CsK:2920. - Kandallótűz (IX)

Innen: Elder Scrolls Lapok

2920. - Kandallótűz (IX)
Az Első Kor utolsó éve - 9. kötet
Nagyszabású történelmi regényciklus az Első Kort lezáró év Morrowind és a Birodalom szempontjából fontos eseményeinek személyes pillanatairól. A 9. hónapot leíró kötetben a császárnő tudomást szerez fia haláláról, a császár kivégezteti egykori szeretőjét, Mournhold hercegének volt kedvese és utitársa bajba kerülnek, de boszorkányok sietnek a segítségükre.
Világfi Carlovac tollából

2920. Kandallótűz havának 2. napja
Gideon, Feketemocsár

Tavia császárné keresztben fekszik az ágyán, a forró késő nyári szél, amit nem érez, oda-oda csapkodja szobájának zsaluját az ablak vasrácsához. Úgy érezte, mintha a torka égne, de még mindig zokogott, össze-vissza csavarva utolsó faliszőnyegét a kezében. Jajgatása visszhangzott a Giovese-kastély üres termeiben, megállítva a cselédek mosását és az őrök beszélgetését. Egyik szolgálója feljött a keskeny lépcsőn, hogy láthassa asszonyát, de az őrök főnöke, Zuuk, az ajtóban állt és a fejét rázta.

- Épp most tudta meg, hogy a fia meghalt - mondta Zuuk csendesen.

2920. Kandallótűz havának 5. napja
A Birodalmi Város, Cyrodiil

- Császári fenség - mondta Versidue-Shaie potentátus az ajtón keresztül. - Kinyithatod az ajtót. Biztosíthatlak, hogy tökéletesen biztonságban vagy. Senki nem tör az életedre.

- Mara vére! - hallatszott III. Reman hangja, tompán, hisztérikusan, őrülettel színezetten. - Valaki megölte a herceget, és az én pajzsom volt nála. Összetéveszthettek vele!

- Bizonyára igazad van, császári fenség - válaszolta a potentátus, kizárva minden csúfolódást a hangjából, bár fekete vágású szemei megvetően forogtak - És most meg kell találnunk és meg kell büntetnünk a fiad haláláért felelős gonosztevőt. De nem tehetjük nélküled. Bátornak kell lenned a birodalmadért.

Nem jött válasz.

- Legalább gyere elő és írd alá Rijja úrnő kivégzési parancsát - hívta a potentátus. - Szabaduljunk meg az egyetlen árulótól és orgyilkostól, akit ismerünk.

Rövid szünet, majd a padlót karistoló bútorlábak hangja. Reman csupán résnyire nyitotta ki az ajtót, de a potentátus így is látta dühös, félelmetes arcát, és a szörnyű, felhasított húsból álló dudort, ami egykor a császár jobb szeme volt. A Birodalom legjobb gyógyítói minden igyekezete ellenére, Rijja Thurzo-erődbeli munkájának még mindig rettenetes emléke volt.

- Add át a parancsot - morogta a császár. - Örömmel írom alá.

2920. Kandallótűz havának 6. napja
Gideon, Cyrodiil

A lidércfények (amikről azt mondták neki, hogy a mocsári gázok és a szellemi energiák kombinációja) furcsa kék izzása mindig megijesztette Taviát, amikor kinézett az ablakon. Most furcsán megnyugtatónak látszott. A mocsáron túl terült el Gideon városa. Vicces, gondolta, hogy még soha nem tette be a lábát az utcáiba, bár tizenhét éve minden nap látja.

- Eszedbe jut akármi is, amit valaha elfelejtettem? - kérdezte, visszafordulva a hűséges kothringi Zuukhoz.

- Pontoson tudom, mi a teendő - válaszolt egyszerűen. Mosolyogni látszott, de a császárné rájött, hogy csak a saját arca tükröződik a másik ezüstös bőrén. Mosolygott, és észre se vette.

- Biztosítsd, hogy ne kövessenek - figyelmeztette - Nem akarom, hogy a férjem megtudja, hol volt elrejtve az aranyam ezekben az években. És vedd el a részed. Jó barát voltál.

Tavia császárnő előrelépett, a ködbe. Zuuk, aki már nem volt a látóterében, kicserélte a rudakat a toronyablakon és egy lepedőt terített néhány párnára az ágyon. Egy kis szerencsével nem fedezik fel a holttestet a gyepen reggelig, és akkor Zuuk már félúton lesz Morrowind felé.

