CsK:2920. - Utolsó Termés (VIII)
2920. Utolsó Termés havának 1. napja
Mournhold, Morrowind
A herceg udvarában gyűltek össze alkonyatkor, élvezték a száraz faágak és kesernyészöld levelek tüzének illatát és melegét. Apró zsarátnokok szálltak az égbe, pár pillanatig lebegve, mielőtt elenyésztek.
- Meggondolatlan voltam - értett egyet a herceg józanul. - De Lorkhannak megvolt az öröme, és minden rendben van. A Morag Tong nem fogja meggyilkolni a császárt most, hogy a fizetségem a Belső-tenger fenekén pihen. Azt gondoltam, hogy valahogy fegyverszünetet kötöttetek a daedra hercegekkel.
- A tengerészeid elmondása alapján, nem a daedrák voltak - mondta Sotha Sil. - Talán egy gazember csatamágus vagy egy villámcsapás pusztította el a hajódat.
- A herceg és a császár úton vannak, hogy birtokba vegyék Ald Lambasit, ahogy a fegyverszünetben megállapodtak. Ez jellemző a cyrodiiliekre, természetesnek veszik, hogy az ő feltételeik érvényesíthetőek, amíg a mieink nem - Vivec közelebb húzta a térképet. - Itt találkozhatunk velük, ebben a kis faluban, Fervinthil-ben, Ald Lambasi észak-nyugati részén.
- De azért találkozunk-e velük, hogy tárgyaljunk? - kérdezte Almalexia. - Vagy hogy háborúzzunk?
Erre senkinek sem volt válasza.
2920. Utolsó Termés havának 15. napja
Fervinthil, Morrowind
Egy késő nyári szélroham söpört végig a kis falun, elsötétítve az eget. Csak a villámlás fényei látszottak, melyek akrobaták módjára ugráltak felhőről felhőre. Bokáig érő víz ömlött végig a keskeny utcákon, és a hercegnek üvöltenie kellett, hogy a tőle pár lépésnyire lévő kapitánya meghallja.
- Ott egy fogadó, épp előttünk! Ott fogunk várni, amíg a vihar elhalad, különben beleprésel minket Ald Lambasi földjébe!
A fogadó száraz volt és meleg, és nyüzsgött a vendégektől. Pincérlányok sürögtek-forogtak greefet és bort hordva egy hátsó szobába, nyilvánvaló izgatottsággal egy híres vendég miatt. Ez a valaki szemmel láthatólag nagyobb izgalmat keltett, mint a tamrieli birodalom egytelen örököse. Juilek csodálkozva nézte futkosásukat, míg csak meg nem hallotta a "Vivec" nevet.
- Vivec uram - hadarta berontva a hátsó szobába. - Hinned kell nekem, semmit sem tudtam előre a Fekete Kapunál történt támadásról. Természetesen haladéktalanul visszaszolgáltatjuk neked. Küldtem neked egy levelet erről az eseményről balmorai palotádba, de hát nyilvánvalóan te nem vagy ott - állt meg egy pillanatra, észrevéve a sok új arcot a szobában. - Elnézést, hadd mutatkozzam be. Juilek Cyrodiil vagyok.
- Az én nevem Almalexia - mondta a leggyönyörűbb nő, akit a herceg valaha is látott. - Nem csatlakozol hozzánk?
- Sotha Sil - mondta egy komoly kinézetű dunmer fehér köpönyegben, megrázva a herceg kezét és üllőhellyel kínálta.
- Indoril Brindisi Dorom, Mournhold hercege - mutatkozott be egy erőteljes testfelépítésű férfi, ki amellett az ülőhely mellett foglalt helyet, ahová a herceg leült.
- Elismerem, hogy a múlt havi események a legjobb esetben is azt sugallják, hogy a Birodalmi Hadsereg nem áll az irányításom alatt - mondta a herceg, miután bort rendelt. - Ez igaz. A hadsereg az apámé.
