CsK:A bezárt szoba
Yana tipikusan az a fajta nebuló volt, akit a tanára, Arthcamu sosem kedvelt: a hivatásos műkedvelő. Arthcamu kedvelt mindenfajta bűnözőt, aki az erődben volt, a közönséges tolvajtól a sokkal kifinomultabb zsarolóig, mindenkit. Gyerekek és fiatalemberek nagy becsvággyal, amelyet a zárfeltörés művészete és tudománya csak fokoz. Mindig az egyszerű megoldásokat kedvelték, az egyenes utat, azonban Yana mindig kereste a kivételeket, az új lehetőségeket, az egzotikumot. Egy olyan gyakorlatias ember számára, mint Arthcamu, ez kifejezetten bosszantó volt.
A ragada hajadon órákat töltött egy zár előtt, drótjaival és álkulcsaival piszkálgatta, szemezett a zárszerkezettel, feltérképezte a belsejét néhány ártalmatlan varázslattal. Mikor a tanítványtársai már régen végeztek a próbazárjaikkal, ő még mindig a sajátjaival babrált. Az a tény, hogy végül mindig kinyitotta őket, legyenek azok akármilyen bonyolultak, Arthcamut csak tovább bőszítette.
- Mindig túlbonyolítod a dolgokat - üvöltötte, miközben a lány füleit püfölte. - A sebesség számít, nem pedig a teljes körű technikai felkészültség. Lefogadom, ha odanyomnám az orrod alá a zár kulcsát, akkor sem tudnálak rávenni, hogy kinyisd vele.
Yana higgadtan tűrte Arthcamu szitkozódását. Tulajdonképpen már előre fizetett. A sebesség kétségtelenül fontos tényező egy gonosztevőnek, aki olyan helyre szeretne bejutni, ahová neki tilos lenne, miközben a nyomában loholnak a csendőrök. Yana tudta, hogy ez nem neki való. Ő pusztán a tudásra vágyott.
Arthcamu megtett minden tőle telhetőt, hogy Yanát nagyobb sebességre ösztönözze. A lány úgy festett, mint aki direkt játszik a mester idegeivel, egyre több és több időt töltve minden zárral, gondosan kitanulmányozva azok egyéni sajátosságait és személyiségét. Végül, az öreg nem bírta tovább. Egy késő délutáni órában, miközben Yana egy tökéletesen általános zárral bíbelődött, a mester megfogta a lányt a füleinél fogva, és az erődnek egy távoli szobájába hurcolta, a többi nebulótól messze: egy olyan helyre, ahová sosem volt szabad bemenniük.
A szoba, egy nagy láda kivételével, amely középen állt, teljesen üres volt. Nem volt rajta egy ablak sem, és ajtó is csak az az egy, amelyiken bejöttek. Arthcamu odavágta a tanítványát a láda elé, majd becsukta az ajtót. Hallani lehetett a zár diszkrét kattanását.
- Ez a haladó tanítványaimnak szóló próbatétel - kacagott az ajtó mögül. - Nézzük, ki tudsz-e menekülni.
Yana elmosolyodott, majd elkezdte a szokásos "őrült" sebességével feltérképezni a zárat. Néhány perc után ismét megszólalt Arthcamu az ajtó mögül.
- El is felejtettem mondani: ez a sebesség próbája. Látod magad mögött a ládát? Egy ősvámpír van benne, amelyet néhány hónapja zártunk be oda. Rendkívüli módon kiéhezett. Néhány perc múlva a nap teljesen lenyugszik, és ha addig nem nyitod ki a zárat, nem leszel más, csak egy vér nélküli porhüvely.
Yana egy pillanatig nem tudta eldönteni, hogy a mester csak bohóckodik, vagy tényleg komolyan beszél. Tudta, hogy gonosz ember, egy gazfickó, de hogy gyilkossághoz folyamodjon azért, hogy megtanítsa egy tanítványát... Mikor meghallotta a zörgést a ládában, minden kétsége elillant. Sutba vágva a szokásos metódusát, benyomta a drótját a zárba, megfelelően eltologatta a csapocskákat, és egy lökéssel kinyitotta az ajtót.
