CsK:A Kísértet hozománya

Innen: Elder Scrolls Lapok

A Kísértet hozománya
Meglepő történet egy ork tolvajlányról, aki börtönőréhez készül férjhez menni, és nagyon ügyel rá, hogy össze ne gyűrje az esküvői köntösét. Az események sorából azért nem hiányzik a közelharc és a menekülés sem. A könyv elolvasása vértezetlen képzettségünket fejleszti.
írta: Voltha gra-Yamwort

(fordította: Apthorne)
- A költők igazat beszélnek. A szerelem valóban megváltoztatja az életed - mondta Kepkjana gra-Minfang, vagy ahogy egyesek hívják: a Kísértet. - Én nem akartam kirabolni senkit és semmit hosszú időn át. No de egyik nap megláttam az egyik vagyonos kereskedő ajtaját, amint tárva-nyitva állt, gondolataim pedig csak akörül forogtak, hogy mit fogok majd viselni az esküvőm napján.

- Hát, az utóbbi időben nem voltál barátságban a törvénnyel - mondta barátja, Khargol rosszallóan. - Soha nem meséltél nekem arról, hogy mi történt az első férjeddel, tudod, akit a sámán adott neked...

- Hamuvámpírok szedték szét - mosolygott Kepkjana álmodozva. - Elég szomorú volt. De Wodworggal ez nem történhetne meg. A kalandozó élet nem neki való. Ő mégiscsak egy birodalmi. Ízig-vérig az. Meséltem már, hogyan ismerkedtünk meg?

- Legalább százszor - morgott Khargol, korsója után nyúlva. - Ő volt a börtönőr, és nem adott kaját, amíg meg nem ígérted neki, hogy hozzámész.

- Lehet valami ennél romantikusabb? - sóhajtott Kepkjana, majd komoly arccal hozzátette: - Csak azt akarom mondani, remélem, hogy a barátaim visszavárnak még, de ahogy Öreg Bosriel mondta, nincs értelme olyat kívánni, ami nem történhet meg. Amint összeházasodtunk, Balmorába megyünk a Császári Lovagsággal, de amíg Dagon Felben vagyunk, a banda ki fog találni valamit, hogy elszakítson tőle és felvigyen a fényre. Tudom.

S ahogy az esküvő napja egyre közeledett, Kepkjana valami vészjóslót érzett a levegőben, amikor éppen nem vakította el a teljes boldogság extázisa. Sötét alakok mozogtak az árnyékokban, és eltűntek, amint megjelentek. Kepkjana felismerte rajtuk néhány Wodworg házánál ücsörgő koldus ruháját, de az alakok elmenekültek, mielőtt megállapíthatta volna, melyik hajdani bandája próbálja becserkészni.

Ritkán jöttek el azonban ezek a nyugtalan pillanatok. Kepkjana igazán boldog volt, megtette a szükséges előkészületeket a ceremóniához, melynek helyszínéül azt a börtönt írták ki, ahol Wodworg fogva tartotta őt. Édesapja régóta halott volt már - Ő is hamuvámpírok áldozata lett - ezért vőlegényének parancsnoka önként jelentkezett a szerep betöltésére. Kepkjanának hozományáról természetesen saját magának kellett gondoskodnia. Ebül szerzett spórolt pénzének minden egyes fityingjét kedvesének ajándékára költötte.

A ceremóniát éjfélre írták ki, ahogyan az orkoknál ez szokásos. A szolgálólányok, a birodalmi tisztek feleségei egész délelőtt szorgosan varrták rá vörös bársonyból készült és arany kirakásokkal díszített köntösét. Dolcetta, az egyik szolgáló tudomást szerzett róla, hogy Kepkjana milyen gyönyörű ajándékot vett Wodworgnak.

- Hadd mutassam meg - kuncogott Kepkjana, miközben félmeztelenül rohant át titkos alkóvjához. Az ajándékot ellopták.

A két nő elborzadt, ám a Kísértet bosszús volt csupán, nem lepték meg az események. Ez a régi bandastílusra vallott. Jól tudták, hogy a néphit szerint a hozomány nélküli házasság szerencsétlen lesz. Kepkjana megkérte a szolgálókat, hogy siessenek a ruhával, és azon gondolkozott, vajon mit csinálhatnak a betörők a zsákmánnyal.