- Arról értesültem, hogy a császár szintén el fog jönni Ald Lambasiba - mondta Almalexia.
- Hivatalosan így kellene lennie - mondta a herceg óvatosan. - Nem hivatalosan, ő ennek ellenére a Birodalmi Városban van. Egy szerencsétlen baleset érte.
Vivec a Mournhold hercegére villantotta tekintetét, mielőtt Juliekre nézett:
- Egy baleset?
- Jól van - mondta Juliek herceg gyorsan. - Életben marad, de úgy néz ki, el fogja veszíteni az egyik szemét. Egy civakodás volt, aminek semmi köze a háborúhoz. Az egyetlen jó hír, hogy amíg felépül, birtokomban van a pecsétje. Bármilyen megállapodás, amit mi itt és most kötünk, kötelező érvényű lesz a Birodalomra, mind az apám, mind az én uralkodásom alatt.
- Akkor fogjunk hozzá a megállapodás megbeszéléséhez - mosolyodott el Almalexia.
2920. Utolsó Termés havának 16. napja
Wroth Naga, Cyrodiil
Wroth Naga aprócska falva a hegyfokon szétszórt színpompás házaival üdvözölte Cassyrt. Rálátás nyílt innen az egész wrothgariai fennsíkra és a mögötte elterülő Sziklaföldre. Ha jobb hangulatban lett volna, a látvány lélegzetelállító lett volna. De ahogy a dolog állt, csak gyakorlatiasan tudott gondolkozni, egy kis falu, mint ez, soványabb ellátást jelentett neki és a lovának.
Lelovagolt a főutcára, ahol a Sas Rikoltása nevezetű fogadó állt. Mihelyst eligazította az istállófiút lova elszállásolását és etetését illetően, Cassyr besétált a fogadóba, és meglepődött annak légkörén. Egy kobzos, akit egyszer hallott játszani Gilderdale-ben egy könnyed, régi dallamot adott elő a hegyi emberek tapsa közepette. Cassyr e pillanatban a legkevésbé sem vágyott az ilyen erőltetett mulatságra. Egy komor dunmer nő ült az egyetlen asztalnál, mely elég távol volt a zajtól, így hát fogta az italát és kérdezés nélkül leült hozzá. Csak mikor éppen letelepedett, vette észre, hogy az asszony egy újszülött csecsemőt tart a karjaiban.
- Épp most jöttem Morrowindből - mondta eléggé félszegen, lehalkítva hangját. - Harcoltam Vivecért és Mournhold hercegéért a Birodalmi Hadsereg ellen. Úgy hiszem, népem árulójának neveznél.
- Én is a népem árulója vagyok - mondta az asszony, feltartva a kezét, melyen egy beleégetett jel hagyott forradást. - Ez azt jelenti, hogy soha nem térhetek haza a szülőföldemre.
- Nos, nem gondolod, hogy itt maradsz, ugye? - nevetett Cassyr. - Bizonyára eredeti hely, de télidő közeleg, be fogja havazni a szempilláidat. Ez nem jó hely egy újszülöttnek. Mi a neve?
- Bosriel. Azt jelenti az "Erdő Gyönyörűsége". Hová mész?
- Dwynnen-öbölbe, Sziklaföldre. Szívesen látlak, ha csatlakozni kívánsz, hasznát venném a társaságnak. Cassyr Whitley - mutatkozott be kezet nyújtva.
- Turala - felelte az asszony egy kis szünet után. Először a hagyomány szerint a családja nevét akarta használni, de aztán rájött, hogy az már nem az ő neve. - Szeretnék csatlakozni hozzád, köszönöm.
