CsK:A Farkaskirálynő I

Innen: Elder Scrolls Lapok

A Farkaskirálynő I
A történelem egyik legismertebb királynőjének életét feldolgozó könyvsorozat 1. kötetéből megtudhatjuk, hogyan keltek egybe szülei egy félelmetes vérfarkas elpusztítása után, és hogyan lett a zabolátlan és enyveskezű Potema hercegnő Magányvára öreg királyának jegyese. A kötet elolvasása tolvajlás képzettségünket fejleszti.
Waughin Jarth írása



A harmadik kor első évszázadából, a Montocai nevű bölcs tollából:

3E 63

Az év őszén a nagy Tiber Septim császár unokahúgának, Kintyra hercegnő fiának, Uriel hercegnek a fia, Pelagius herceg azért érkezett Sziklaföldre, Camlorn városállamába, hogy udvaroljon Vulstaed király lányának. A lány neve Quintilla volt, és ő volt Tamriel legszépségesebb hercegnője, ki elég szemérmes természete ellenére gyakorlott boszorkány hírében is állt.

A tizenegy éve megözvegyült Pelagius, Antiochus nevű kiskorú fiával abban az időben érkezett meg a városállamba, amikor azt éppen egy nagy vérfarkas démon tartotta rettegésben. Ahelyett, hogy egymásnak udvaroltak volna, Pelagius és Quintilla közös erővel a királyság megmentésébe fogtak. A férfi kardjával és a nő boszorkányságával a bestiát legyőzték, misztikus hatalmától megfosztották, majd Quintilla a fenevad lelkét egy drágakőbe láncolta. Pelagius a drágakövet egy gyűrűbe foglaltatta, majd a hercegnőt elvette feleségül.

Azt mondják, hogy a farkas lelke első közös gyermekük születéséig velük maradt.


3E 80

- A nagykövet Magányvárából megérkezett, felség! - súgta a Balvus nevű inas.

- Pont az ebéd közepén? - dünnyögte erőtlenül az orra alatt a Császár. - Mondd meg neki, hogy várjon.

- Nem, apám! Fontos, hogy beszélj vele, - mondta Pelagius, majd felkelt. - Nem várakoztathatod meg, hogy majd csak aztán közöld vele a rossz hírt. Ez nem lenne diplomatikus.

- Akkor úgy legyen, te sokkal jobb diplomata vagy nálam. Azonban az egész családnak itt kellene lennie, - tette hozzá II. Uriel császár, majd hirtelen rádöbbent, hogy milyen kevesen vannak jelen az ebédlőasztalnál. - Hol van anyád?

- Éppen Kynareth főpapjának ágyában fekszik, - mondta volna Pelagius, de mint apja is mondta, ő diplomatikus volt. Helyette inkább ezt felelte - Imádkozik.

- És a testvéreid?

- Amiel Óerődben van, ahol a Mágusok Céhének főmágusával találkozik. És Galana természetesen a Narsis hercegével való házasságukra készül. Azonban ezt nem mondhatjuk meg a nagykövetnek, mivel ő éppen azért van itt, hogy Magányvára királya számára kérje meg a lányod kezét. Helyette inkább azt kellene mondani, hogy a fürdőnél van, és éppen egy pár kellemetlen szemölcsöt akar eltávolítani a testéről. Ha ezt mondod neki, akkor nem fogja túlságosan erőltetni ezt a házasságot, politikai hasznossága ellenére sem - mondta Pelagius mosolyogva. - És tudod, hogy milyen kényesek az északiak a női szemölcsökre.

- De a fene egye meg! Úgy érzem, hogy valami családnak körbe kellene vennie. Nem akarok úgy kinézni, mint egy bolond, akit semmibe vesznek a legközelebbi hozzátartozói, - dörmögte a császár, helyesen gyanítva a helyzetet. - És mi van a te feleségeddel? Ő hol van, és az unokáim?

