CsK:2920. - Második Termés (V)

Innen: Elder Scrolls Lapok

2920. - Második Termés (V)
Az Első Kor utolsó éve - 5. kötet
Nagyszabású történelmi regényciklus az Első Kort lezáró év Morrowind és a Birodalom szempontjából fontos eseményeinek személyes pillanatairól. Az 5. hónap eseményei a császár ellen készülő merényletről szólanak, miközben a császár szeretőjét börtönbe vetik, Mournhold hercegének száműzött kedvese pedig életet ad gyermekének.
Világfi Carlovac tollából

2920. Második Termés havának 10. napja
A Birodalmi Város, Cyrodiil

- Császári Felség? - üdvözölte meglepődve a Potentátus Versidue-Shaie III. Remant, miközben szélesre tárta lakosztályának hatalmas ajtószárnyait. - Nem láttalak az utóbbi időben. Arra gondoltam, esetleg a szeretetreméltó Rijjával töltöd fölös óráidat, így nem akartalak zavarni.

- Sajnos ő most nincs a palotában. Ellátogatott Mir Currop fürdőibe - válaszolta a császár lehangoltan.

- Kérlek, lépj beljebb nyugodtan...

- Shaie, mára elértem azt a pontot, hogy csak három emberben bízhatok. Benned, fiamban a hercegben és Rijjában. A tanács egésze nem más, mint árulók és összeesküvők mocskos kis bandája.

- Ez az, aminek váratlan látogatásodat köszönhetem? - kérdezte a Potentátus, miközben a szoba ablakaihoz lépett, és behúzta a vastag szövetfüggönyöket, kirekesztve ezzel a kintről beszűrődő, a márvány termekben visszhangzó léptek, és a tavaszi kertekben éneklő madarak hangjait.

- Igen, rájöttem ugyanis, hogy ki lehetett a titokzatos merénylő, aki megmérgezte a fiamat, mikor a sereg Caer Suviónál táborozott a Bodrumi csata előtt. Catchica, egy argóniai nő, a feketemocsár-beli Orma törzsből. Valószínűleg én voltam az elsődleges célpontja, de az alkalom nem kedvezett neki, így a mérget a Juilek ételébe keverte - a császár hangja egészen komorrá változott. - De most, hogy végre megtaláltam az árulót, a tanácsosaim mind azt mondják, bizonyítékra van szükségem, mielőtt lesújtok rá.

- Hát persze, hogy azt mondják uram - válaszolta gondolataiba mélyedve a Potentátus -, hisz ők is benne voltak az összeesküvésben. De ha megengeded, lenne egy tervem, Császári Felség!

- Ki vele!

- Egyelőre tereld el a szót az ügyről, had higgyék azt, megfeledkeztél róla. Eközben én majd kiküldöm az őröket a városba, hogy nézzenek utána ennek a Catchicának, és ha megtalálják, kövessék őt. Így megtudhatjuk, hogy pontosan ki is ő, kik a barátai, és talán azt is, kik állnak eme gyalázatos árulás hátterében.

- Igen - ráncolta Reman elégedetten a szemöldökét -, ez egy kitűnő terv, meg fogjuk találni a cselszövőket.

- Minden bizonnyal, Császári Felség - mosolygott Shaie, majd miközben a Császár kilépett a helységből, széthúzta a függönyöket. Az ajtó előtt a saját fia várakozott, Savirien Chorak, aki miután mély meghajlással üdvözölte Remant, azonnal belépett a szobába.

- Bajban vagy apám? - suttogta a fiatal Akaviri. - Hallottam, hogy a Császár megsejtett valamit a merénylőről.

- A jó beszéd művészetének nagy hatalma van fiam. Egyszerűen csak azt kell mondani nekik, amit hallani akarnak, hogy azt tegyék, amit te akarsz tenni. De most fontos feladatom van a számodra, jól figyelj! El kell vinned egy levelet Catchicának és meg kell értetned vele, ha nem követi pontosan az utasításaimat, akkor nem csak a saját életét, a miénket is kockára teszi...

2920. Második Termés havának 13. napja
Mir Corrup, Cyrodiil

Rijja lassan merítette meg csodálatos testét a meleg forrás vízében, melynek buborékjai oly kellemesen bizsergették bőrét, mintha minden porcikáját ezer és ezer apró kaviccsal dörzsölték volna. Minden tökéletes volt. A feje fölött függő kőpolc megvédte őt a fátyolosan lepergő forró víztől, de mivel nem volt túl nagy, a fentről betűző, a fák koronáján átszűrődő fénynyalábok minden akadály nélkül világították meg a medencét. Ez egy tökéletes pillanata volt a tökéletes életének, és Rijja tudta, mire végez a fürdőzéssel, teste megfiatalodik, szépsége újra a régi lesz. De most csak egyetlen dologra volt szüksége, egy pohár frissítő tiszta vízre...

