CsK:A Farkaskirálynő II

Innen: Elder Scrolls Lapok

A Farkaskirálynő II
A történelem egyik legismertebb királynőjének életét feldolgozó könyvsorozat 2. kötetében arról olvashatunk, hogyan született meg Potema gyermeke, és hogyan sikerült némi ármánykodás segítségével Magányvára trónörökössévé tennie. A kötet elolvasása ökölharc képzettségünket fejleszti.
Waughin Jarth írása



A harmadik kor első évszázadából, a Montocai nevű bölcs tollából:

3E 82

Egy évvel a 14 éves unokája, Potema hercegnő az északi Magányvára Mantiarco nevű királyával köttetett házassága után II. Uriel Septim császár eltávozott az élők sorából. A fia II. Pelagius Septim néven lett császár. Azonnal szembesült is a jelentősen megcsappant kincstárral, amit apja gyenge ügymenetének köszönhetett.

Magányvára új királynőjével, Potemával azonnal szembeszálltak az ősi északi házak, mivel a nőre, mint kívülállóra tekintettek. Mantiarco korábban megözvegyült, előző feleségét pedig nagyon szerették. Az előző királynő egy fiút hagyott hátra, Bathorgh herceget, aki két évvel idősebb volt, mint kevésbé szeretett mostohaanyja. De a király szerette királynőjét, és vele együtt szenvedett, amikor asszonya egyik vetélése a másikat követte. A nő végül 29 éves korában végre egy fiúval ajándékozta meg.


3E 97

- Tégy valamit, hogy elmúljon ez a fájdalom! - könyörgött Potema fogait vicsorgatva. A gyógyító Kelmethnek azonnal beugrott egy anyafarkas képe a fejében, de ezt nem mondta ki. A nőt ellenségei Farkaskirálynőnek gúnyolták, de nem azért, mert lett volna bármilyen testi hasonlóság is.

- Felség, ez nem seb, hogy gyógyítani tudjam. A fájdalom, amit érzel természetes, és segít a szülésben - a férfi még próbált néhány vigasztaló szót mondani, de abbahagyta, mert le kellett buknia a nő feléje dobott tükre miatt.

- Én nem valami büdös parasztlány vagyok! - vicsorogta a nő. - Én Magányvára királynője, a Császár lánya vagyok! Idézz meg egy daedrát! Minden egyes tulajdonom lelkét felajánlom egy kis nyugalomért cserébe!

- Úrnőm! - szólt rá idegesen a gyógyító, majd összehúzta a függönyöket, ezzel kizárva a hideg, reggeli nap sugarait. - Még tréfából sem bölcs dolog egy ilyen felajánlást tenni. Oblivion szemei állandóan lesik az ilyenfajta könnyelmű felajánlásokat.

- Mit tudsz te Oblivionról, gyógyító?? - morgott rá Potema, de a hangja nyugodtabb és békésebb volt. A fájdalom enyhült. - Visszaadnád a tükröt, amit hozzád vágtam?

- Újra hozzám akarod vágni, felség? - kérdezte a gyógyító feszélyezetten mosolyogva, de engedelmeskedett.

- Könnyen lehet - mondta, majd belenézett a tükörbe -, és legközelebb nem hibázok! Tényleg szörnyen nézek most ki. Lord Vhokken még mindig vár rám a hallban?

- Igen, úrnőm.

- Nos, akkor mondd meg neki, hogy egy kicsit rendbe hozom a hajam, és utána találkozhatunk. És most távozz! Majd újra ordítok, ha a fájdalom visszatérne.

- Igen, úrnőm.

Néhány perccel később Lord Vhokken megjelent a teremben. Magas, kopasz férfi volt, akit ellenségei és barátai is csak úgy emlegettek, hogy Vhokken, a Hegy, akinek beszéde egy kisebbfajta mennydörgéshez volt hasonlítható. A királynő azon kevesek közzé tartozott Vhokken ismeretségi köréből, aki a legkevésbé sem félt tőle, és még mosolygott is.

- Királynőm, hogy érzed magad? - kérdezte.

- Átkozottul. De mintha a Hegyen beköszöntött volna a tavasz. Csak nem azért van ez a nagy öröm, mert téged neveztek ki hadvezérré?

- Ez csak időleges. Amíg a férjed a bizonyítékok alapján ki nem nyomozza, hogy milyen részem volt elődöm, Lord Thone állítólagos árulásában.

- Ha mindent úgy tettél, ahogy utasítottalak, akkor meg fogja találni a bizonyítékokat - Potema mosolygott, majd felkönyökölt az ágyából. - Mondd csak, Bathorgh herceg még a városban van?

- Micsoda egy kérdés, felség, - nevetett a Hegy. - Ma van az Állóképesség tornája, és mint te is tudod, ezt a herceg soha nem hagyná ki. A társaim minden évben új önvédelmi stratégiákat dolgoznak ki, hogy ezekkel villogjanak majd a játékokon. Ugye nem emlékszel már az elmúlt évre, amikor a ringbe vértezet nélkül lépett be, és húsz percig állta a sarat hat felfegyverzett kardforgatóval, akik egy karcolást sem tudtak rajta ejteni? Azt a dicsőséges harcot elhunyt anyjának, Amodetha királynőnek ajánlotta.