Az egész területet átfésülték, beleértve a titkos barlangokat és elhagyatott területeket, amik a tolvajok rejtekhelyéül szolgálhattak. Természetesen voltak nyilvánvaló helyek, de sok elmélkedés után, Kepkjana azon kezdett el gondolkodni, hogy ő maga hová rejtené az ajándékot. Mikor a szolgálólányok végeztek a munkával, Kepkjana szólt nekik hogy a ceremóniát a tervek szerint kezdjék el, és ne idegeskedjenek, ha egy kicsit elkésne. Egy nagy kendővel letakarta magát, megvédve ruháját a börtön piszkától, és elindult Malacath Szentélye felé.

A Kísértet még soha sem tett kísérletet saját barátai kirablására, és bár bosszantotta, hogy meg akarták fosztani a boldogságtól, nem akarta őket fizikailag bántalmazni. Az ő stílusa nem ilyen volt, bár tudta, a dolog valószínűleg elkerülhetetlen lesz. Mindaz amit mentorától, Khargoltól tanult, lándzsák és kardok kereszttüzének ezreiből mentette már ki őt az évek során: most majd kiderül, segíteni fog-e a megszerzett tudás egy barlangnyi tolvajjal és az ezernyi veszéllyel szemben, ami a Szentélyben várhat rá. Anélkül, hogy tönkretegye a ruháját.

Amint leereszkedett, egy lepusztult, elhagyatott hely várt rá; hirtelen kételyei támadtak, jó helyen jár-e. S nem volt benne bizonyos, egészen addig, míg meg nem találta az ismerős kis szobát a hosszú folyosó végén, ami tökéletes rejtekhelyként szolgált. Felkapta a ládát benne az ajándékával, és megfordult, hogy szembenézzen a támadással.

Amint kilépett a szobából, két régi ismerősével, Yohrummal és Yohrival, a ragada testvérpárral nézett farkasszemet. Tudták, hogy minden szó felesleges, és azonnal támadtak. Yorum egy balkezes döféssel próbálkozott, míg Yohri egyszerűen lerohanta őt. A Kísértet elegánsan kitért Yohri elől, majd testsúlyát bal lábára helyezvén, kicsit balra hajolván Yorum ütését sikerült hárítania. A két testvér egymásnak rohant, s Kepkjana tovairamodott.

Ezután szinte rögtön az argóniai Binyaar volt a nyakán, buzogánya elsüvített Kepkjana feje felett. Sohasem szerették egymást. A Kísértet elhúzta a fejét, így a buzogány hatalmas dörrenéssel csapódott a kőfalnak. Binyaar elvesztette az egyensúlyát, esélyt adva a nőnek, hogy kifusson a járaton. Kepkjana magába szippantotta az éjszaka friss levegőjét.

A hozomány utolsó őrzője Sorgoth volt, egy ork, akivel Kepkjana viszonyt folytatott. A nő tudta, hogy ő tervelte ki az egész rablást. Rajongása az ő nyomorúságáért a maga módján egész édesnek tűnt Kepkjanának. Akkor azonban sokkal inkább a férfi méretes baltájával volt elfoglalva, ami tökéletesnek tűnt ruhája, és az alatta lévő hús felszaggatásához.

Kicsit térdre ereszkedve, a fejre mért csapásokat elkerülvén töprengett, hogyan tudna lépéselőnyt szerezni Sorgoth-al szemben, s ritmustalanul ide-oda sasszézva lehetetlen célponttá vált. Elhajolt a szúrások, kitért a suhintások elől, majd kitért a szúrások és elhajolt a suhintások elől. Bár próbált kiszámíthatatlanul mozogni, Sorogth lépést tartott vele, ügyelve, nehogy elmozduljon a barlang bejáratától.

Lassan közeledett az éjfél, és a Kísértet úgy döntött, véget vet a találkozásnak. Mikor Sorgoth lesújtott, a nő kitért balra, lehajolt, és behúzta a nyakát, így a balta elsüvített a válla fölött. Abban a pillanatban, a férfi jobb fele szabaddá vált, így azonnal egy hatalmasat ütött felé a ládával. Kepkjana-nak már nem volt ideje kideríteni, hogy megölte-e vagy csak kiütötte. Igazság szerint, nem is érdekelte semmi más, csak a ceremónia.

Pontban éjfélkor, Wodworgot és Kepkajnát összeadták. A férfi roppant elégedett volt az ajándékával, egy kitűnő páncélzattal, ami a többi birodalmi börtönőr irigységének tárgyát képezheti. Ráadásul, meghallgathatta a kalandos történetet az ajándék visszaszerzéséről.

- Eszedbe sem jutott, hogy felvedd a páncélt, noha tudtad hogy meg fognak támadni? - kérdezte.

- Nem szerettem volna tönkretenni az ajándékodat - válaszolta, csókok között. - És a köntösömet sem akartam összegyűrni.


Uriel Septim