CsK:A Niben atyja

Innen: Elder Scrolls Lapok

A Niben atyja
Egy ősi aldmer eposz Topal kormányosról, aki az őshazába visszavezető utat kereste Niben nevű hajójával. Az alábbiakban az eposz ránk maradt töredékeit és azok elemzését olvashatjuk, melyből megtudhatjuk többek között azt is, hogyan fedezte fel Topal a mai Birodalmi Város szigeteit, és miféle színpompás őslakosok népesítették be akkoriban ezt a területet. A könyv elolvasása mesterlövészet képzettségünket is fejleszti.

Fordította és jegyzetekkel ellátta: Florin Jaliil

Bevezetés:


Életrajzot írni mindig különös kihívás. A gondot általában forrásaink összeállítása okozza, és a különböző krónikások előítéleteinek összevetése. Tudomásom szerint Waughin Jarth, miközben Magányvára Farkaskirálynőjéről szóló nagysikerű sorozatát írta, több mint száz korabeli beszámolót használt fel. Nem panaszkodhatom hát, hogy feladatom hasonló eredményhez vezetett.

Csak egyetlen feljegyzés említi meg Topalt, a Kormányost, Tamriel legkorábbi ismert aldmer felfedezőjét. A "Niben atyja" című eposzból csupán négy rövid verses töredék maradt ránk, ezek azonban érdekes, ha nem vitatható képet mutatnak a Középső Meretikus Korról, amikor Topal, a Kormányos vezethette hajóját a Tamrielt övező tengereken.

Habár a "Niben atyja" Topal utazásainak egyetlen írásos feljegyzése, nem ez az egyetlen bizonyíték létezésére. Nyár-sziget hatalmas Kristálytornyának kincsei között találjuk durva, mégis elragadó térképeit; örökségét, melyet egész Tamrielre hagyott.

Az aldmer nyelvű Udhendra nibeni fordítása, a "Niben atyja" tőlem származik. A tudósok talán vitatják egyes szavak kiválasztását. Nem ígérhetem, hogy fordításom visszaadja az eredeti mű szépségét: egyszerű érthetőségre törekedtem.

Első töredék:

A második hajó, az Illio kormányos vezette Pasquiniel
volt rendelve követni a délre mutató útkövet,
míg a harmadik, a Topal kormányozta Niben
kellett kövesse az északkeletre mutató követ;
S a Kristálytorony parancsa, hogy hajózzanak előre
nyolcvan hónapon át,
majd beszámolni visszatérjenek.
Óerődbe csak a Niben tért vissza, megrakva
arannyal, fűszerrel, prémekkel s különös lényekkel,
holtakkal s elevenekkel.
S bár sajna Ó-Ehlnofey-t Topal meg nem találta,
ám a tájakról, amiket láta, meséket zengett
mindenki csodálatára.
Mert hatvanhat napon s éjjen át szelte
harsogó ádáz hullámait a víznek, örvényeken
s tűzként lobogó ködökön át, mígnem elérte
száját egy tágas öbölnek, s partra szállt
szelíd erdős völgy ölelte, napcsókolta réten.
Amint ott szusszantak párat, rémisztő üvöltés támadt,
s förtelmes orkok özöne zúdult a sötét
szurdokból elő, emberfaló fogaik közt
bűzös alvadt vér

Századokon át különös kristálygolyók kerültek felszínre az ősi aldmer hajóroncsok és kikötők helyén, a Meretikus és Hajnalkorok furcsa emlékei. A tudósok értetlenül szemlélték őket mindaddig, amíg be nem bizonyosodott, hogy kis idő után mindegyik elfordul a tengelyén egy bizonyos irányba. Három változat létezett, az első dél felé mutatott, a második északkeletnek, a harmadik északnyugatnak.

