CsK:A Farkaskirálynő életrajza

A Elder Scrolls Lapok wikiből

A Farkaskirálynő életrajza
A történelem egyik leghíresebb (vagy leghírhedtebb) királynőjének rövid életrajza. Ha kíváncsi vagy Potema életének további részleteire, ajánljuk "A Farkaskirálynő" c. nyolc részes könyvsorozat elolvasását. E rövid, összefoglaló kötet a beszédkészség képzettséget fejleszti.
Katar Eriphanes írása



Néhány történelmi tény egyértelműen gonosznak állítja be Potemát, akit többen a Magányvára Farkaskirálynőként is ismernek. Jelen esetben ez teljesen igaz. A császári családba a harmadkor hatvanhetedik évében született. Potemát azonnal megmutatták nagyapjának, II. Uriel Septim császárnak, aki nagyon jóindulatú ember hírében állt. A férfi ünnepélyes komolysággal szemlélte a babát, majd a következőt suttogta: "Úgy néz ki, mint egy zsákmányára lecsapni készülő nőstényfarkas."

Potema gyermekkora a Birodalmi Városban meglehetősen nehezen indult. Apja Pelagius Septim herceg és anyja, Oizara nagyon kevés tekintett fordított saját vérére. Bátyja Antiochus, ki már tizenhat éves volt Potema születésekor, már abban korban iszákos és nőcsábász "hírnévnek" örvendett a birodalomban. Fiatalabb fivérei, Cephorus és Magnus, sokkal később születtek, ezért éveken át ő volt az egyedüli gyermek a császári udvarban.

14 éves korára a gyönyörű Potemának már több kérője is akadt, de végül Mantiarcohoz, Magányvára északi királyához adták hozzá, hogy megerősítsék a királyság kapcsolatát a birodalommal. Azt mondják, hogy parasztként érkezett abba az udvarba, de nagyon hamar királynő vált belőle. Az idős Mantiarco király imádta őt, és minden hatalmat megadott neki, amit a nő kívánt. És Potema mindent akart.

Mikor a következő évben II. Uriel Septim meghalt, akkor Potema apja lett a császár, aki hamar szembesült az apja gyenge gazdálkodásának köszönhető, erősen kimerített kincstárral. II. Pelagius feloszlatta a Bölcsek tanácsát, és arra kényszerítette őket, hogy vásárolják vissza a pozíciójukat. 3E 97-ben, több vetélést követően, Magányvára királynője egy fiúgyermeknek adott életet, akit nagyapja után Urielnek keresztelt el. Mantiarco gyorsan örökösévé tette Urielt, de a királynőnek sokkal nagyobb célja voltak gyermeke számára.

Két évvel később II. Pelagius is meghalt - többek szerint egy korábbi, bosszúálló tanácstag mérgezhette meg -, és így fiára, Potema bátyjára, Antiochusra szállt a trón. Azt mondják, hogy Antiochus negyvennyolc éves korában végkép túlzásba vitte magjának szórását, és a történelemkönyvek már majdnem pornográf módon ábrázolták a császári udvarban való uralkodásának időszakát. Potema, aki ennek a szenvedélynek a hatalom miatt, és nem az élvezetek miatt hódolt, minden alkalommal megbotránkozott, amikor meglátogatta a Császárvárost.

Mantiarco, Magányvára királya a II. Pelagius halálát követő tavaszon távozott örök nyugalomra. Uriel követte őt a trónon, anyja társuralkodásával. Kétségtelen, hogy Urielnek joga volt, és jobban is szeretett volna egyedül uralkodni, de Potema meggyőzte róla, hogy ez az állapot csak ideiglenes, mivel fiának az egész birodalmat kellene uralnia, és nem csak ezt a királyságot. Magányvára kastélyában a nő számtalan diplomatával beszélgetett Égkoszorú különböző királyságaiból, s közben az elégedetlenség magjait szórta. A listája az évek folyamán egyre csak gyarapodott, köztük királyokkal és királynőkkel, mind Sziklaföldről, mind Morrowindről.

Tizenhárom évig uralta Antiochus Tamrielt bizonyságot téve arról, hogy erkölcsi lazaságának dacára képes az uralkodásra. Több történész is bizonygatta, hogy Potemának köszönhetően halálozott el bátyja, de erre semmi bizonyíték nem volt, vagy ha létezett is, az az idő homályába veszett. Bárhogy is volt, Uriel fiával együtt látogatást tettek a császári udvarba 3E 112 évében, Antiochus halálakor, majd rögtön kérdőre is vonták bátyja lányának és örökösének, Kintyrának uralkodási jogát.

Potema beszéde a Bölcsek tanácsához nagyon hasznos lehet a szónoklatot tanulók számára.

Beszédét hízelegve és megalázkodva kezdte: "Én legtiszteletreméltóbb és bölcs barátaim, a Bölcsek tanácsának tagjai. Én csak egy tartomány királynője vagyok, és én csak azt vetem fel, amit már ti magatok is fontolgattok."

