CsK:2920. - Első Termés (III)

Innen: Elder Scrolls Lapok

2920. - Első Termés (III.)
Az Első Kor utolsó éve - 3. kötet
Nagyszabású történelmi regényciklus az Első Kort lezáró év Morrowind és a Birodalom szempontjából fontos eseményeinek személyes pillanatairól. A 3. hónap kötete elmeséli, hogyan került sor a birodalmi és a dunmer csapatok összecsapására. A csatából végül Vivec csapatai kerültek ki győztesen.
Világfi Carlovac tollából

2920. Első Termés havának 15. napja
Caer Suvio, Cyrodiil

A magas hegyek közötti megfigyelőpontjáról a császár még látta a Birodalmi Város hatalmas tornyait, de magában tudta, hogy már messze van az otthonától. Lord Glavius hatalmas villája az egyik orom csúcsán feküdt, de közel sem volt elég nagy ahhoz, hogy a birodalom egész seregét el lehessen szállásolni falai között. A tábor sátrai gombamód ültek a lankás hegyoldalon, és bár még téli szél lengette a címeres zászlókat, a katonák már tábortüzek mellett mulattak a meleg tavaszi estén.

- Uram, a fiad Juilek herceg nincs valami jól.

Reman azonnal megperdült a Potentátus Versidue-Shaie hangjára. Hogyan? Hogyan volt képes egy hang nélkül a háta mögé kerülni a füves terepen? Hogyan lehetséges ez?

- Fogadnék rá, hogy megmérgezték! - mormogta Reman - Intézd el, hogy még ma orvos legyen mellette. Mennyiszer mondtam már neki, hogy fogadjon fel egy előkóstolót, de nem hallgatott rám. Kémek és árulók vesznek körbe minket, tudom!

- Azt hiszem igazad lehet Császári felség, nagyon veszélyes időket élünk. Azt javaslom elővigyázatosnak kell lennünk, hogy megmutassuk az embereknek, Morrowind semmiképpen nem nyeri meg ezt a háborút, sem a csatamezőn, sem más sokkal alattomosabb módon. Ez az, amiért azt javaslom, ne te vezesd a fősereget csatába, bár tudom, hogy megtennéd, ahogy a híres nagyapád I. Reman, Brazollus Dor, vagy II. Reman is megtette. Ez nagyon nagy merészség, és meggondolatlanság lenne a részedről. Remélem nem bánod, hogy ilyen őszintén kimondtam amit gondolok.

- Nem, azt hiszem igazad van. De akkor ki vezesse a középső hadtestet? Talán te Shaie?

- Azt gondolom, a fiad Juilek herceg megfelelő lenne a célra, már ha addigra jobban lesz, de Storig, Farrun ura is számításba jöhet. - válaszolta az akaviri - A jobb szárnyat vezethetné Folyamvár királynője Naghea, a bal szárnyat pedig az aprópillei Ulaqht hadvezér.

- Egy khajiit a bal szárnyon, és egy argóniai a jobbon? Sosem fogok bízni vadállatokban.

A Potentátus nem vette magára a császár kijelentését, tudta a "vadállatot" Reman nem az akaviriekre, hanem Tamriel bennszülötteire érti.

- Teljesen igaza van, Császári Felség, de azt el kell ismernie, hogy gyűlölik a sötételfeket. Ulaqht ráadásul személyes ellenszenvet is táplál irántuk, a mournholdi herceg rabszolgavadász támadásai miatt.

Végül a császár beleegyezett Shaie javaslatába, aki így visszavonult a részére fenntartott szobába. Reman még néhány percet állt kint a füves hegyoldalon, miközben a hideg esti szél borzolta haját. A Potentátus most az egyszer szavahihetőnek látszott. Lehet, hogy mégis egy jó ember, akit jó maga mellett tudni?

2920. Első Termés havának 18. napja
Ald Erfoud, Morrowind

- Milyen messze van a császári hadsereg? - kérdezte a sziklakiszögellésen álló Lord Vivec.

- Kétnapi járóföldre, - válaszolta főhadnagya - ha egész éjszaka menetelünk, akkor holnap reggelre már talán a Pyriai folyónál lehetünk, aminek a lankás árterén összecsaphatunk velük. Információink szerint a császár hátulról fogja irányítani az ütközetet, a fősereget Storig, Farrun ura vezeti. A folyamvári Naghea királynő irányítja majd a jobb szárnyat, a balt pedig az aprópillei Ulaqht.

- Ulaqht - suttogta maga elé a nevet Vivec, miközben egy ötlete támadt. - Megbízható az információ?

- Igen, azt hiszem. Egy harcos a Császári Hadseregben nekünk dolgozik. - válaszolta a főhadnagy, fejével pedig az időközben előlépő fiatal breton felé intett. A vörösesszőke hajú zsoldos mélyen meghajolva tisztelgett Vivec előtt.

