben sorra végigjárta Anuiel aspektusait, Lorkhan elültetett bennük egy eszmét, amely szinte teljesen a korlátozáson alapult. Egy tervet vázolt fel arra, hogyan teremtsenek lelket Aurbisnak, egy olyan helyet, ahol még az aspektusok aspektusai is visszatükrözhetik önmagukat. Rengeteg követőt szerzett, köztük még Aurielt is. Miután megmondta, hogy őt teszi majd az új világ királyává, beleegyezett, hogy segít Lorkhannak. Így hozták létre Mundust, ahol a saját aspektusaik élhettek, és így váltak az et’Adává."

"De csalódniuk kellett. Amint Lorkhan azt jól tudta, az új világ sokkal inkább tartalmazott korlátozásokat, mint más egyebet, és ezért alig volt már Anu része. Mundus valójában Sithis Háza volt. Amint aspektusaik lassan elkezdtek sorra elpusztulni, sok et’Ada teljesen eltűnt. Néhányan megszöktek, miként Magnus is, és ezért van az, hogy a mágiának nincsenek korlátai. Mások, mint Y'ffre is, átváltoztatták magukat az Ehlnofey-jé, vagyis a Föld Csontjaivá, hogy az egész világ ne tudjon elpusztulni. Néhányan kénytelenek voltak párt választani és gyermekeket nemzeni, hogy bennük tovább éljenek. Mindegyik generáció gyengébb volt, mint az előző, és nemsokára aldmerré váltak. Sötétség szakadt rájuk. Lorkhan hadsereget hozott létre a leggyengébb lelkekből, és elnevezte őket Embereknek, hogy majd ők vigyék el Sithist a világ minden szegletébe."

"Auriel kérlelte Anut, hogy vegye vissza őket, de Anu addigra már valami mással töltötte be a helyüket. Azonban a lelke nyájasabb volt, és ezért odaadta íját és pajzsát, amivel Auriel megvédheti az aldmereket az emberek hordáitól. Néhányan már elbuktak, mint a chimerek is, akik hallgattak a megrontott et'Adára, mások pedig, mint a bosmerek, azzal szennyezték be az idővonalat, hogy emberi feleségeket választottak maguknak."

"Auriel nem tudta megmenteni Altmorát, az Ősi Erdőt, így az az emberek kezére került. Ó-Ehlnofeytől délre és keletre űzték őket, és Lorkhan szorosan a nyomukban volt, darabokra hasítva azt a földet. Végül Trinimac, Auriel legfőbb bajnoka leütötte Lorkhant a saját serege előtt, és többet tett, minthogy elfogta volna, hiszen elvette a szívét. Ekkor vége lett. Az emberek elvonszolták Lorkhan testét, és véres bosszút esküdtek Auriel minden örökösére."

"Mikor azonban Trinimac és Auriel megpróbálta elpusztítani Lorkhan szívét, akkor az kinevette őket. Azt mondta, 'Ez a szív a világ szíve, hisz a világ a szív miatt készült, s a szív a világ miatt.' Így Auriel hozzáerősítette azt egy nyílvesszőhöz, és messzire belelőtte a tengerbe, ahol az új világ semmilyen aspektusa nem találhat rá többé."

ford.: RaveAir, átdolgozta: Brenda