Majd az egykori Császár magasztalásával folytatta, aki nagyon népszerű uralkodó volt szenvedélye ellenére is: "Igazi Septim volt, és nagy harcos, ki elpusztította - ti tanácsadásotok segítségével - Pyandonea legyőzhetetlennek hitt armadáját."

Még egy kis időt itt elvesztegelt, mire rátért a lényegre: "De Magna császárnő sajnos nem tett semmit sem a bátyám buja természetével. Valójában az is tény, hogy olyan nagy ribanc, hogy az egész városban senki más nincs, akinek több férfi megfordult az ágyában, mint neki. Sokkal hűségesebben kellett volna kötelességét teljesíteni a császári hálószobában. Mi igazi örököst akarunk a Birodalomnak, és nem egy nyámnyila korcsot, aki a Császár gyermekének hívja magát. A Kintyrának nevezett lányról úgy tudják, hogy Magna és az Őrség kapitányának a lánya. De az is lehet, hogy Magna és csatornatisztító fiú közös gyermeke. Mi soha nem lehetünk benne biztosak. Azt viszont tudjuk, hogy Uriel fiam tiszta vérvonalból származik. Ő a Septim dinasztia utolsó tagja."

Potema ékesszólása ellenére a Bölcsek tanácsa Kintyrának engedte át az uralkodást, II. Kintyra császárnő néven. Potema és Uriel dühösen tértek vissza Égkoszorúra, és azonnal nekiláttak a lázadás megszervezésének.

A Vörös gyémánt háborúja több más történettel is gazdagodott: nem számolunk be részletesen II. Kintyra császárnő elfogásáról és azonnali kivégzéséről (3E 114, Sziklaföld), sem III. Uriel, Potema fiának hét évvel későbbi felemelkedéséről. Cephorus és Magnus, a még élő fivérek, évekig harcoltak a császárral és anyjukkal, ami a Birodalmat szétszabdaló polgárháborúba torkollott.

Mikor 3E 127-ben III. Uriel Pörölyföldnél Cephorus nagybátyja ellen harcolt az Ichidag csatában, akkor Potema a másik testvér, Magnus ellen ütközött meg Égkoszorúnál a Sólyomcsillag csatában. Mikor valaki azt állította, hogy fiát legyőzték és elfogták, akkor éppen Magnus leggyengébb szárnyának megrohanására készült. A hatvanegy éves Farkaskirálynőt elragadta dühe, és saját maga vezette a rohamot. Sikerrel járt, Magnust és hadseregét megfutamította. Az ünneplés közepén hallotta meg Potama a hírt, hogy fiát, a császárt saját hintójában égette halálra a feldühödött csőcselék, mielőtt még bejutott volna a Császárvárosba.

Mikor Cephorus császárrá nyilváníttatta magát, Potema dühe irtózatossá vált. Megidézett egy daedrát, hogy mellette harcoljon, majd rávette nekromantáit, hogy támasszák fel az elesett ellenségeket, hogy élőholt katonákként szolgálhassák ügyét, és az egyik rohamot indította a másik után I. Cephorus császár hadserege ellen. Ahogy Potema őrülete egyre nagyobb méreteket öltött, úgy hagyták el egymás után szövetségesei. Az egyedüli társait már csak az éveken át összegyűjtött zombik és csontvázak hada jelentették. Magányvára királysága a halál földjévé vált. Történetek szólnak arról, hogy ősi Farkaskirálynőre rothadó csontváz szobalányok vigyáztak, és szörnyű tárgyú haditerveket szövő vámpírgenerálisok riogatták alattvalóit.

Potema 90 éves korában halt meg saját kastélyában, 3E 137-ben, egy hosszú ostromot követően. Míg élt, ő volt Magányvára Farkaskirálynője, II. Pelagius császár lánya, Mantiarco király felesége, II. Kintyra császárnő nagynénje, III. Uriel császár anyja, valamint Antiochus és Cephorus császárok lánytestvére. Három évvel a halála után Magnus testvére foglalta el az üres trónt.

A Farkaskirálynő halála alig csökkentette közismertségét. Habár csak nagyon kevés bizonyíték van rá, néhány teológus viszont állítja, hogy a lelke olyan erős volt, hogy daedrává változott halála után, őrült becsvágyra és árulásra ösztönözve a halandókat. Azt is mondják, hogy őrülete annyira beleivódott Magányvára kastélyának a falaiba, hogy a következő ott uralkodó királyt is megfertőzte. Az egészben a legironikusabb az, hogy ez a 18 éves Pelagius névre hallgató unokaöccse, Magnus fia volt. Bármilyen igazsága is legyen ennek a legendának, az tagadhatatlan, hogy amikor 3E 145-ben elhagyta Magányvárát, III. Pelagius néven császárrá nyilváníttatta magát. Azonban később Őrült Pelagius néven vált ismertté. Azt is sokan pletykálják, hogy ő gyilkolta meg saját apját, Magnust is.

Így a Farkaskirálynő volt az, aki utoljára nevetett...


RaveAir