- De, emlékszem.

- Sem felséged, sem én nem vagyok vele valami jóban, de azért felségednek is meg kellene adnia felé a neki járó tiszteletet. Villámgyorsan mozog. Talán még nem gondolkoztál el rajta, de mindig a látszólagos esetlenségéből kovácsol előnyt, majd fegyverzi le ellenfeleit. Néhányan azt mondják, hogy az északi orkoktól tanulta el ezt a stílust. Azt is mondják, hogy azt is elsajátította tőlük, hogy valami természetfeletti erő segítségével miképpen lássa előre ellenfelei támadásait.

- Nincs itt semmi természetfeletti - mondta csendesen a királynő. - Az apja fia.

- Mantiarco soha nem mozgott így, - kuncogott Vhokken.

- Én ezt soha nem is mondtam - mondta Potema. Becsukta szemeit és összeszorította fogait. - A fájdalom kezd visszatérni. Szólhatnál a gyógyítónak. De előtte még kérdeznék egy dolgot: megkezdődtek már a nyári palota újjáépítési munkálatai?

- Azt hiszem, igen, felség.

- Ne hidd! - követelte, közben erősen markolta a lepedőt, és közben úgy az ajkába harapott, hogy megeredt a vére. - Tudd! Tégy róla, hogy a munkálatok még ma megkezdődjenek! Ettől függ a te, az én és a születendő gyermekem jövője is! Eredj!

Négy órával később, megérkezett Mantiarco király, hogy megtekintse fiát. Királynője gyengén mosolygott rá, amint megcsókolta a homlokát. Mikor átadta urának a gyermeket, akkor látta, hogy annak arcáról könny csordul le. Majd újabb és újabb követte.

- Uram, - kezdte Potema szerető hangnemben - tudtam, hogy érzelgős vagy, de hogy ennyire!

- Nemcsak a gyermek miatt van. Habár gyönyörű, és tisztán látszik, hogy mennyire hasonlít az anyjára - majd Mantiarco a feleségéhez fordult, öreg arca szomorúságról és gyötrődésről árulkodott. - Kedves feleségem, gondok vannak a palotában. Igazából ez a gyermek az egyetlen dolog, ami miatt nem ez a legsötétebb nap uralkodásom alatt.

- Miért? Mi történt? Talán valami a tornán? - Potema feltornászta magát az ágyban. - Valami Bathorghgal?

- Nem, semmi, ami a tornával kapcsolatos, de Bathorghhoz igenis van köze. De inkább ezzel most nem terhelnélek. Pihenésre van szükséged.

- Férjem, mondd el!

- Meg akartalak lepni egy ajándékkal gyermeked születése alkalmából, ezért nekiláttattam a régi nyári palota teljes helyreállításának. Gyönyörű egy hely... legalábbis az volt. Úgy gondoltam, hogy talán neked is tetszeni fog. Az igazat megvallva, Lord Vhokken ötlete volt. Valaha ez volt Amodetha kedvenc helye... - Keserűség áradt a király hangjából. - Most már tudom is, hogy miért.

- És mit tudtál meg? - kérdezte Potema csendesen.

- Amodetha ott csalt meg engem az én megbízhatónak hitt hadurammal, Lord Thone-nal. Levelezés is zajlott köztük... a legperverzebb dolgokról, amiről valaha hallottam. És nem ez a legrosszabb.

- Nem?

- A levelek abban az időben íródtak, amikor Bathorgh megszületett. A fiú, akit a fiamként neveltem... - Mantiarco hangját fojtogatták az érzelmek. - Thone gyermeke... nem az enyém.

- Ó, kedvesem, - mondta Potema, és már majdnem megsajnálta az öreg férfit. Karjaival körülölelte, magához és gyermekükhöz vonta a zokogó királyt.

- Innentől fogva - kezdte a férfi csendesen. - Bathorgh többé nem az örökösöm. Száműzni fogom a királyságból! A ma született gyermek lesz majd a jövőben Magányvára uralkodója.

- És talán több is, - tette hozzá Potema. - Mivel a ő császár unokája is.

- Nevezzük el Második Mantiarcónak.

- Kedves, az csodálatos volna - mondta Potema, majd megcsókolta a király könnyáztatta arcát. - De ne adjuk inkább az Uriel nevet neki, nagyapja, a császár után, aki minket összeházasított?

Mantiarco király rámosolygott a feleségére, majd szótlanul bólintott. Valaki kopogott az ajtón.

- Uram, - szólt Vhokken, a Hegy. - Bathorgh herceg őfelsége befejezte a tornán küzdelmeit, és most várja, hogy átvehesse tőled a jutalmat. Sikeresen hárította kilenc íjász és a Pörölyföldről hozott óriásskorpió támadását is. A tömeg őrjöngve skandálja nevét. Úgy hívják, mint a Férfi, akit nem lehet megsebezni.

- Megyek, megnézem - mondta szomorúan Mantiarco király, és elhagyta a szobát.

- Azt hiszem, hogy mégiscsak meg lehet sebezni - mondta Potema fáradtan. - De ehhez valamit tenni kell.


RaveAir

Előző: A Farkaskirálynő I

Összefoglaló: A Farkaskirálynő

Következő: A Farkaskirálynő III