CsK:A Krately Ház legendája

A Elder Scrolls Lapok wikiből

A Krately Ház legendája
Rémtörténet színpadra alkalmazva: tolvajok ténykedése egy szellemjárta házban, a színdarab végén pedig az is kiderül, mi okozta öt évvel korábban a család halálát. A történet elolvasása settenkedés képzettségünket fejleszti.

Baloth-Kul tollából

Szereplők:

THEOPHON - birodalmi férfi, 24, tolvaj
NIRIM - bosmer férfi, 20, tolvaj
SILANUS KRATELY - birodalmi férfi, 51, kereskedő
DOMINITIA KRATELY - a felesége, 40
AELVA KRATELY - lányuk, 16
MINISTES KRATELY - fiuk, 11


Helyszín: a híres szellemjárta Krately ház Cheydinhalban, földszint és emelet, emeletes színpad szükséges, a történet nagy része az emeleten játszódik.

A szín sötét.
Nyikorgó hang hallatszik, lépések a lépcsőn, egy férfi lélegzetének hangjai, de nem látunk semmit.
Aztán egy hang szólal meg fentről.

AELVA (színpadon kívülről): Halló? Van ott lent valaki?
MINESTES (színpadon kívülről): Keltsem fel Papát?
AELVA (színpadon kívülről): Ne... Talán csak kitalálom az egészet...

Egy lámpás fényét láthatjuk, amint lefelé jön az emeletről. Egy gyönyörű, vékony fiatal lány, AELVA jön lefelé idegesen a lépcsőn a szín jobb oldalán.
A lámpa fényénél láthatjuk, hogy egy öreg, poros ház második emeletére nézünk, a szín jobb oldalán egy felfelé és egy lefelé menő lépcsővel. A színpad bal oldalán egy meggyújtatlan kandalló áll. A bútorzatot egy szekrény, egy zárt láda, és egy asztal teszi teljessé.

MINESTES (színpadon kívülről): Aelva, mit csinálsz?
AELVA: Csak biztos akarok lenni... menj vissza az ágyba, Minestes.

Ahogy a lány elhalad az asztal mellett, egy bosmert, NIRIM-et, láthatjuk, amint kecsesen elsiklik mögötte, mindig kívül a látómezején, gondosan elkerülve a fényt. Úgy tűnik, nem látja, ahogy egyre közelebb lopakodik hozzá. Lépései szinte semmilyen hangot nem hallatnak a nehéz fapadlón.
Amikor már majdnem hozzáér, hirtelen egy csattanás hallatszik alulról. A bosmer félreugrik, és elbújik az asztal mögött.
A lányon nem úgy látszik, mintha hallotta volna a hangot. Nirim, kilesve az asztal mögül, figyeli.

MINESTES (színpadon kívülről): Találtál valamit?
AELVA: Nem. Valószínűleg csak a képzeletem játszadozik, de azért megnézem lenn is.
MINESTES (színpadon kívülről): Ég a tűz? Fázom...

Aelva a régen kihunyt tűzhely irányába néz, és így tesz Nirim is.

AELVA: Persze hogy ég. Nem hallod, hogy pattog?
MINESTES (színpadon kívülről): Azt hiszem, igen...

Aelva hirtelen ugrik egyet, mintha olyasmit hallana, amit mi nem. Figyelme a földszintre vezető lépcső felé fordul.

AELVA: Hello?

Aelva, lámpással a kezében, elindul lefelé. Úgy tűnik, nem veszi észre, hogy TEOPHON, egy birodalmi férfi, kezében saját lámpásával és egy nagy táska zsákmánnyal keresztülgyalogol rajta.

THEOPHON: Bocsásson meg, hölgyem. Csak kirabolom.

Aelva folytatja lassú, ideges mozgását a lépcsőn a földszint felé, amit lámpásának köszönhetően már mi is láthatunk. Körülnéz az alacsony mennyezetű, kifosztott szobában, miközben a cselekmény odafönt folytatódik.
Theophon lámpája gyenge fényt biztosít az első emeleten.

THEOPHON: Miért bújkálsz, Nirim? Megmondtam, hogy nem látnak, és nem hallanak téged.

Nirim félénken kilép az asztal mögül.