- Vizet! - kiáltotta szolgáinak. - Hozzatok vizet!

Alig egy perc elteltével egy vékony, szemkendőt viselő nő lépett a medence széléhez, kezében törülközőkkel és egy kecskebőr tömlővel. Látszólag zavarta őt úrnőjének meztelen teste, legalábbis Rijja ezt feltételezte kendővel elfedett tekintete miatt és majdnem elnevette magát prűdségén. Ám hamarosan észrevette, hogy a szolgának nincsenek szemei. Úgy nézett ki, mint az argóniai Orma törzs tagjai, akikről már halott, de még soha nem találkozott egyikükkel sem. Ezek a gyíkemberek szemek nélkül születtek, de minden más érzékük teljesen kifinomult volt.

"Mir Corrup Lordjának igen egzotikus szolgái vannak" - gondolta magában.

Néhány pillanat múlva a nő eltűnt, Rijja pedig teljesen megfeledkezett róla. Nehezére esett a meleg vízen és a csodálatos napsütésen kívül másra is koncentrálni. Hamarosan mégis kinyitotta a tömlőt, de nem ivott bele a fémes szagot árasztó folyadékba, mert hirtelen olyan érzése támadt, mintha nem lenne egyedül.

- Rijja Úrnő - üdvözölte őt a császári őrség kapitánya -, látom, közelebbről is ismeritek egymást Catchicával.

- Soha nem halottam még róla - hebegte Rijja, mielőtt teljesen felháborodott volna. - Egyáltalán mit keres maga itt? Az én csodálatos testem nem az ön fürkésző szemeidnek lett teremtve.

- Ó, szóval soha nem hallottál még róla. Nem egészen egy perccel ezelőtt láttunk vele - válaszolta a kapitány, majd a nő mellé lépett és felvette a medence széléről a kecskebőr tömlőt. - Á, neivous ichor. Talán azért hozta, hogy meg tudd vele mérgezni a császárt?

- Kapitány, nem találjuk az argóniait - érkezett futva az egyik őr. - Úgy néz ki eltűnt a fák között!

- Sajnos a gyíkok mesterei a rejtőzködésnek. De nem számít, hisz elkaptuk az udvari összekötőjét. A Császár elégedett lesz. Fogjátok el!

Ahogy az őrök kirángatták a medencéből a meztelen vonagló nőt, Rijja azt kiáltotta:

- Ártatlan vagyok! Nem tudom mi ez az egész, de nem tettem semmit. Ha ez a Császár fülébe jut, a fejetekkel fogtok fizetni!

- Igen elképzelhető - mosolygott a kapitány -, ha hinni fog neked.

2920. Második Termés havának 21. napja
Gideon, Feketemocsár

A Hó és Keselyű fogadó egyike volt azoknak a félreeső, eldugott helyeknek, melyekben Zuuk személyes, néha titkos találkozóit bonyolította le. A félhomályba burkolózó, füstös kis helységben rajta és partnerén kívül csupán néhány öreg, részeg tengeri róka iszogatott, akik már szinte maguknál sem voltak a rengeteg sörtől. Zuuk kényelmesen hátradőlt székében, majd miután kortyolt egyet korsójából, újabb kérdést intézett ismerőséhez.

- Szóval tapasztalt vagy a nehéz harcban? Mert bár a jutalom nem kis összeg, a feladat elég kockázatos.

- Igen, van elég tapasztalatom - válaszolta Miramor dölyfösen. - Ott voltam a két hónappal ezelőtti Bodrumi csatában, így remélem nem kételkedsz bennem. Ha te sikeresen megcsinálod a te részedet és ráveszed a Császárt, hogy minimális kísérettel lovagoljon keresztül a Dozsa-hágó földjén azon a napon és időben amikorra megbeszéltük, nem lesz gond, én elvégzem a feladatomat. Még egy dolgot kérnék. Intézd el, hogy ne álruhában utazzon, mert nem vagyok hajlandó lemészárolni minden egyes karavánt, annak reményében, hogy talán az egyik a császáré volt.

Miramor a kothringi visszatükröző vonásait nézte, amiken saját arckifejezését látta feltűnni. Tetszett neki a tökéletesen magabiztos tekintet.

- Ezt megbeszéltük - mondta Zuuk, majd egy nagyobbacska ládát tett le a poros fa asztalra, és felállt. - A többit majd akkor, ha elvégezted a feladatot. Maradj még néhány percig, nem szeretném, ha esetleg követnél. Tudod, a megbízónk nem örülne, ha fény derülne kilétére, mert megvan az esély rá, hogy elfognak és megkínoznak.

- Jól van, azt hiszem, rendelek még egy kis grogot.