2920. Kandallótűz havának 9. napja
Phrygias, Sziklaföld

A furcsa fák bütykös, vöröses, sárgás és narancs árnyalatok között váltakozó kiugrásokkal díszített kupacokra emlékeztettek, mint egy halom lángra kapott bogár. A Wrothgaria hegyei lassan a délutáni ködbe enyésztek. Turala csodálta a kilátást, amint lovával a közös legelő felé vánszorgott, mert olyan idegen, olyan más volt, mint Morrowind. Mögötte aludt Cassyr, akinek feje időnként a mellkasához ütődött, miközben Bosrielt ringatta. Egy pillanatra Turala arra gondolt, hogy átugrathatna az alacsony, festett kerítésen, de aztán meggondolta magát. Hadd aludjon Cassyr még egy pár óráig, mielőtt Turala átadja neki az uralkodást.

Miközben a ló átvágott a mezőn, Turala meglátta a kis zöld házat a következő dombon, félig az erdő takarásában. Olyan festői volt a kép, hogy érezte, amint megnyugszik, kellemesen félálomba merül. A valóságba egy borzongató kürtszó rázta vissza. Cassyr kinyitotta a szemét.

- Hol vagyunk? - sziszegte.

- Nem tudom - hebegte Turala, tágra nyílt szemmel - Mi volt ez a hang?

- Orkok - suttogta. - Egy vadászcsapat. Gyorsan, menj be a bozótosba!

Turala egy kis csoport fa felé ügetett. Cassyr átadta a gyermeket és leszállt a lóról. Elkezdte lerángatni a csomagokat, és a bokorba dobta őket. Ezután egy hang hallatszott, távoli lábdobogás, egyre hangosabban és közelebbről. Turala lemászott és segített Cassyrnak megszabadítani terhétől a lovat. Ezalatt Bosriel nyitott szemmel figyelt. Turala néha aggódott, hogy gyereke sosem sírt, de most hálás volt ezért. Az utolsó csomag levétele után, Cassyr hátulról megszúrta a lovat, vágtára indítva őt a mezőben. Kézen fogta Turalát, és bementek a bokrok közé.

- Egy kis szerencsével - suttogta - azt hiszik majd, hogy vad, esetleg hogy a farmhoz tartozik, és nem keresik a lovasát.

Ahogy beszélt, egy hordányi ork rohanta meg a mezőt, kürtjeiket fújva. Turala látott már orkokat, de még soha nem ilyen mennyiségben, és nem ilyen állati önbizalommal. Örömmel üvöltöttek a zavart lóra, elsiettek a fenyves mellett, ahol Cassyr, Turala és Bosriel megbújt. A vadvirágok a levegőbe repültek dobbantásukra, magokkal beszórva a levegőt. Turala megpróbálta visszatartani a tüsszentését, és azt hitte, sikerül. Az egyik ork viszont hallott valamit és egy másikkal visszafordult megnézni, mi az.

Cassyr csendben kivonta a kardját, összegyűjtve bátorságát, amennyire tudta. A képességei a kémkedés terén voltak kiemelkedőek, nem a harcban, de megesküdött, hogy megvédi Turalát és gyermekét, amíg csak tudja. Talán ezt a kettőt megölheti, érvelt magában, de nem azelőtt, hogy kiálthatnának és odavonzanák a horda többi tagját.

Hirtelen valami láthatatlan szélként söpört végig a bokrokon. Az orkok visszafelé menekültek, aztán holtan hátrabuktak. Turala megfordult és egy ráncos, világosvörös hajú banyát látott kiemelkedni egy közeli bokorból.

- Aszittem mindjár' hozzám vezetitek őket - suttogta mosolyogva - Legjobb velem jönnötök.

Követték az idős asszonyt egy mély, szederbokrokkal teli vágatban, ami a mezőn futott keresztül, fel a házhoz. Ahogy a másik oldalra felértek, a nő megfordult, és a lómaradványokon lakmározó orkok felé nézett, akik éppen a véres élvezetben tobzódtak, több kürt ritmusára.

- Tiétek ló? - kérdezte. Mikor Cassyr bólintott, a nő hangosan nevetett - Jó hús az. Azoknak a szörnyeknek fáj a hasuk, meg felpuffadnak reggelre. Megérdemlik.

- Nem kellene továbbmennünk? - suttogta Turala, akit idegesített a nő nevetése.

- Nem jönnek fel ide - vigyorgott, miközben Bosrielre nézett, aki visszamosolygott rá. - Annál jobban félnek tőlünk.

Turala Cassyrhoz fordult, aki megrázta a fejét.
- Boszorkányok. Helyesen feltételezem, hogy ez az Öreg Barbyn-tanya, a hírhedt Skeffington-boszorkányok otthona?

- Igen, kedveském - kuncogott kislányosan az öregasszony, meghatódva a rossz hírétől. - Én vagyok Mynista Skeffington.

- Mit csináltál azokkal az orkokkal a sűrűben? - kérdezte Turala.

- Lélekököl a fejtől jobbra - mondta Mynista, miközben tovább ment a dombra. Előttük volt egy tanya, kúttal, tyúkketreccel, tavacskával, mindenféle korú nőkkel, akik a házimunkát végezték, játszó gyerekek nevetésével. Az öregasszony megfordult és látta, hogy Turala nem értette, amit az előbb mondott. - Nincsenek ott boszorkák, ahonnan jössz, gyermekem?