- Quintilla a gyermekszobában van Cephorusszal és Magnusszal. Antiochus talán a város bordélyainak egyikében van. Azt viszont nem tudom, hogy Potema merre lehet. Talán tanul valahol. Én mindig is úgy hittem, hogy nem szereted a gyerekeket magad körül.

- Állandóan követekkel vitázom nyirkos dísztermekben, - sóhajtott a császár. - Ők kölcsönzik... nem is tudom... az ártatlanság és civilizáció levegőjét. Eh... küldd be azt a nagykövetet - utasította Balvust.

Potema unatkozott. Éppen esős évszak volt a császári tartományban, a város utcáit és kertjeit már teljesen elárasztotta a víz. Már nem is emlékezett arra az időre, mikor nem esett utoljára. Talán néhány napja, hete esetleg már hónapja is volt, hogy nem látta a napot sütni? Az időt sem lehetett megbecsülni a palotában az állandóan pislákoló fáklyák sejtelmes fényéből. Miközben Potema a márvány és kövezett folyosókat és termeket járta, hallgatva az eső folyamatos zuhogását, semmi más nem járt a fejében, csak az, hogy unatkozik.

Asthephe, a tanítója már biztos keresi. Potema igazából nem sokat törődött a tanulással. Nagyon könnyen meg tudta tanulni a dolgokat. Kérdéseket tett fel magának, amint áthaladt az üres báltermen. Mikor volt Orsinium bukása? 1E 980-ban. Ki írta tamrieli röpiratait? Khosey. Mikor született Tiber Septim? 2E 288-ban. Ki a jelenlegi király Tőrsuhatagban? Mortyn, Gothlyr fia. Ki a jelenlegi Silvenar? Varbarenth, Varbaril fia. Kicsoda Aprópille hadura? Trükkös kérdés: egy Ioa nevű hölgy.

Mi van akkor, ha jó lány vagyok, nem keveredek semmilyen bajba, és ahogy a tanárom mondja, kiváló tanuló vagyok? Az anyám és az apám megszeghetik ígéretüket, hogy egy daedrikus katanát vesznek nekem? Közben azt mondják, hogy ők soha nem tettek ilyen ígéretet, és hogy egy ilyen fegyver túl drága és veszélyes lenne egy hozzám hasonló korú lánynak?

Hangok érkeztek a császári díszteremből. Az apja, a nagyapja, és egy férfi különös akcentussal. Egy északi. Potema elmozdított egy követ, majd közelebb húzódott faliszőnyeghez, és elkezdett hallgatódzni.

- Hadd legyek őszinte, császári felség, - érkezett a hang az északi felől. - Az uramat, Magányvára királyát az sem érdekelné, ha Galana hercegnő úgy nézne ki, mint egy ork. Ő szövetséget akar a császári családdal, és te beleegyeztél, hogy nekiadod Galanát, vagy visszaadod neki azt a több millió aranyat, amit a Torvalban lévő khajiit lázadás hadizsákmányából adott neked. Ez volt az egyezmény, amit becsülettel megkötöttünk.

- Én nem emlékszem semmi ilyen egyezményre - érkezett apjának a hangja. - Ugye, uram?

Válaszként valami motyogó hang érkezett, amit Potema nagyapjának, az öreg császárnak tulajdonított.

- Talán el kellene sétálnunk a Feljegyzések csarnokába, hogy helyreálljon az emlékezetünk, - jegyezte meg az északi szarkasztikusan. - Világosan emlékszem, hogy te helyezted a pecsétet a megegyezésre, mielőtt még elzártad volna. Persze, az is lehet, hogy én tévedek.

- Küldünk egy inast a csarnokba, hogy hozza el azt a dokumentumot, amiről beszélsz, - felelte erre apja hangja, könyörtelen, csillapító hanggal, mintha azzal gyanúsítanák, hogy megszegte az ígéretét. Potema már jól ismerte. Visszahelyezte a kilazult követ a helyére, és kisietett a bálteremből. Azt is tudta, hogy milyen lassan halad az inas, mivel gyakorta teljesített feladatokat a szenilis császárnak. Azonban ő szinte azonnal el tudott jutni a Feljegyzések csarnokába.