2920. Utolsó Termés havának 19. napja
Ald Lambasi, Morrowind
Öt férfi és két nő állt a palota nagytermének csendjében, az egyetlen zaj a lúdtoll sercegése volt a pergamenen és az eső lágy kopogása a nagy képekkel díszített üvegablakon. Ahogy a herceg rátette az iratra Cyrodiil pecsétjét, a béke érvénybe lépett. Mournhold hercege örömében felkiáltott, majd bort hozatott, hogy megünnepeljék a nyolcvan éves háború végét.
Csak Sotha Sil állt a csoporttól külön. Az arca nem árulkodott érzelmekről. Azok, akik a legjobban ismerték őt, tudták, hogy nem hisz a kezdetekben és végekben, csak a folyamatos körforgásban, melynek ez csak egy kicsiny része volt.
- Hercegem - szólalt meg a palota gondnoka. Látszott, hogy nem szívesen zavarja meg az ünneplést. - Egy hírvivő van itt anyádtól, a császárnőtől. Atyádat szerette volna látni, de mivelhogy ő nem érkezett meg...
Juilek kimentette magát, és elment, hogy beszéljen a hírnökkel.
- A császárnő nem a Birodalmi Városban él? - kérdezte Vivec.
- Nem - mondta Almalexia, szomorúan rázva a fejét. - A férje bebörtönözte őt Feketemocsárban, félvén, hogy lázadást sző ellene. Elképesztően vagyonos és hatalmas szövetségesei vannak a nyugati Kolóvia tartományokban, úgyhogy a császár nem tudott újranősülni sem kivégeztetni őt. Holtpontra jutottak az elmúlt tizenhét évben, melynek kezdetekor Juilek gyermek volt.
A herceg pár percen belül visszatért. Az arca idegességről árulkodott, mintha rejtegetnivalója lenne.
- Az anyámnak szüksége van rám - mondta egyszerűen. - Attól tartok, azonnal távoznom kell. Ha kaphatnék egy példányt a szerződésből, magammal vinném megmutatni a császárnőnek, hogy milyen jót cselekedtünk ma, aztán eljuttatnám a Birodalmi Városba, s így hivatalossá válhatna.
Juilek herceg Morrowind Hármainak szerető búcsúja kíséretében távozott. Ahogy nézték, amint kilovagol az esőverte éjszakába délre, Feketemocsár irányába, Vivec megszólalt:
- Tamriel jóval egészségesebb lesz, ha övé lesz a trón.
2920. Utolsó Termés havának 31. napja
Dorsza Átjáró, Fekete Mocsár
A hold az elhagyatott, mocsárgáztól gőzölgő kőbánya fölé emelkedett a különösen forró nyáron, ahogy a herceg és két testőr kísérete kilovagolt az erdőből. A masszív föld- és állati ürülékkupacokat a régmúlt időkben halmozták fel a Feketemocsár valamilyen primitív, rég kihalt népei, remélvén, hogy távol tartja az északról jövő gonoszt. A gonosz nyilvánvalóan keresztül tört a Dorsza Átjárón, a mérföldeken át húzódó szomorú, magányos töltés óriási repedésén.
A fekete, megcsavarodott fák, melyek a sáncon nőttek, különös árnyékot vetettek, mint egy összegubancolódott háló. A herceg gondolatai anyjának rejtélyes levelén jártak, mely egy invázió fenyegetésre célzott. Természetesen ezt nem mondhatta el a dunmereknek, legalábbis addig, amíg nem tudott többet, és nem értesítette apját. Elvégre a levél neki szólt. A levél sürgető hangneme miatt döntött úgy, hogy azonnal Gideonba megy.
A császárnő arra is figyelmeztette, hogy volt rabszolgák bandája, akik karavánokat támadnak meg tart a Dorsza Átjáróhoz. Azt javasolta neki, ügyeljen arra, hogy Birodalmi Pajzsa mindig jól látható legyen, így tudhatják, hogy nem egyike a gyűlölt dunmer rabszolgatartóknak. Amint felfelé lovagolt a magas gyomon keresztül, mely akár egy kártékony folyó árasztotta el az átjárót, a herceg megparancsolta, hogy mutassák fel pajzsát.