Arthcamu a folyosón állt, és kegyetlenül kacagott. - Na, most megtanultad, mit ér a gyors munka.
Yana a könnyeivel küszködve távozott Arthcamu erődjéből. A mester biztos volt benne, hogy sosem fog visszatérni hozzá, azonban bízott benne, tanított neki legalább valami igen hasznosat. Amikor a lány másnap reggel visszatért, Arthcamu nem mutatott meglepett arcot, de belül forrt benne a méreg.
- Hamarosan távozom - mondta halkan. - De azt hiszem, kifejlesztettem egy új fajtájú zárat, és nagyon megtisztelnél, ha véleményt alkotnál róla.
Arthcamu vállat vont, majd kérte a lányt, hogy vázolja a találmányát.
- Arra gondoltam, használhatnám a vámpíros szobát, és ott szerelném fel a zárat. Úgy vélem, jobb lenne, ha élőben mutatnám be.
Arthcamu habozott egy hangyányit, de az idegesítő lány távozásának gondolata végül engedékennyé tette. Megengedte a lánynak, hogy bemenjen a szobába. Az egész délelőttöt, valamint a délután nagy részét a lány a szunyókáló vámpír mellett töltötte: leszedte a régi zárat, s felrakta az új prototípust. Végül szólt az öregnek, hogy vessen rá egy pillantást.
Az hozzáértő szemmel vizsgálta a zárat, kicsit meg is lepődött a furfangosságán.
- Ez az első és egyetlen feltörhetetlen zár - mesélte Yana. - Az egyetlen módja a kinyitásnak, hogy a birtokunkban van a helyes kulcs.
Arthcamu kacagott és hagyta, hogy Yana becsukja az ajtót, majd rá is zárja. Ahogy az ajtó bezárult, a mester elkezdett dolgozni. Nagyfokú aggodalmára, a zár bonyolultabb volt, mint gondolta. Kipróbálta az összes módszerét, hogy kinyissa, de ahhoz kellett folyamodjon, hogy tüzetesen megvizsgálja a zárat - pontosan úgy, ahogy utált tanítványa szokta tenni.
- Most mennem kell - szólt Yana az ajtó másik oldaláról. - Idehívom a csendőröket az erődbe. Tudom, hogy ez szabályellenes, de tényleg úgy gondolom, hogy a városlakók érdeke is, hogy ne legyen itt egy éhes vámpír. Egyre sötétedik, és ha hamarosan nem tudod kinyitni az ajtót, a vámpír már kevésbé lesz támogatója az ötletnek, hogy kijuss innen. Emlékszel, mikor azt mondtad nekem, hogy "Ha odanyomnám az orrod alá a zár kulcsát, akkor sem tudnálak rávenni, hogy kinyisd vele."?
- Várj! - üvöltött Arthcamu. - Kinyitom a kulccsal! De merre van? Elfelejtetted ideadni a kulcsot!
De erre már nem érkezett válasz, csak távolodó léptek zaja hallatszott a folyosó vége felé. Arthcamu megpróbált jobban koncentrálni a zárra, de a kezei reszkettek a félelemtől. Mivel nem voltak ablakok, így lehetetlen volt megmondani, mennyire van sötét odakint. Vajon percek teltek csak el, vagy már órák óta itt van? Az egyedüli, amiben biztos volt, hogy az ősvámpír pontosan tudja...
Az eszközök nem nagyon működtek Arthcamu izzadt és remegő kezében. A drót kicsúszott a zárból. Mint egy nebulóéból. Arthcamu üvöltött és dübörgött az ajtón, de jól tudta: senki sem hallja őt. Épp amikor levegőt vett a következő hatalmas ordításhoz, meghallotta a háta mögötti láda nyitásának zaját.
Az ősvámpír végigmérte a vén zármestert egy éhes, őrült pillantással, és rárepült egy pillanat alatt. Mielőtt Arthcamu kimúlt, látott egy láncot a vámpír nyaka körül, amelyre egy kulcsot fűztek, miközben aludt.
