CsK:A harmadik ajtó

Innen: Elder Scrolls Lapok
A harmadik ajtó
Horror versbe szedve - történet egy harcosnőről, aki nehezen viselte szerelmének visszautasítását. A költemény elolvasásának hatására képzettebbek leszünk a harci bárdok forgatásában.
írta: Annanar Orme



I.

Kiről szólok: Ellabeth, balták királynője,
Két csapással döntötte a nagy szilfát le.
Valenvadont játék volt neki szétszabdalni,
Tanította Alfhedil, Tel Arun-i jampi.
Testtartás, döfés, csapás sorban, egymásután
Baltacsapásiból így lész elegáns a tánc
Forgatott és fogazott vad ork harci fejszét,
Hat láb hosszú bárddal őrzött hegyi kecskét.
Elfek könnyű bárdját nyugaton szerezte,
Süvítve csap bele a buta fejedbe,
Egykezes fejszével kettőt fejezett le
Kétkezes bárdjával tízeket szedett le.
Most is él még talán, így mondja a fáma,
Azzal az emberrel, ki szíven találta

II.

Nienolas Ulwarth, az éjrózsai győző,
Jobban bánt a baltával, mint Ellabeth, sőt, ő
volt az, ki ötvenhármat csapott szerte-széjjel,
Míg Ellabeth ötvenet épphogy győzte kézzel.
Érezte, hogy ő lesz az, kivel élni s halni
Nienolas csak nevetett, sőt, be merte vallni:
Nem kedvelhet senkit jobban mint baltáját,
S kedvesét sem adná alább Lorintánál.
Tombolt bősz Ellabeth, balták királynője,
Fejében a halál járkált körbe-körbe.
Mephala és Sheogorath terve bosszúálló,
Ezen munkálkodott, mintha alvajáró
Lett volna Ellabeth, s munkájának végén
Elrabolta riválisát teleholdnak éjén.

III.

Ingovány közepén búvó, kihalt házban
Ébredt fel Lorinta, arca holtra váltan.
Választani kellett neki három útból,
Három ajtó vezet ki a szorítóból.
Ellabeth szólt hozzá, az egyik ajtónál
Találja a férfit kire szívük sóvár.
Másik ajtó mögött dühös démon vár rá,
Harmadikat nyitva szabadságát látná.
"Válassz, de gyorsan, ne tűnődj hát sokat,
Mert a balta lesz az kitől hullik fogad!"
Lorinta bús képét látva Ellabeth
Szíve megesett s bánta már mit tett.
Jobbján lévő ajtót nyitva a mocsárra
Vezető lépcsősoron haladt a homályba.
Visszaszólt: Lorinta, gyere hát utánam!
De a leány nem bízott fogva tartójában.
Első ajtót nyitva Nienolas teste
Hevert földre hullva, vértócsában fekve.
IV.

Ellabeth hazudott, nem volt démon hátra
Harmadik ajtónál: férje feje várta


Luc