A masszív, ébenfa ajtó zárva volt előtte, de természetesen tudta, hogy mit csináljon. Egy évvel ezelőtt elkapta anyja bosmer szolgálóját, amint éppen ékszereket akart csenni. A hallgatásáért cserébe arra kényszerítette a fiatal nőt, hogy tanítsa meg, miként kell zárakat feltörni. Potema kihúzott két dísztűt a vörös gyémántbrossából, és behelyezte az elsőt az első zárba. Óvatosan tartotta a kezében, majd felidézte emlékezetében, hogy a zármechanizmusban hol helyezkednek el a zárpeckek és a rovátkák.

Minden zárnak megvan a saját elrendezése.

A konyha éléskamrájának a zárja: hat zárpecek, egy merev hetedik, és egy fordított csap. Csak a móka kedvéért tört be oda, de ha meg akart volna valakit mérgezni, akkor már az egész császári udvartartás halott lenne, gondolta magában vigyorral az arcán.

Antiochus bátyjának khajiit pornográfiát tartalmazó titkos helyének a zárja: csak két mozgó zárpecek, és egy szánalmas, mérgezett tű, amit könnyen hatástalanítani lehet valami ellensúly segítségével. Ez meglehetősen jövedelmező foglalatosság volt. Az azonban elég különös, hogy Antiochus, akinek láthatóan semmi szégyenérzete sincsen, nagyon könnyen megzsarolható volt. Bár még csak tizenkét éves volt, és a különbséget nőhajhász macskaemberek és a cyrodiiliak perverziója között meglehetősen elméleti síkon ismerte. Mégis, Antiochusnak oda kellett adnia gyémántbrossát, amit azóta is kincsként őriz.

Soha nem kapták még el. Sem akkor, amikor az ősmágushoz tört be, és ellopta a legrégebbi varázskönyvét, sem akkor, amikor a Gilane király vendégszobájába tört be, és ellopta a koronát Magnus hivatalos ünnepi ceremóniájának reggelén. Elég könnyű volt gyötrelmet okoznia családjának ezekkel a kis bűntettekkel. De itt van egy dokumentum, amit a császár akar, egy nagyon fontos megbeszélésen. Neki kell először odaérnie...

De ez volt a legnehezebben feltörhető zár, amivel élete során találkozott. Számtalanszor kellett nekiugrania a zárpeckeknek, óvatosan meglökni a villa alakú eszközzel, amit tűjéből formált ki, majd pontosan kiegyensúlyozni. Majdnem egy fél percbe is beletelt, mire sikerült bejutnia a Feljegyzések csarnokába, ahol az Ősi tekercseket tárolták.

A dokumentumokat szigorúan csoportosították év, tartomány és királyság szerint, ezért Potemának nem tartott sok ideig, amíg megtalálta a házassági ígéretet, mely az istenek kegyelméből hivatalra emelt III. Uriel Septim, Tamriel szent Cyrodiil birodalmának császára és annak Galana hercegnő nevű lánya, valamint őfelsége Magányvára Mantiarco nevű királya között köttetett. A lány fogta az iratot, majd miután kisietett a csarnokból még jól bezárta maga mögött a zárat, mielőtt még az inas megjelent volna.

Visszament a bálterembe, ahol kiszedte a kődarabot, majd figyelmesen hallgatta a bent folyó beszélgetést. Néhány percig a három férfi, az északi, a császár és az apja az időjárásról és unalmas, diplomatikus témákról értekezett. Majd lépések zaja hallatszott, és egy fiatal hang, az inasé.

- Felség! Átkutattam Feljegyzések csarnokát, de nem találtam azt az iratot, amit kértél.

- Itt van, láthatod - érkezett a hang Potema apjától. - Mondtam, hogy nem is létezik.

