CsK:A hol fontossága

Innen: Elder Scrolls Lapok

A hol fontossága
A dwemerek ősi meséi, III. kötet
A dwemerek ősi meséi sorozat 3. kötete eredetileg dunmer, hamuföldi történet egy talány megoldásáról, birkákról és bunkósbotról. A kiadó utószavából érdekes fejtegetést olvashatunk az ősi dunmer erődök eredetével kapcsolatban. A kötet elolvasásával zúzófegyver képzettségünk növekszik.
Írta: Marobar Sul



Othrobar főnöke összegyűjtötte bölcs embereit, és azt mondta:

- Minden reggel megtizedelve találom a nyájamat. Mi lehet ennek az oka?

Fangbith, a hadi főnök azt mondta:

- Egy szörnyeteg jön le a hegyekből, és felfalja a nyájadat.

Ghorick, a gyógyító azt mondta:

- Talán egy különös új betegség az oka.

Beran, a pap azt mondta:

- Áldozatot kell bemutatnunk az Istennőnek, hogy segítsen rajtunk.

A bölcs ember áldozatot mutatott be, és amíg az Istennő válaszára vártak, Fangbith elment Joltereghez, a mentorához, és azt mondta:

- Jól megtanítottál, hogyan kovácsoljam ki Zolia bunkósbotját, és hogyan forgassam harcban, de most tudnom kell, mikor bölcs dolog használni képességeimet. Várjak az Istennő válaszára, vagy a gyógyszerre, hogy hatni kezdjen, vagy vadásszam le a szörnyeteget, amiről tudom, hogy a hegyekben van?

- A mikor nem fontos - mondta Joltereg. - Hogy hol, az a fontos.

Így hát Fangbith kezébe fogta a Zolic bunkósbotját és keresztülsétált messze a sötét rengetegen, amíg meg nem érkezett a Nagy Hegység lábához. Ott találkozott két szörnyeteggel. Az egyik Othrobar főnökének nyájából való húscafatokkal és vérrel borítva harcolni kezdett vele, amíg párja elmenekült. Fangbith felidézte, amit mestere tanított, hogy a "hol" az, ami fontos.

Megütötte a szörnyeteget mind az öt életfontosságú pontján: fején, ágyékán, torkán, hátán, mellkasán. Öt csapás az öt pontra, és a szörnyeteg elpusztult. Túl nehéz volt, hogy magával vigye, ennek ellenére Fangbith diadalmasan visszatért Othrobarba.

- Azt mondom, elpusztítottam a szörnyeteget, amely a nyájadból lakmározott - kiáltotta.

- Miféle bizonyítékod van, hogy elpusztítottál bármiféle szörnyeteget? - kérdezte a főnök.

- Azt mondom, megmentettem a nyájadat az orvosságommal - mondta Ghorick, a gyógyító.

- Azt mondom, az Istennő mentette meg a nyájat az áldozatom miatt - mondta Beran, a pap.

Két reggel telt el, és a nyáj biztonságban volt, de a harmadik nap reggelén újra megtizedelve találták a főnök nyáját. Ghorick, a gyógyító a műhelyébe vonult, hogy új orvosságot találjon. Beran, a pap újabb áldozatot készített elő. Fangbith ismét kézbe fogta a Zolic bunkósbotját, és keresztülsétált messze a sötét rengetegen, amíg meg nem érkezett a Nagy Hegység lábához. Ott találkozott a másik szörnyeteggel, amely Othrobar főnökének nyájából való húscafatokkal és vérrel volt borítva. Harcolni kezdtek, és Fangbith ismét felidézte, amit mestere tanított, hogy a "hol" az, ami fontos.

Megütötte a szörnyeteget öt alkalommal a fején, és az elmenekült. Kergetve a hegyek között, megütötte öt alkalommal az ágyékán, és az elmenekült. Keresztül rohanva a rengetegen, Fangbith megelőzte a szörnyeteget, és megütötte öt alkalommal a torkán, és az elmenekült. Elérve Othrobar földjét, Fangbith megelőzte a szörnyeteget, és megütötte öt alkalommal a hátán, és az elmenekült. Az erődítmény lábánál a főnök és bölcs emberei meghallották a szörnyeteg üvöltését. S akkor észrevették a szörnyeteget, amely pusztította a főnök nyáját. Fangbith megütötte a szörnyeteget öt alkalommal a mellkasán, és az elpusztult.

Nagy ünnepséget tartottak Fangbith tiszteletére, és Othrobar nyáját soha többé nem pusztította semmi. Joltereg megölelte tanítványát és azt mondta:

- Végre megtanultad a fontosságát, hogy hova irányítod csapásaidat.

A kiadó megjegyzése:

Ez a mese Vvardenfell hamuföldi törzseinek egyik legősibb története. Marobar Sul csupán megváltoztatta a szereplők nevét, hogy törp nyelven hangozzanak, és újra kiadta gyűjteménye részeként. A Nagy Hegy a mesében nyilvánvalóan a Vörös-hegy, annak ellenére, hogy erdősnek van leírva. A Csillag-Hullás és a későbbi kitörések elpusztították a növényzetet a Vörös-hegyen, kialakítva a ma ismert, feldúlt külsejét.

A mese nem teljesen érdektelen tudománytörténeti szempontból, mivel egy primitív hamuföldi kultúrát mutat be, viszont arról is beszél, hogy erődökben laknak, valószínűleg ahhoz hasonlókban, mint amelyeknek a romjait ma is megtaláljuk Vvardenfellen. Más forrásokból is vannak utalások egy Othrobar nevű erődre valahol Vvardenfell és Égkoszorú között, de a gyéren lakott Vvardenfellen kívül csak igen kevés erőd maradt fenn napjainkig. A tudósok nem értenek egyet abban, ki építette ezeket az erődöket és mikor, de én úgy hiszem, hogy a történet és más bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy a hamuföldi törzsek használták őket az ősi múltban ahelyett, hogy kanócbúzából szőtt sátrakban táboroznak, ahogy manapság teszik.

A játék a szavakkal, amely a mese tanulságát alkotja - épp olyan fontos tudni, hol kell elpusztítani a szörnyeteget az erődnél, mint amilyen fontos tudni, hol kell megütni a szörnyeteget a testén, hogy elpusztuljon - jellemző sok hamuföldi mesére. A talányok, legyenek bár olyan egyszerűek, mint ez, kedveltek mind a hamuföldiek, mind az eltűnt dwemerek között. Bár a dwemerek általában előadják a talányt, ritkábban van benne valaki, aki ki is bogozza azt, mint a hamuföldi mesékben.


Gustafson

Előző: A mag

Összefoglaló: A dwemerek ősi meséi

Következő: Az alkimisták dala