NIRIM: Nem hiszem el, hogy mind szellemek. Olyan élőnek tűnnek.
THEOPHON: Ez az, ami megijeszti a babonásokat. De nem fognak minket bántani. Csak újraélik a múltat, ahogy a szellemek szokták.
NIRIM: Az éjszakát, amikor meggyilkolták őket.
THEOPHON: Ne gondolj erre. Még a végén teljesen beijedsz. Mindenféle dolgot találtam a földszinten - ezüst gyertyatartókat, selymet, még egy kis aranyat is. Te mit szereztél?

Nirim feltartja üres zsákját.

NIRIM: Bocsáss meg, Theophon, épp most akartam kezdeni...
THEOPHON: Akkor kezdj el dolgozni azon a ládán. Ezért vagy itt.
NIRIM: Ó igen. Enyém a tehetség, tiéd az ötlet... és a felszerelés. Újratöltötted azt a lámpát, mielőtt idejöttünk, ugye? Sötétben nem tudok dolgozni...
THEOPHON: Ne aggódj, Nirim. Megígérem. Nincsenek meglepetések.

Nirim megijed, amikor egy fiatal fiú, MINESTES, megjelenik a lépcsőn. A fiú csendesen leóvakodik a lépcsőn, és odamegy a tűzhöz. Úgy tesz, mintha szítaná a tüzet, fát dob rá, megpiszkálja a zsarátnokot, bár nincs se fa, se piszkavas, se tűz.

THEOPHON: Rengeteg időnk van, barátom. Senki sem merészkedik a ház közelébe. Ha meglátják a lámpánk fényét, azt hiszik, hogy a szellemek.

Nirim elkezdi feltörni a zárat a ládán, miközben Theophon kinyitja a szekrényt, és elkezd végigmenni a tartalmán, ami nagyrészt rothadt ruha.
Nirim zavart, folyton a fiú felé tekintget.

NIRIM: Hé, Theophon, milyen régen haltak meg?
THEOPHON: Körülbelül öt éve. Miért kérdezed?
NIRIM: Csak hogy beszéljek.

Amíg beszélgetnek, Aelva a földszinten befejezi a kis szoba átkutatását, és úgy tesz, mintha bezárná a bejárati ajtót.

THEOPHON: Nem meséltem még a történetet?
NIRIM: Nem. Csak annyit mondtál: hé pajtás, tudok egy helyet, ahova betörhetünk, és ahol nincs otthon senki, kivéve a szellemeket. Azt hittem, csak viccelsz.
THEOPHON: Nem viccelek, pajtás. Öt évvel ezelőtt a Kratelyk laktak itt. Jó emberek voltak. Láttad a lányukat, Aelvát, és a fiukat, Minestést. A szülőket Silenusnak és Dominitiának hívták, ha jól emlékszem.

Nirim sikeresen kinyitja a ládát, és elkezd benne kutatni. Amíg ezzel foglalatoskodik, Ministes felkel a "tűztől", nyilvánvalóan felmelegedve, és megáll a lefelé vezető lépcső tetején.

MINISTES: Hé!

A fiú hangjától mindenki megijed.

AELVA: Miért nem vagy még ágyban? Én még megnézem a pincét.
MINISTES: Megvárlak.
NIRIM: Szóval, mi történt?
THEOPHON: Darabokban találtak rájuk. Félig megrágva. Senki nem tudja, ki vagy mi tette ezt velük. Bár vannak találgatások...

Aelva kinyitja a pincébe vezető ajtót, és bemegy. A fény eltűnik a földszintről. Ministes türelmesen vár a lépcső tetején, magában egy dalocskát dúdolva.

NIRIM: Miféle találgatások?

Theophon, kifáradva a szekrény tartalmától, segít Nirimnek kipakolni az aranyat a ládából.

THEOPHON: Szép kis zsákmány, nem? Ó, a találgatások. Nos, azt mondják, az öreg Dominitia boszorkány volt, mielőtt hozzáment Silenushoz. Hogy jó anya és feleség legyen, teljesen feladta korábbi életét. De a boszorkák nem fogadták ezt túl nagy örömmel. Megtalálták, és valamiféle lényt küldtek ide késő éjszaka. Valami szörnyűt, a legrosszabb rémálmainkból.
MINISTES: Aelva? Aelva, mi tart ilyen sokáig?
NIRIM: Az Istenekre, a szemünk előtt fognak meghalni?
MINISTES: Aelva!
SILENUS (színpadon kívülről): Mi történik ott lent? Fejezd be a játékot fiú, és menj aludni.
MINISTES: Papa!