Még nem értjük, hogyan működnek, úgy tűnik azonban, hogy ezek a tárgyak bizonyos erővonalakra vannak hangolva. Ezek a dolgok a töredék "útkövei". Mindhárom pilóta ezen tárgyak segítségével irányította hajóját a kijelölt irány felé. A töredékben névvel nem említett hajó észak-nyugatnak indult, Thras és Yokuda felé. A Pasquinel kapta a déli útkövet, és valószínűleg Pyandonea felé hajózott. Topal észak-kelet felé mutató köve segítségével megtalálta Tamriel szárazföldjét.

Ebből a töredékből világosan kiderül, hogy mi volt a három hajó feladata - átjárót találni Ó-Ehlnofeybe, hogy a Nyár-szigeten élő aldmerek megtudják, mi történt régi otthonukkal. Mivel ez a könyv Topalról, a Kormányosról szól, bajosan van helyünk felsorolni az Ó-Ehlnofeyről történt aldmer kivándorlással kapcsolatos összes elméletet.

Ha ezt a verset használnám egyetlen forrásként, egyetértenék a tudósokkal, akik abban a hagyományban hisznek, mely szerint sok hajó hagyta el Ó-Ehlnofeyt, és ezek a hajók viharba kerültek. A túlélők eljutottak Nyár-szigetre, de útköveik nélkül nem tudták, merre van otthonuk. Végülis milyen más magyarázatot találunk arra, hogy három hajó három különböző irányba indul, hogy megtaláljon egy helyet?

Természetesen csak egy hajó tért vissza, és nem tudjuk, hogy a másik két hajó közül megtalálta-e valamelyik Ó-Ehlnofeyt, vagy a tengeren pusztult el az ősi pyandoneanaiak, sloadok, vagy yokudanok kezei közt. Megállapíthatjuk, feltéve, ha nem tartjuk különösen ostobának az aldmereket, hogy legalább egyikük a helyes irányba tartott. Ez az egy lehetett Topal is, ebben az esetben egyszerűen nem ment eléggé messzire észak-keleti irányba.

Így hát Topal északkeletnek indult Óerőd városából, ami véletlenül a leghosszabb út az Abeceai-tengeren, amelyen elindulhat az ember anélkül, hogy bármiféle földhöz jut. Ha egyenesen keletnek tart, néhány héten belül eljut arra a területre, amelyet ma Cyrodiil Kolóviai Nyugat részeként ismerünk. Ha dél-kelet felé indul, pár napon belül eléri Valenvadon dombját. Kormányosunk azonban, saját, és a mi modern térképeink alapján, egyenes vonalban észak-kelet felé tartott, át az Abeceai-tengeren az Iliac-öbölbe. Majdnem két hónapi hajózás után ért partot a mai Anticlere közelében.

Dél-Sziklaföld dimbes-dombos, zöldellő hegyei eltéveszthetetlenek ebben a versszakban, bárki, aki járt már ott, felismeri őket. A kérdés természetesen az, mit kezdjünk a területet birtokló orkokra történő egyértelmű utalással. A hagyomány szerint az orkok még meg sem születtek, amikor az aldmerek letelepedtek a kontinensen; úgy tartják, hogy a Resdayn idejében Boethiah és Trinimac között lezajlott híres csata után keletkeztek teljesen különálló fajként.

Lehetséges, hogy a hagyomány téved. Lehetséges, hogy az orkok már az aldmer kolonizáció előtt keletkezett őslakos törzs voltak. Talán ezek valamilyen másfajta átkozott nép voltak - "orsimer" az aldmerek nyelvén, ugyanaz a szó, amit az orkokra használnak - akiknek a nevét egy másik korban az orkokra aggatták. Sajnos a töredék itt véget ér, nagy kár, mivel talán többet tudhattunk volna meg az igazságról.

Érezhető, hogy mi hiányzik az első és a második töredék között. Több, mint nyolcvan hónapnak kellett eltelnie, mivel Topalt Tamriel kontinensének másik oldalán találjuk, amint épp dél-nyugatnak hajózik, hogy Ó-Ehlnofey meg-nem-találásának hírével visszatérjen Óerődbe.

