CsK:A Farkaskirálynő VII

Innen: Elder Scrolls Lapok

A Farkaskirálynő VII
A történelem egyik legismertebb királynőjének életét feldolgozó könyvsorozat 7. kötete a Vörös gyémánt háborújának folytatását írja le III. Uriel Septim haláláig. A kötet elolvasása beszédkészség képzettségünket fejleszti.
Waughin Jarth írása



Inzolicusnak, a második század bölcsének tollából:

3E 125

II. Kintyra Septim császárnő Völgyfok kastélyának tornyában történő kivégzésének pontos dátumát örök homály fedi. Néhányan úgy hiszik, hogy nem sokkal bebörtönzése után végeztek vele, még 121-ben, de néhányan azt is állítják, hogy túszként majdnem azideig életben tartották, míg Cephorus nagybátyja, Gilane királya 125 nyarán visszafoglalta Sziklaföld nyugati részét. Az azonban bizonyos, hogy Kintyra megölése sok ellenlábast szerzett Potemának és fiának, akit III. Uriel Septim néven császárrá koronáztak, négy évvel az után, hogy elfoglalta az alig őrzött Császárvárost.

Cephorus hadseregét a sziklaföldi harcokra csoportosította, míg testvére, Magnus, Aprópille királya rávette a Morrowindhez hűséges argóniai seregeket, hogy Égkoszorún harcoljanak, Potema saját tartományában. A hüllőharcosok a nyári hónapokban elég jól harcoltak, de a téli hónapokban mindig visszavonultak, hogy az idő felmelegedésével újult erővel tudjanak harcba szállni. Ennek a patthelyzetnek köszönhetően a háború újabb két évvel lett hosszabb.

125-ben Magnus felesége, Hellena életet adott első gyermeküknek. A fiút Pelagiusnak nevezték el, az után a császár után, aki Magnus, Cephorus, a korábbi császár Antiochus, és a rettegett Magányvára Farkaskirálynőjének apja volt.


3E 127

Potema puha selyempárnákon ült a melegedő fűben a sátra előtt, és éppen azt nézte, hogy miként kel fel a nap a kaszáló túloldalán lévő sötét fák mögül. Azon a reggelen volt valami különös vibrálás a levegőben, ami Égkoszorú nyarait idézte. A bogarak ciripelése és zümmögése teljesen körülvette, és az égben ezernyi fakó madár repült, majd újra és újra új mintát véve folytatták útjukat. A természet még nem tudja, hogy háború érkezik Sólyomcsillagba, könyvelte el magában.

- Felség, egy üzenet érkezett a pörölyföldi hadseregtől - szólt az egyik szolgálólánya, majd beengedett egy futárt. A férfi zihálva lélegzett, teste sárban és verejtékben úszott, ami azt bizonyította, hogy sok-sok mérföldnyi vágta van mögötte.

- Királynőm - kezdte a hírnök, szemét a talajra szegezve. - Gyászos híreket hozok fiadról, a Császárról. Csatába bocsátkozott testvéreddel, Cephorus király seregével Pörölyföldön, Ichidag környékén. Büszke lennél arra, hogy milyen jól harcolt, de végül a császári sereg vereséget szenvedett, és fiadat, a Császárt elfogták. Majd Cephorus király Gilane-ba szállította.

Potema savanyú ábrázattal hallgatta a híreket.

- Az a kétbalkezes bolond! - mondta végül.

Potema felkelt, majd elindult sétálni a táborba, ahol az emberei éppen fegyverkeztek, készültek az eljövendő csatára. A katonák már régóta felfedezték, hogy asszonyuk nem ragaszkodik a formaságokhoz, és jobban kedveli, ha az előkészületekkel foglalkoznak, minthogy neki tisztelegjenek. Lord Vhokken állt előtte, ki a csatamágusok parancsnokával találkozott, hogy megbeszélje vele az utolsó stratégiai lépéseket.

- Királynőm! - kezdte a hírnök, aki továbbra is követte őt. - Mit szándékozik most tenni?

- Meg szándékozom nyerni a csatát Magnus ellen, annak ellenére, hogy kedvezőbb pozícióban van Kogmenthist kastélyának romjai között - felelte Potema. - És aztán megtudakolom Cephorustól, hogy mit szándékozik tenni a császárral, majd eszerint döntök. Ha váltságdíjat kell fizetnem, akkor megteszem; ha fogolycserét akar, akkor legyen. Most pedig, kérlek, hogy végy egy fürdőt, és pihend ki magad. És próbáld elkerülni a harcokat.

- Ez nem egy ideális forgatókönyv - jegyezte meg Lord Vhokken, mikor Potema belépett a parancsnoki sátrába. - Ha nyugatról támadjuk a kastélyt, akkor egyenesen belerohanunk a mágusaik és íjászaik tűzzáporába. Ha viszont keletről támadunk, akkor át kell kelnünk a mocsáron, és ott az argóniaiak könnyebben mozognak, mint mi. Sokkal könnyebben.

- És mi a helyzet az északi és déli irányokkal? Onnan csak hegyek vannak, ugye igazam van?

- Nagyon meredek hegyek, felség - felelte a parancsnok. - Talán helyezhetnénk el ott íjászokat, de akkor túl sebezhetővé tennék a fő erőinket.

