CsK:A Harcosok Céhének története

Innen: Elder Scrolls Lapok

A Harcosok Céhének története
A Harcosok Céhe megalapításának háttere és története. A könyvnek két változata létezik az Oblivion játékban: egy normál és egy díszesebb, drágább változat "A Harcosok Céhének története, Első kiadás" néven. Mindkét változat elolvasása nehézpáncél képzettségünkre van jótékony hatással.

A Másodkor 283. évében Versidue-Shaie nagyúr egy széteső birodalommal nézett szembe. A hűbéres királyságokat egész Tamriel szerte elérte az új lázadás előszele, nyíltan szembeszálltak uralkodójukkal. Megtagadták az adófizetést, és kisebb támadásokat indítottak a császári helyőrségek ellen az egész birodalomban. Hajnalcsillag erődjének megsemmisítése után az uralkodó összehívta a Császári Tanácsot, amit Bardmont Tanácsának hívtak. A tanácsot az után a Hajnalcsillagtól délre eső erőd után neveztek el, ahol üléseztek. Ott az uralkodó kijelentette egyetemes, mindenkire vonatkozó haditörvényét. Tamriel hercegeinek fel kellett volna oszlatni a hadseregüket, vagy szembenézhettek a haragjával.

A következő 37 év talán a legvéresebb időszak volt Tamriel erőszaktól hemzsegő történelmében.

Az ellenfél utolsó csapatainak szétverésekor az új uralkodó, Versidae-Shaie feláldozta a legjobb hadtesteit, valamint szinte a teljes Császári Kincstárban lévő aranymennyiséget. De végrehajtotta az elképzelhetetlent. A történelem során először az ő saját hadserege volt az egyetlen sereg a birodalomban.

Gondjai azonban hamar megsokszorozódtak, amikor megdöbbentő diadalt aratott. A nagyúr háborúja kimerítette az országot, ami lassan elszegényedett, a legyőzött királyságok vagyonuk legnagyobb részét a védekezésre költötték. A földművesek és a kereskedők egyaránt tönkrementek, nem tudtak miből megélni. Tamriel hercegei régebben nem akarták befizetni az adót, most viszont ha akarták, sem tudták volna.

Az egyedüli személyek akik hasznot húztak a háborúból, azok a rablással és fosztogatással foglalkozó banditák voltak. Ők jogtalanul a vidék romjain élősködtek, nyugodtan éltek a letartóztatás veszélye nélkül, mivel az összes városi őr és polgárőr, aki túlélte a háborút, elhagyta a vidéket. Hatalmas válság volt, egy akaviri invázió veszélye is várható volt, ami nemsokára be is következett. Csapataikat ugyan sikerült visszaverni, de ez nem bizonyult végleges megoldásnak. Az uralkodó nem tudta megengedni hűbéreseinek, hogy saját hadseregük legyen, így a vidék az anarchia mélységes zűrzavarába süllyedt, jobban, mint ezelőtt bármikor. Folyamatos, kisebb-nagyobb csatározások közepette, a bűnözés általánossá vált, és a központi hatalom csekély ereje nem volt fenyegetés a helyi alvilág számára.

A 320. év hajnalán Versidae-Shaie egyik rokona, Dinieras-Ves "A vas" társaival együtt elmondta panaszait az uralkodónak. Javaslatot tettek egy kereskedelmi zsoldos-harcos rend megalapítására, aminek a költségeit nemesek fizetnék, és ami fel tudná váltani az állandó hadsereget. A rend ideiglenes elhelyezését, és fizetésük egy részét az uralkodó és kormánya fizette. A rend megalapítása Versidae-Shaie két legnagyobb tervének az egyik legfontosabb része lett.

Bár akkoriban még a Syffim nevet kapta, mely a "katonák" szó megfelelője tsaesci nyelven, a szervezet, mely később a Harcosok Céhe néven vált ismertté, megszületett.

Dinieras-Ves "A vas" eredetileg úgy gondolta, hogy a teljes rend akaviri katonákból fog állni. Ezt a véleményét egyes történészek cáfolják, legtöbbször hosszas viták alakulnak ki emiatt. A hagyományos és egyszerű magyarázat az, hogy Dinieras-Ves tudta, hogy az ő vidéki emberei megbízhatóbbak, és nagy szakértelemmel rendelkeznek mindennemű harci stílust illetően. Más feltételezések szerint ez csak a terv része volt, hogy ő és az uralkodó a rend segítségével ténylegesen be tudja fejezni Tamriel meghódítását, amit körülbelül ötszáz évvel korábban kezdtek el elődei. Amikor az akaviri katonák megtámadták Tamrielt az Első Kor 2703 évében, a Reman dinasztia visszaverte támadásukat. Most viszont Versidue-Shaie ül a trónon, és Dinieras-Ves fondorlatai nyomán a helyi seregeket is akaviri katonák alkotnák. Amit nem sikerült harcokkal elérniük, azt most sikeresen véghezvihetik a türelem útján. Sok tudós szerint ez a halhatatlan kígyóemberek, az akaviri tsaescik egyik hagyományos stratégiája, hiszen ők mindig szövetségesüknek tudhatták az időt.

