CsK:A birodalom rövid története IV

Innen: Elder Scrolls Lapok

A birodalom rövid története IV
Negyedik rész
A Birodalom történetét összefoglaló könyvsorozat utolsó kötete VI. Uriel küzdelmes trónra kerülésétől napjainkig, VII. Uriel fénykoráig mutatja be a Birodalom fejlődését (3E 290 - 3E 432). A könyv egy ismert hibát tartalmaz: IV. Pelagius valójában csak 29 évig uarlkodott, és 3E 368-ban halt meg, nem pedig 388-ban.
III. Stronach k'Thojj

birodalmi történész tollából



E sorozat első könyve a Septim dinasztia első nyolc császárát ábrázolja röviden, kezdve I. Tiberrel. A második kötet a Vörös Gyémánt Háborúját és az azt követő hat császár történetét írja le. A harmadik kötet a következő három császár, a csalódott IV. Uriel, az eredménytelen II. Cephorus és a hősies V. Uriel nehézségeit írja le.

Amikor V. Uriel halálát lelte a tengerentúli, távoli és ellenséges Akavir földjén, VI. Uriel még csak ötéves volt. Valójában VI. Uriel csak röviddel azelőtt született, hogy apja Akavirba ment. Rajta kívül V. Urielnek csak egy rangon aluli nőtől voltak leszármazottai, egy ikerpár, Morihatha és Eloisa, akik V. Uriel távozása után egy hónappal születtek. VI. Urielt a harmadik kor 290. évében koronázták meg. A császár hitvese, Thonica, mint a fiú anyja, korlátozott kormányzói szerepet kapott, amíg VI. Uriel eléri a nagykorúságot. Az Ősi Tanács megtartotta magának az igazi hatalmat, ahogy ez volt első Katariah óta.

A tanács annyira élvezte határtalan és feltétel nélküli szabadságát, mellyel új törvényeket léptethetett életbe (és profitálhatott belőle), hogy VI. Uriel egészen 22 éves koráig, 307-ig nem kapott teljes uralkodói jogkört. Lassan, évekig tartó munkával sikerült megszereznie a felelős kormányzáshoz szükséges hatalmi ágakat, de mind a Tanács, mind az anyja, ki még korlátozott régensi jogait is meglehetősen élvezte, vonakodott neki átadni az uralmat. Mire végül trónra lépett, a kormányzat szerkezete a császári vétó jogán kívül kevés hatalmat hagyott meg neki.

Ezt a hatalmat azonban rendszeresen és erőteljesen gyakorolta. 313-tól VI. Uriel azzal büszkélkedhetett, hogy már tényleg ő uralja Tamrielt. Arra használta a megszűnt kémhálózatot és az őrséget, hogy megfélemlítsék és elnyomják az Ősi Tanács nehezen kezelhető tagjait. A féltestvére, Morihatha volt (nem meglepően) a leghűségesebb szövetségese, különösen, miután a házassága a télfogói Ulfe Gersen báróval jelentős vagyont és befolyást hozott számára. Ahogy a bölcs Ugaridge mondta, "V. Uriel leigázta Esronietet, de VI. Uriel leigázta az Ősi Tanácsot."

Amikor VI. Uriel leesett egy lóról, és nem tudták feléleszteni a legjobb birodalmi gyógyítók sem, szeretett nővére, Morihatha vette fel a császári diadémot. 25 évesen úgy jellemezték (kétségkívül önös érdekű) diplomaták, mint a legszebb lényt egész Tamrielben. Kétségkívül művelt, vidám, sportos és jól képzett politikus volt. Elhozatta Égkoszorú főmagiszterét a Császári Városba, és kinevezte a második birodalmi csatamágussá Tiber Septim óta.

Morihatha befejezte a munkát, amit a testvére elkezdett, és a Birodalmi Tartományt egy valóban a császárnőt (és később a császárt) szolgáló állammá tette. A Birodalmi Tartományon kívül azonban a birodalom lassan szétesett. Nyílt forradalmak és polgárháborúk dúltak közbeavatkozás nélkül a nagyapja, II. Cephorus ideje óta. Gondosan összehangolva az ellentámadásait, Morihatha lassan visszaszerezte lázongó hűbéreseit, mindig elkerülve, hogy túlvállalja magát.

Bár Morihatha katonai hadjáratai rendkívül sikeresek voltak, megfontolt tempója gyakran idegesítette a tanácsot. A közhiedelem szerint egy argóniai tanácsos, aki a kolóviai Thoricles Romus nevet vette fel, dühében amiatt, hogy a császárnő megtagadta, hogy csapatokat küldjön a bajban lévő szeretett Feketemocsárjába, bérelte fel azokat a bérgyilkosokat, akik 3E 339-ben kioltották a császárnő életét. Romust hamar bíróság elé állították és kivégezték, bár ő a végsőkig hajtogatta az ártatlanságát.

Morihatha nem hagyott hátra gyermekeket, Eloisa pedig négy évvel korábban meghalt lázban. Eloisa 25 éves fia, Pelagius volt, akit IV. Pelagiusként megkoronáztak. IV. Pelagius folytatta nagynénje munkáját, lassan újra szárnyai alá gyűjtve a radikális, ellenszegülő királyságokat, hercegségeket és bárói területeket a birodalomban. Ő is Morihatha higgadtságát és óvatos ütemét alkalmazta törekvései során, de sajnos ő nem ért el olyan sikereket. A királyságok már oly régóta éltek minden kényszertől mentesen, hogy még az enyhe, jószándékú birodalmi jelenlétet is ellenségesen fogadták. Mindazonáltal, amikor Pelagius meghalt bámulatos, negyvenkilenc éves uralkodása után, Tamriel közelebb volt az egységhez, mint bármikor I. Uriel óta.

A jelenlegi császárunk, a félelmetes és rettenetes őfelsége, VII. Uriel Septim, IV. Pelagius fia, rendelkezik nagynénje, Morihatha szorgalmával, a nagybátyja, VI. Uriel politikai képességeivel, és hatalmas nagybátyja, V. Uriel katonai tehetségével. Huszonegy évig uralkodott, igazságot és rendet hozott Tamrielnek. A 3E 389. évben viszont, birodalmi harcimágusa, Jagar Tharn, elárulta őt.

VII. Uriel egy Tharn által létrehozott dimenzió foglya lett, Tharn pedig illúzió varázslatai segítségével felvette a császár alakját. A következő tíz évben Tharn bitorolta a császári hatalmat, de nem folytatta VII. Uriel visszafoglalási programját. Még nem egészen ismert, hogy mik voltak Tharn céljai és személyes eredményei az alatt a tíz év alatt, amíg hűbérurának álcázta magát. 3E 399-ben egy titokzatos bajnok legyőzte a harcimágust a császári palota tömlöcében, és kiszabadította VII. Urielt a másik dimenzióbeli börtönéből.

A kiszabadítása óta VII. Uriel Septim szorgalmasan dolgozott, hogy ismét felvegye a harcot, mely újraegyesíti Tamrielt. Tharn közbelépése megtörte a lendületét, ez igaz - de az azóta eltelt évek bizonyították, hogy van remény, hogy a Tiber Septim uralma alatti Arany Kor dicsősége újra elérje Tamrielt.

Előző: A birodalom rövid története III

Összefoglaló: A birodalom rövid története

Következő: Nincs