- Akkor marad a mocsár - jelentette ki Potema, majd tárgyilagosan hozzátette. - Hacsak nem várjuk meg, hogy önként vonuljanak ki menedékükből, hogy nekünk rontsanak.

- Ha várakozunk, akkor Cephorus serege is meg fog érkezni Sziklaföld felől, és akkor teljesen a kettejük csapdájában leszünk - jelentette ki Lord Vhokken. - Nem egy kedvező helyzet.

- Beszélek a katonákkal - mondta a parancsnok. - Felkészítem őket a mocsári küzdelemre.

- Nem - jelentette ki Potema. - Majd én beszélek velük!

A katonák teljes menetfelszerelésben összegyűlve álltak a tábor központjában. Nagyon sokféle nő és férfi volt közöttük: cyrodiili, északi, breton és dunmer. Egyaránt volt köztük zöldfülű és öreg veterán, nemesek fiai és lányai, bolttulajdonosok, jobbágyok, papok, prostituáltak, farmerek, akadémikusok és kalandozók. Mindannyiuk felett a Vörös gyémánt, Tamriel császári családjának zászlaja lobogott.

- Gyermekeim - harsogta Potema olyan erővel, hogy még a reggeli köd is kettéoszlott. - Rengeteg csatát megvívtunk már együtt, hegycsúcsokon és tengerpartokon, erdőkben és sivatagokban. Láttam mindegyikőtöket, hogy milyen vitézen küzdötök a csatákban, és ez nagy büszkeséggel töltötte el szívemet. Azt is láttam, hogy olykor milyen piszkos módszerekkel, hátba szúrásokkal, kegyetlenséggel, vagy vadsággal hajtjátok végre tetteiteket, amik szintén jóleső érzéssel töltöttek el. Mindannyian harcosok vagytok!

Belemelegedve mondandójába, Potema sorban lépkedett a katonák elé, és kivétel nélkül nézett egyik szeméből a másikba:

- A háború benne van a véretekben, az agyatokban, az izmaitokban, valamint minden gondolatotokban és tettetekben. Mikor ennek a háborúnak vége lesz, mikor azok az erők eltűnnek, melyek el akarják a tróntól távolítani az egy és igazi császárt, III. Uriel Septimet, csak az után szűntök meg harcosnak lenni. Akkor majd visszatérhettek korábbi életetekhez, a farmjaitokra vagy városaitokba, ahol büszkén megmutathatjátok a szomszédoknak a sebhelyeiteket, és mesélhettek nekik az ezen a napon végrehajtott hőstetteitekről. De most ezen a napon nem hibázhattok, hiszen harcosok vagytok. Ti vagytok a háború.

A nő látta, hogy szavai tényleg működnek. A körülötte lévők szemei vérben fürödtek az elkövetkező mészárlásra összpontosítva, karjaik pedig szorosan markolták fegyvereiket. Majd kiabálva folytatta mondandóját:

- És most át fogtok gázolni a mocsáron, mintha Oblivion legsötétebb megállíthatatlan hatalma lennétek, és letépitek a pikkelyt azokról a Kogmenthist kastélyban megbúvó hüllőfajzatokról. Harcosok vagytok, akiknek nem csak harcolni, hanem győzni is kell! Győznötök kell!

A katonák üvöltve feleltek, felriasztva vele a tábort körbevevő fákon lévő madarakat.

Az északi hegyek egy előnyös pontjáról Potemának és Lord Vhokkenek kiváló rátekintése adódott a tomboló csatára. Úgy tűnt, mintha két, különböző színű méhraj csapott volna össze, oda-vissza mozogva egy koszos romhalmazba, ami valaha a kastély volt. Olykor felcsapott egy-egy lángnyelv, savfelhő, amivel a mágusok egy kis fényt vittek csatába. Néhány órával később az egész csatatér káosszá változott.

- Egy lovas közeleg - szólalt meg Lord Vhokken, a csendet megtörve.

A fiatal ragada nő Gilane színeibe volt öltözve, de egy fehér zászló volt nála. Potema hagyta, hogy odaérjen hozzájuk. Olyan volt, mint a reggel hírnöke, de a lovast látszólag megviselte a hosszú út.

- Felség - kezdte a nő lihegve. - Cephorus király, a testvéred és az én uram küldött, hogy elmondjam neked a szörnyű híreket. Uriel fiadat elfogtuk Ichidagban, a csatamezőn, és onnan Gilane-ba vittük.

- Ezt már én is tudom - felelte gúnyosan Potema. - Nekem is van saját hírnököm. Megmondhatod a gazdádnak, hogy miután megnyertem ezt a csatát, kifizetek bármilyen váltságdíjat vagy egyéb cserét...

- Felség! A fiadat vivő csapat egy dühös csőcselékbe ütközött, mielőtt még elérték volna Gilane-t - szólt közbe gyorsan a hírnök. - A fiad halott. Halálra égett az őt szállító kocsiban. Meghalt.

Potema elfordult a fiatal nőtől, és az alant lévő csatára tekintett. A katonái győzelemre álltak, Magnus serege éppen visszavonult.

- Még valami, felség - mondta a lovas. - Cephorus király császárnak nyilvánította magát.

Potema nem nézett a nőre. A serege éppen a győzelmét ünnepelte.


RaveAir

Előző: A Farkaskirálynő VI

Összefoglaló: A Farkaskirálynő

Következő: A Farkaskirálynő VIII