- Tudtommal nincsenek - válaszolt.

- Mindenféle mágiahasználó van Tamriel-szerte - magyarázta a nő. - A Psijic rendbeliek úgy tanulmányozzák a mágiát, mintha ez fájdalmas kötelességük lenne. A másik végletet a csatamágusok jelentik a hadseregben, akik nyílzáporként zúdítják a mágiát ellenségeikre. Mi, boszorkányok, áldozunk, idézünk és ünneplünk. Hogy eltegyem láb alól az orkokat, csupán suttogtam a levegő szellemeinek, Amarónak, Pinának, Tallathának, Kynareth ujjainak, a föld lélegzetéhez, akiket bensőségesen ismerek, hogy agyonüssem azokat a barmokat. Látod, az idézés nem a hatalomról szól, vagy rejtélyek megoldásáról, vagy régi tekercsek fölé görnyedésről. Csak a kapcsolatok kiépítéséről. Vagyis, ahogy ti mondanátok, a barátságosságról.
- Nos, mi nagyra becsüljük, hogy barátságos velünk - mondta Cassyr.

- Te lehet... - köhögte Mynista - A te fajtád pusztította el az ork hazát kétezer éve. Azelőtt sosem jöttek idáig, és nem zargattak. Most pedig ideje, hogy tisztálkodj és egyél.

Ezzel Mynista bevezette őket a farmra, és Turala megismerte a Skeffington-boszorkányok családját.

2920. Kandallótűz havának 11. napja
Birodalmi Város, Cyrodiil

Rijja meg sem próbált aludni az előző éjszakán, és úgy találta, hogy a kivégzése alatt tartó komor zene altató hatású. Mintha engedte volna elveszteni az eszméletét, mielőtt a bárd lecsapott. Szemeit bekötötték, így nem láthatta régi szeretőjét, a császárt, aki előtte ült, egy jó szemével áthatóan nézve. Nem láthatta Versidue-Shaie potentátust sem, akinek tekervénye elegánsan maga alá gyűrődött, arany arcán dicsőséggel. Zsibbadtan érezte a hóhér kezének érintését a hátán, hogy megtámassza. Megrándult, mint egy ébredni akaró álmodó.

Az első csapás a feje hátát érte és sikított. A második átvágta a nyakát és megölte.

A császár ernyedten a potentátushoz fordult:
- Ezt elintéztük. Azt mondtad, hogy van egy csinos, Corda nevű húga Pörölyföldön?

2920. Kandallótűz havának 18. napja
Dwynnen, Sziklaföld

A ló, amit a boszorkák eladtak neki, nem volt olyan jó, mint az előző, gondolta Cassyr. A lélektisztelet, áldozat meg testvériség jó lehet szellemidézésre, de általában elrontja a teherhordó állatokat. Mégsem lehetett sok mindenért panaszkodni: most, hogy az a dunmer nő meg a gyereke nincs vele, kiválóan eltölti az időt. Előtte álltak szülővárosának falai. Majdnem egyszerre rontottak rá a régi barátok és rokonok.

- Mi van a háborúval? - kiáltotta az unokatestvére, az út felé futva. - Igaz, hogy Vivec békét kötött a herceggel, de a császár nem fogadja el?

- Nem így volt, ugye? - kérdezte egy barát, csatlakozva hozzájuk. - Hallottam, hogy a dunmerek meggyilkolták a herceget, és csak kitalálták azt a szerződés dolgot, de nincs rá bizonyíték.

- Nem történik itt semmi érdekes? - nevetett Cassyr. - Igazán nem érdekel a háborúról vagy Vivecről szóló társalgás.

- Elmulasztottad Corda úrhölgy felvonulását - mondta a barátja - Az öböln keresztül jött teljes kísérettel, aztán keletre a Birodalmi Városba.

- De ez semmi. Milyen volt Vivec? - kérdezte kíváncsian az unokatestvér - Azt mondják, élő isten.

- Ha Sheogorath lemond és újabb Őrület Istene kell, megteszi - mondta Cassyr dölyfösen.

- És a nők? - kérdezte a barát, aki csak ritkán látott dunmer hölgyeket.

Cassyr csak mosolygott. Turala Skeffington felrémlett neki egy pillanatra. Biztosan boldog a boszorkányoknál, és a gyerekére is vigyáznak. De ők már a múlt részei, egy helyé és egy háborúé, amelyet örökre el akart felejteni. Leszállt a lováról és a városba vezette, az Iliac-öböl hétköznapi pletykáiról csevegve.


Tibix

Előző: 2920. - Utolsó Termés (VIII)

Összefoglaló: 2920. - Az Első Kor utolsó éve

Következő: 2920. - Fagyhullás (X)