- Már látom, miért ezt használják a rabszolgák - mondta a herceg kapitánya. - Tökéletes hely egy orvtámadásra.
Juilek biccentett, de gondolatai máshol jártak. Miféle invázió fenyegetését leplezte le a császárnő? Az akaviriek ismét tengerre szálltak? S ha igen, hogyan értesülhetett erről az anyja Giovese Várának cellájából? Egy zizzenés a gazban és egy szimpla, éles emberi kiáltás maga mögött félbeszakította elmélkedését.
Amint megpördült, a herceg észrevette, hogy egyedül van. A kísérete eltűnt.
A herceg végigpillantott a fű elterülő holdfényes tengerén, mely majdhogynem hipnotikus mintázatokban hullámzott, ahogy az éjszakai szél csökkenése és felerősödése áthömpölygött az átjárón. Lehetetlen lett volna megmondani, ha egy harcoló katona van a vibrálás rendszere alatt, vagy egy haldokló ló a másik mögött. Az erős, fütyülő szél elnyomott minden hangot, amit az orvtámadás áldozatai okozhattak.
Juilek előhúzta kardját és végiggondolta, mit tegyen. Az elméje utasította a szívét, hogy ne essen pánikba. Közelebb volt az átjáró kijáratához, mint a bejárathoz. Bárhogy is pusztították el a kíséretét, az mögötte történt. Ha elég gyorsan lovagol, talán kijuthat. Ügetésre sarkantyúzva lovát, előre rontott a hegynek, a szenny hatalmas, fekete göröngyeitől körülvéve.
Amikor eltalálták, oly hirtelen történt, futott előre, mielőtt valóban tudatára ébredt a dolognak. Jó pár yarddal odébb ért földet, mint ahol lova összeesett, eltörve vállát és a hátára csapódott. Zsibbadás áradt végig rajta, ahogy mereven bámulta szegény, haldokló paripáját, melynek hasát felhasította a számos dárda egyike, melyek épphogy kiemelkedtek a fű felszíne alól.
Juilek herceg nem volt képes a fűből felbukkanó alak felé fordulni, sem az arcába nézni, vagy akárcsak mozdulni, hogy védje magát. A torkát mindenféle ceremónia nélkül vágták át.
Miramor átkozódni kezdett, amikor tisztábban szemügyre tudta venni áldozata arcát a holdfénynél. Látta a császárt a bodrumi csatában, amikor Ő Császári Fenségének parancsnoksága alatt harcolt, és ez egyértelműen nem a császár volt. Átkutatva a testet megtalálta a levelet és a szerződést, melyet Vivec, Almalexia, Sotha Sil, Morrowind képviseletében Mournhold hercege, a Cyrodiil Birodalom képviseletében pedig Juilek Cyrodiil herceg írt alá.
- Átkozott balszerencse - dörmögte Miramor magának és a susogó fűnek. - Csak a herceget öltem meg. Hol van ebben a nyereség?
Miramor megsemmisítette a levelet, ahogyan Zuuk utasította, és zsebre rakta a szerződést. Legvégső esetben, mint különlegesség, lehet valami piaci értéke. Leszerelte a csapdákat miközben latolgatta a következő lépését. Térjen vissza Gideonba és kérjen a munkaadójától kevesebb jutalmat, amiért csak a trónörököst ölte meg? Álljon tovább más vidékekre? Végső soron, vette fontolóra, két hasznos képességet sajátított el a bodrumi csatában. A dunmerektől megtanult egy tökéletes lándzsa-csapdát, és elhagyva a Birodalmi sereget, megtanulta, hogyan lapuljon meg a fűben.
Az év története a Kandallótűz kötetében folytatódik.
|
Előző: 2920. - Napkorona (VII) |
Összefoglaló: 2920. - Az Első Kor utolsó éve |
Következő: 2920. - Kandallótűz (IX) |