Ministes, megrémülve felszalad a lépcsőn. Útközben beleütközik Nirimbe, aki elesik. A fiú észre sem veszi, folytatja útját a sötét második emeletre, a színpadon kívülre.

THEOPHON: Rendben vagy?

Nirim talpra ugrik, sápadtan.

NIRIM: Ne is törődj vele! Hozzám ért?! Hogy érhet hozzám egy szellem?
THEOPHON: Nos... hát persze, hogy képes rá. Akárhogy is. Hallottál az ősök szellemiről, amik a sírhelyeiket őrzik, és Daggerfell királyának szelleméről. Ha nem érhetnek hozzád, mire lennének jók? Miért vagy úgy meglepődve? Gondolom azt hitted, át fog rajtad menni?
NIRIM: Igen!

SILENUS, a ház ura jön le a lépcsőn óvatosan.

DOMINITIA (színpadon kívülről): Ne hagyj minket egyedül, Silenus! Jövünk veled!
SILENUS: Várjatok, itt sötét van. Hadd hozzak valami fényt.

Silenus a hideg tűzhelyhez megy, előrelendíti a kezét, és hirtelen feltűnik a kezében egy meggyújtott, égő fáklya. Nirim borzadva hátrébb húzódik.

NIRIM: Éreztem! Éreztem a tűz melegét!
SILENUS: Gyertek le. Minden rendben van.

Ministes levezeti anyját, DOMINITIÁT a lépcsőn, ahol csatlakoznak Silenushoz.

THEOPHON: Nem tudom, miért vagy annyira megijedve, Nirim. Azt kell, hogy mondjam, csalódott vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen babonás vagy.

Theophon elindul a felfelé vezető lépcső felé.

NIRIM: Hová mész?
THEOPHON: Még egy szintet át kell kutatnunk.
NIRIM: Nem mehetnénk?

Nirim figyeli, ahogy a család Silenust és fáklyáját követve elindulnak a földszint felé.

SILENUS: Aelva? Mondj valamit, Aelva!
THEOPHON: Ott, látod? Ha nem szereted a szellemeket, a második emelet a neked való hely. Mind a négy lent van.

Theophon felmegy, ki a színpadról, de Nirim a lépcső tetején áll, lenézve a családra. A hármas körülnéz a földszinten, ahogy Aelva tette, végül a pinceajtó felé fordulva.

NIRIM: Mind a... négy?

Silenus kinyitja a pince ajtaját.

SILENUS: Aelva? Mit csinálsz a pincében, kislányom?
DOMINITIA: Te látod?
NIRIM: Mind a négy, Theophon?
SILENUS: Azt hiszem... Látok valamit... Halló!
NIRIM: Mi van, ha öt szellem van, Theophon?

Silenus belöki a pince ajtaját. A fáklya hirtelen elalszik. A földszintre leereszkedik a sötétség.
Ministes, Dominitia és Silenus SIKOLT, de nem látjuk, hogy mi történik velük.
Nirim hisztérikusan velük sikolt. Theophon lerohan a második emeletről.

THEOPHON: Mi az?
NIRIM: Mi van, ha öt szellem van? A férfi, a feleség, a lány, a fiú... és ami megölte őket?
THEOPHON: És mi ölte meg őket?
NIRIM: És mi van, ha ez a szellem is meg tud érinteni minket, mint a többi?

A sötét földszintről ajtónyikorgás hallatszik, bár nem látunk semmit. Aztán egy nagy, karmos láb zaja. Egyszerre egy lépés, egyre közeledve a lépcsőhöz.

THEOPHON: Ne légy olyan izgatott. Még ha hozzánk is tud érni, miből gondolod, hogy akar is? A többiek tudomást sem vettek rólunk.

Theophon lámpása lassan elhalványul. Megpróbálja rendbehozni.

NIRIM: Mi van... mi van, ha nem is szellem, Theophon. Mi van, ha ez ugyanaz a lény, és még mindig él... és öt éve nem evett semmit.

A lassú, nehéz lépések már a lépcsőről hallatszanak, de bármi is adja ki őket, nem látjuk. Nirim észreveszi, hogy a lámpás egyre halványul, Theophon hiába próbálja megjavítani.

NIRIM: Azt mondtad, újratöltötted a lámpákat!

A fény teljesen eltűnik, és a színpadot eltölti a sötétség.

NIRIM: Megígérted, hogy újratöltöd a lámpákat!

Még néhány dobbanás, aztán egy szörnyű vonyítás. A két férfi felüvölt.
Függöny.


caius reloaded