Második töredék:

Az óriás állkapcsaként meredő
zord szirtek között eredő átjárót nyugatnak hiába remélve
a Niben elhajózott délre.
Üdvrivalgásban tört ki a legénység, midőn homokos partú
erdős szigethez ért, mely békét s menedéket ígért.
Ám az örömmámor rettegésbe váltott,
ahogy egy bőrszárnyú roppant árnyék szállott
a fák közül elő, szárnya tárt köpenyként verdeső.
A roppant denevérgyík oly termetes, mint a hajó, de jó
Topal kormányos íját csak felemelte, s tüstént fejbelőtte.
Ahogy zuhanni kezdett, Bo'sunját megkérdezte: "Gondolod halott?"
s mielőtt még a fehér szakállú habokba csobbant volna,
egy nyilat még szívébe ereszte, csak hogy biztosra vehesse.
S így még negyven és hat napon át, a Niben délnek tartá az irányt

Bo'sun: egy kereskedőhajón szolgáló alacsonyabb rangú tiszt, aki a többi tengerész munkáját irányítja.

Láthatjuk, hogy Topal nagyszerű navigátor, térképész, túlélő, szónok, és ezek mellett még az íjászat mestere is. Természetesen lehet, hogy ez csupán költői túlzás, bizonyítékunk van azonban hogy a Meretikus kori aldmerek képzett íjászok voltak. Különböző fák rétegeiből készült íjaik és ezüst-selyemmel futtatott kürtjeik gyönyörűek, és - ahogy a szakértők még évezredek múltán is állítják - halálosak.

Csábító az elképzelés, miszerint a lény, amelyet Topal látott, sárkány volt, a teremtmény, amellyel Topal a töredék elején szembeszáll, valószínűleg a mai Morrowind területén élő szirti repkedők őse. Az áruló sziklás partvonal a Necront övező régióra hasonlít, és a "denevér-gyík" szigete talán a mai Gorne. Tudomásom szerint nem él a mai Morrowind keleti részén a leírthoz hasonló lény.

Harmadik töredék:

Az átkos bűzös mocsárvidék s gyíkemberei
partjait keletre hátrahagyták, Topal s a tengerészek
szíve ujjongott az édes óceán
tiszta gyémántkékjének láttán.
Nagy vígan hajóztak három napon át
északnyugat felé, hol Óerőd hazavárt,
de rémületbe fulladt a remény
egy újabb szárazföld peremén,
mely eléjük pajzsként tornyosult.
Szörnyű harag gyulladt Topal szemibe,
s mélyedt gonddal rajzolt térképeibe,
hogy lássa, vajon délnek forduljon, ahol
a kontinens véget ér valahol,
vagy az északnak kígyózó folyón felfelé.
"Észak!" Így kiáltott a csüggedt nép felé.
"Fel északra most! Északra bátran, félni semmi ok!"

Topalt követve láthatjuk, hogy megkerülte Morrowind peremét, és behatolt Dél-Feketemocsárba, láthatóan próbálva követni útkövét, ahogy csak tudja. A mocsár, amit elhagy, valószínűleg a mai Gideon közelében található. A Topal személyiségéről birtokunkban lévő információk alapján érthető, hogy kellemetlenül érezte magát a Feketemocsár és Elsweyr közti öbölben.

Itt van egy ember, aki határozottan követi a neki kiadott parancsokat, és tudja, hogy folyami utakon dél-keletnek kell hajóznia, hogy elérje Óerődöt. Ha megnézzük az általa készített térképeket, láthatjuk, hogy megpróbált átjárókat találni. Feltérképezte Morrowind Belső-tengerét és Feketemocsár sok apró, mocsaras mellékfolyóját, ahonnan kétségkívül a betegségek űzték el, és a kegyetlen argóniai törzsek, amelyek sok Topalt követő felfedezőt is eltérítettek céljuktól.

Tamriel mai térképével a kezünkben láthatjuk, hogy rosszul döntött, amikor északkeletnek indult a további déli irányú haladás helyett. Akkor ugyanis nem tudhatta, hogy az, amit ő végtelen földrésznek gondolt, csupán egy egyszerű félsziget. Csak annyit tudott, hogy már így is túlságosan délen van, így hát úgy döntött - okosan, de nem helyesen - hogy felhajózik a folyón.