Ahogy Zuuk lovával kiügetett a szűk sikátorairól és kanyargós utcáiról híres Gideon kapuján, ő is és lova is boldog volt, hogy végre a szabadban folytathatták útjukat. A Giovesse kastélyhoz vezető út ugyan víz alatt volt, mint minden tavasszal, de ő tudott egy rövidebb utat a hegyeken keresztül. Majdnem két órán át lovagolt a mohával borított fák lombjai alatt és a nyálkás kövek között, mire elérte a hegyormon őrszemként álló erődöt. Nem vesztegetett időt, hátasa leszerszámozását egy szolgára bízta, ő maga pedig azonnal a Császárnőhöz sietett.

- Mit gondolsz róla Zuuk? Alkalmas a feladatra? - kérdezte tőle, mikor a kothringi kopogtatott toronyszobájának ajtaján.

- Miramor hülye, de erre a feladatra egy hülye a legalkalmasabb.

2920. Második Termés havának 30. napja
Thurzo erőd, Cyrodiil

Rijja csak sikított, sikított és sikított már órák óta. Hallgatói csupán a hatalmas nagy, mohával borított szürke kövek voltak, melyekből annak idején a cella falait emelték. A folyosón járőröző őrök még csak tekintetüket sem fordították a cellában sínylődő nőre, mint ahogy nem vesztegették idejüket a többi fogolyra sem. Csakúgy, mint a császár, mérföldekre innen a Birodalmi Városban, aki előtt Rijja ártatlanságát bizonygató kiáltásai süket fülekre találtak.

Csak sikított és sikított, mert jól tudta, hogy valószínűleg soha többé nem fogja hallani senki a hangját.

2920. Második Termés havának 31. napja
Kavas Rim hágója, Cyrodiil

Trulala már lassan napok, sőt hetek óta nem látott egyetlen emberi arcot sem, se cyrodiiliét, sem sötételfét. Ahogy lassan poroszkált a hosszú, erdei úton, azon elmélkedett, hogyan is válhatott egy olyan gyéren lakott földből mint Cyrodiil egy hatalmas, szinte egész Tamrielt magában foglaló birodalom központi állama. Még a valenvadoni elfek erdeiben is többen éltek, mint ezeken a kietlen területeken.

Már egy, vagy talán két hónap is eltelt azóta, hogy átlépte a két birodalom közötti határt, de nem emlékezett pontosan, mert időérzéke teljesen cserbenhagyta. Akkoriban még sokkal hidegebb volt, és a Cyrodiil őrök sem bántak vele tapintatosan, így csak szerencséjének és fegyvertelenségének köszönhette, hogy beléphetett a birodalom területére. Azóta már találkozott egy-két karavánnal, és néhány kalandozóval is, akik kedvesen megosztották vele ebédjüket, de egyetlen olyan emberrel sem, aki hajlandó lett volna elvinni őt a legközelebbi városba vagy faluba.

Gondolataiból egy a háta mögül érkező hang riasztotta fel. Azonnal megperdült, de nem volt egy lélek sem az úton, csupán egy madár énekelt, nevetésszerű hangot utánozva egy közeli faágon.

Trulala lassan újra elindult, de pár perc múlva meg kellett állnia. A gyermek, akit a szíve alatt hordott, már egy ideje mozgolódott méhében, de a mostani görcsök különösen erősek voltak. Hirtelen megtántorodott, lábai már nem bírták többé tartani. Hatalmas fájdalmai között lassan a hátára fordult az ösvény füves oldalában, majd megpróbált felállni, de a fájdalomtól és csalódottságtól könnyes szemeivel csak homályosan látott. Hogyan történhetett meg ez? A vadonban adni életet a herceg gyermekének, ahol csak magára számíthat? Dühödt és gyötrelmes kiáltása elijesztette a fák ágairól a madarakat. Az a madár, aki az előbb gúnyos nevetésével megijesztette őt, most az ösvényen tipegett, de miután Turala pislogott egyet könnyes szemeivel, helyén már egy meztelen elf ember állt. A nő tudta, hogy egy Ayleiddel, egy vad elffel találkozott. Sikítani próbált, de torkából nem jött hang. Az elf mellé lépett, gyengéden lefogta őt, az erőtlen nő pedig hamarosan elájult.

Mikor felébredt, megtisztított síró gyermeke már mellette feküdt. Turala felvette apró kislányát, és ebben az évben először örömkönnyek gördültek le arcán.

- Köszönöm nektek! - suttogta az erdő fáinak, majd a babával karjaiban elindult a nyugat felé vezető úton.

Az év története az Évderék kötetében folytatódik.


LcE

Előző: 2920. - Eső Keze (IV)

Összefoglaló: 2920. - Az Első Kor utolsó éve

Következő: 2920. - Évderék (VI)