- De én láttam! - válaszolta dühöngve az északi. - Itt voltam, amikor az uram és a császár aláírta! Itt voltam!

- Remélem, hogy nem kételkedsz apám, az egész Tamrielt uraló császár szavában. Mivel nem létezik bizonyíték, ezért valószínű, hogy... tévedtél. - Pelagius hangja veszedelmesen elhalkult.

- Természetesen nem kételkedek a császár szavában, - felelte meglehetősen gyorsan az északi. - De mit mondjak a királyomnak? Nem kapja meg a kötődést a császári családhoz, és nem kapja vissza az arányát sem, ami a megegyezésben volt. Mármint abban a megegyezésben, amiről én és az uralkodóm tudunk.

- Nem akarhatjuk, hogy rossz legyen a kapcsolat Magányvára királysága és köztünk - jött a hang betegesen, de tisztán érthetően a császár szájából. - Mit szólna Mantiarco király ahhoz, ha inkább az egyik unokánkat ajánlanánk neki?

Potema ereiben egy pillanatra megfagyott a vér.

- Potema hercegnőt? Nem túl fiatal ő még? - kérdezte az északi.

- Tizenhárom éves - felelte az apja. - Még nem elég idős a házassághoz.

- Ideális társ lenne a királyod számára - mondta a császár. - Ezt kétségtelenül látni fogja, ha találkozik vele. Nagyon félénk és ártatlan, de biztos vagyok benne, hogy hamar alkalmazkodni fog. Végtére is, ő egy Septim! Úgy hiszem, hogy kiváló lenne Magányvára királynőjének. Nem túl megragadó, de ugyanakkor nemes.

- A császár unokája nem olyan közeli hozzátartozó, mint a lánya - jegyezte meg kissé keseregve az északi. - De úgy látom, hogy nem utasíthatjuk vissza ezt az ajánlatot. Elviszem az üzenetet a királyomnak.

- Távozhatsz - mondta a császár, és Potema hallotta, amint az északi elhagyja termet.

A könnyek patakzottak Potema szeméből. Ismerte Magányvára királyát a tanulmányaiból. Mantiarco. Egy meglehetősen kövér, hatvankét éves öregember. És magát Magányvárát is ismerte, tudta, hogy milyen hideg az északvidék klímája. Az apja és a nagyapja lemondtak róla a barbár északiak javára. A teremben tovább folytatódott a beszélgetés.

- Jól cselekedtél, fiam. Most pedig bizonyosodj meg róla, hogy elégjen az az irat - mondta Potema apja.

- Micsoda, hercegem? - kérdezte az inas nyöszörgő hanggal.

- A megegyezés a császár és Magányvára hercege között, te bolond. Nem szeretnénk, ha tudnának létezéséről.

- De herceg, én az igazat mondtam. Tényleg nem találtam az iratot a Feljegyzések csarnokában. Úgy tűnik, hogy eltűnt.

- Lorkhanra! - ordított fel Potema apja. - Ebben a palotában soha semmink nincs meg? Menj vissza a csarnokba, és folytasd addig a keresést, amíg meg nem találod!

Potema rátekintett az iratra. Milliónyi aranyat ígért Magányvára királyának arra az esetre, ha Galana hercegnő nem menne feleségül a királyhoz. Visszaadhatná az apjának, és talán jutalomként nem kellene hozzámennie Mantiarcohoz. Vagy talán mégsem. Ezzel még megzsarolhatja az apját és a császárt. Szép kis summát szerezhetne vele. Vagy talán felhasználhatná akkor is, ha már Magányvára királynője. Megtölthetné vele a kincsesládáját, és azt vehetne magának, amit csak akarna. Többet mint egy deadrikus katanát, ebben biztos volt.

Több lehetőség is van, gondolta Potema. És azt vette észre, hogy már egyáltalán nem unatkozik.


RaveAir

Előző: Nincs

Összefoglaló: A Farkaskirálynő

Következő: A Farkaskirálynő II