Ironikus módon éppen ez a rossz számítás írta be a nevét a történelembe. Az öblöt, amit ő végtelen óceánnak gondolt, ma Topal-öböl néven ismerjük, a folyó, amely pedig rossz irányba vitte, pedig hajója, a Niben nevét viseli.

Negyedik töredék:

Zöld szemű macskadémonok, négylábon járók
s kétlábúk egyaránt, futkostak a part mentén fel-alá
a hajót örökké szemmel követve,
mérgesen fújva, köpködve, bömbölve.
Ám a legénység kikötni a parton sosem kényszerült,
mert a folyó mellett gyümölcsfák köszönték a hajózó elfet,
ágaik ölelő karokként a víz fölé nyújtva.
S ők a sok gyümölcsöt leszakajták sorra
mielőtt a macskák rájuk lecsaphattak volna.
A hajó tizenegy napig észak felé haladt,
míg csak el nem ért egy kristálytiszta tavat
s nyolc szigetét páratlan szépségnek s békének.
Köszönték őket színpompás szárnyas lények
aldmeri nyelven, melyen az elfek ámultak eleget,
mígnem felderengett, hogy azok csak szajkózzák
a tőlük hallott szót, ámbár meg nem értik,
s a tengerészek ezen jót kacagtak.
Topalt, a kormányost lenyűgözték
e szigetek s azok szárnyas népe.
Ott horgonyzott hát a Niben egy hónapon át,
s a madáremberek megtanultak értelmet adni minden szónak,
s karmos lábaikkal írni is.
Új tudományuknak úgy örültek, hogy Topalt
uruknak megtevék, s szigeteiket is néki adák
ajándék gyanánt.
Topal ígérte, visszatér talán, de előbb
meg kell lelnie azt az átkelőt, mely a távoli
Óerődbe végre elvezetheti.

Ez az utolsó töredék keserédes különböző okok miatt.

Tudjuk, hogy ezek a különös, barátságos, tollas lények, akikkel a Kormányos találkozott, el fognak veszni - tulajdonképpen ez a vers az egyetlen, amely említést tesz Cyrodiil madár-lényeiről. A tudás, amit Topaltól kaptak nem bizonyult elégnek, hogy elkerüljék végső sorsukat - valószínűleg a "macskadémonok" -feltehetőleg ősi khajiitok - karmai közt végezték.

Tudjuk, hogy Topal és legénysége sosem találta meg a nyolc szigettől - melyek a mai Birodalmi Város helyét jelöli - az Iliac-öbölbe vezető utat. Térképei azonban elmondják azt, amit ezt az elveszett vers nem tud befejezni.

Látjuk a kezét, ahogy térképén követi az útját a Niben mentén, fel a Rumare tóig; és, miután megpróbálkozott néhány mellékfolyóval, amelyek nem vitték közelebb céljához, elképzelhetjük Topal - és régóta szenvedő legénysége - csalódottságát, ahogy visszahajóznak a Nibenen a Topal-öbölbe.

Ott kétségkívül felfedezték korábbi hibájukat, mivel láthatjuk, ahogy elhaladnak Elsweyr félszigete mellett. Végül elhaladtak Valenvadon partvonala mellett, majd elhagyták azt, és végül hazaértek. Az epikus történeteknek általában jó végük van, ez azonban ezzel kezdődik, és a cél, amiért mindezt véghezvitték, elveszett.

Cyrodiil különleges madár-lényein túl (talán) ősi orkokra, ősi szirti repkedőkre, ősi argóniaiakra és - az utolsó töredékben - ősi khajiitokra vethettünk egy apró pillantást. Szép történelmi körút néhány egyszerű verssorban, és mindez azért, mert egy férfi képtelen volt megtalálni otthonát, és a visszafelé vezető úton minden elágazásnál rossz felé fordult.

caius reloaded (versek: Brenda)