A lényeg, jórészt elméleti okokból áll. Habár a Syffim a legtöbb Cyrodiil szomszédságában lévő királyságban kiépítette hálózatát, hamar láthatóvá vált, hogy helybéli harcosokra van szükség. A probléma egyik fele egyszerű, nem volt annyi akaviri, mint amennyi szükséges lett volna. A probléma másik fele az volt, hogy a kígyóemberek nem tudták megérteni az egyes területek különböző földrajzi és politikai elveit, amiket kijelöltek nekik.

Nyilvánvaló volt, hogy jó néhány harcosra szükség van még a Syffim renden belül, nem csak akaviri katonákra. Az év közepe felé három északit, egy boszorkányharcost, egy szélhámost és egy lovagot is felvettek a rend tagjai közé.

A lovag, akinek neve elveszett a hosszú évszázadok alatt, kiváló kovács volt, és valószínűleg sokkal erősebb volt a szervezeten belül bárkinél, talán kivéve magát Dinieras-Vest. Mint azt gyakran megállapították, az akaviri, főleg a tsaesci, jobban értett a fegyverzethez, mint a páncélzathoz. Ha nem volt rajtuk páncél, a lovag kovácsolt nekik, és elmagyarázta a Syffim rend tagjainak, hogy mit tegyenek, mik az ellenfeleik páncéljának gyenge pontjai. Elmondta hány rész tartja össze a vállvédőjüket és a lábvédőjüket, és hogy mik a különbségek az alsópáncélok és a könyökvédők, a nyakvédők és az ágyékvédők, a hónaljvédők és a hajlítható könyökvédők, oldalt nyitott köpenyek és a rombuszos combvédők között.

Ezzel a tudással lépéselőnybe kerültek a banditákkal szemben, messze jobbak lettek, mint csekély számú ellenfeleik. Az Első Korból származó történetekben viszont elég viccesen hangzik, hogy az akaviriak északi páncélt viseltek, viszont megnyerték a csatákat.

A három kívülálló felvételének a Syffim rendbe meg is lett a hatása, a rend ajtaja megnyílt a környék lakosai számára. Az évek múltán Dinieras-Ves kiépítette ezt a hálózatot az egész birodalomban. Fiatal férfiak és asszonyok mindenféle indokkal - az iszonyú szegénység, a tett- és a kalandvágy, a szomszédjuk bűncselekmény áldozatává vált - tömegesen csatlakoztak az új rendhez. Különböző edzéseken vettek részt, sokat gyakoroltak, és azonnal készek voltak segíteni a főnemesség bajain, feltéve, ha az őrök és a katonák lakóhelyének közelében történt az eset.

A Syffim rend korai sikereit a bűntényeknek, és a környék szörnyetegeivel szembeni küzdelmeknek, a védekezésnek köszönhette. Ezek ösztönözték Versidae-Shaie uralkodót arra, hogy a többi rend képviselőit is bevonja császári irányítása alá. A korábban megalakult Mágusok Céhét is bevonta irányítása alá, noha eleinte a rendről nem voltak valami jó nézetei. A Másodkor 321. évében a császár egy törvényben hivatalosan jóváhagyta, hogy a céhek szabadon működhetnek. Ez a Céhtörvény vonatkozott a Mágusok, a Bádogosok, a Cipészek, az Örömlányok, az Írnokok, az Építészek, a Sörfőző mesterek, a Borkereskedők, a Takácsok, a Zárkészítő mesterek, a Szűcsök, a Szakácsok, a Csillagjósok, a Gyógyítók, a Szabómesterek, a Zenészek, az Ügyvédek és a Syffim rendjére egyaránt. A harcosok rendjét kiváltságlevelükben nem hívták sokáig Syffim rendnek, mivel: köszönik a nevet amit a rendnek adtak, de úgy akarják magukat hívni, mint ahogyan az egyszerű emberek ismerik őket, a Harcosok Céhe. Szinte minden céh illetve szervezet követte ezt a törvényt a Másod és a Harmadkorban, mivel így a Cyrodiili Birodalom megvédte és támogatta őket, valamint Tamriel egész népe elismerte fontosságukat. Minden céhnek kötelessége volt fizetni, hogy ki tudják terjeszteni befolyásukat az egész vidéken. A birodalom megerősödött a céhek jelenlététől, és a Császári kincstár is elkezdett újra feltöltődni.

Versidae-Shaie halála után nem sokkal (csak három évvel élte túl a Céhtörvény kimondását) örököse, Savirien-Chovak megengedte a helyi hadseregek megreformálását. A Harcosok Céhe többé már nem volt a helyi arisztokrácia legfőbb eszköze, de addigra már megalapozták jó hírüket. Habár nyilvánvalóan voltak olyanok, akik a saját vagyonukat akarták gyarapítani a múltban, sok történész szerint Dinieras-Ves számít a modern kalandorok szellemi előfutárának, azon a férfiak és asszonyok példaképének, akik a hírnévért és a vagyonért kalandoznak.

Eképpen nem csak azok az emberek tartoznak hálával a Harcosok Céhének akiken segítenek, hanem a céh tagjai, és azok az emberek is, akik segítettek a politikai semlegesség elérésében és megtartásában, vagy segítő kezet nyújtottak az adósságok kifizetésében a törvény határain belül. A segítségük nélkül nem alakult volna ki többféle céh, vélemény, érvek, és a független kalandor mintaképe sem jelent volna meg.


TGWH