- Mondd, mi a neved és miért dolgozol nekünk a cyrodiilok ellen? - kérdezte Vivec mosolyogva.

- Dwynnen fia Cassyr Whitley vagyok, és azért dolgozom neked, mert nem mindenki mondhatja el magáról, hogy valaha is egy élő istennek kémkedett. És persze khmmm, felettébb kifizetődő is.

- Ígérem, hogy kifizetődő lesz, ha az állításod helytálló - nevetett hangosan Vivec, és kezével intett a kémnek, hogy elmehet.

2920. Első Termés havának 19. napja
Bodrum, Morrowind

A Pryai környéke csodálatos vidék volt. A lassú, nyugodt iramban haladó folyó csendesen kanyargott lankás domboldalakkal szegélyezett medrében, körülötte csodálatos mezők és kisebb erdőfoltok tarkították a tájat. Bodrum falucskája a folyó északi partján bújt meg, nyugatra tőle egy hatalmas vadvirágokkal teli rét feküdt. A keleti sodrású Pryai medre ezen a részen egészen összeszűkült, ahogy egy hosszú kanyarban megkerült egy meredek hegyoldalt, majd eltűnt a távolban. Ez volt a két birodalom határvidéke. Morrowind faunája itt találkozott a Cyrodiil vidék faunájával, a sötételfek kultúrája az emberekével.

"Lesz majd idő az alvásra, ha végeztetek a munkával!"

A katonák egész délelőtt csak ezt hallották. Nem volt elég, hogy egész éjszaka menetelniük kellett, most még a fákat is nekik kellett kivágniuk, hogy eltorlaszolják és kiléptessék medréből a folyót a meredek hegyoldal aljában. A legtöbbjük már annyira elfáradt, hogy panaszkodni sem volt ereje.

- Azt hiszem már értem, Uram! - mondta Lord Vivec főhadnagya, ahogy szemével végignézett a gátnál dolgozó katonákon. - A meredek hegyoldalon vesszük föl állásainkat, ahonnan majd íjászaink és csatamágusaink megtizedelhetik az ellenség sorait. A torlasz pedig a védelmünket szolgálja, hisz a csapataik jelentősen lassabban haladnak majd egy vízzel elárasztott mocsaras területen.

- Igen, nagyjából ez a tervem. - bólintott helyeslően Vivec, majd magához hívatta a fák vontatását irányító zsoldost. - Figyelj rám! Törjétek le a kivágott fák legegyenesebb és legerősebb gallyait és faragjatok belőlük lándzsákat. Néhány óra alatt elkészülhettek azzal a néhány száz darabbal, amire szükségünk van.

A fáradt katonák úgy tettek, ahogy uruk kérte tőlük, minden nő és férfi munkához látott.

- Ha nem bánod Uram megjegyezném, hogy harcosainknak nincs szüksége több fegyverre. Már szinte a sajátjaikat sem bírják megtartani, olyannyira fáradtak.

- A lándzsák nem harcra készülnek. Ha még ma kipróbáljuk őket, akkor embereink garantáltan egész éjszaka pihenni fognak - mosolygott Vivec, majd elindult ellenőrizni a munkát.

A lándzsáknak persze hegyesnek kellett lenniük, de ennél még fontosabb volt, hogy könnyűek és megfelelően kiegyensúlyozottak legyenek. Vivec arra kérte minden emberét, dobják el az elkészült fegyvereket, tesztelve ezzel erejüket és megbízhatóságukat, és ha azok esetleg eltörtek, kezdjenek egy újat faragni. Végül szinte mindegyikük kimerült a folyamatos próbálkozásokban de megtanulták, hogyan készítsenek tökéletes fa lándzsákat. Mikor elkészültek, Vivec megmutatta nekik, hová és hogyan helyezzék el a fegyvereket.

Azon az éjszakán nem volt részeges mulatozás, és egyetlen harcos sem maradt ébren, azon gondolkozva, mit hoz számára a holnap és a csata. Ahogy a nap lassan lebukott az erdős dombok mögé, már az egész tábor pihenni ment, csak az őrszemek maradtak ébren.

2920. Első Termés havának 20. napja
Bodrum, Morrowind

Miramor teljesen kimerült. Az utóbbi hat éjszakája nem telt el szerencsejáték, vagy egy szajha társasága nélkül, a folyamatos nappali menetelés pedig csak növelte fáradtságát. Már lassan egy hete nem aludt semmit. Örült, hogy végre elérkezett a csata napja, hisz végre pihenhetett egy keveset. A tartalék szárnyhoz volt beosztva, a császár alá, ami részben jó volt, mert egészen valószínűtlennek tűnt, hogy megölik, de részben rossz is, mert ez gyakorlatilag azt jelentette, követnie kell a fősereget a mocsáron keresztül és begyűjtenie mindent, amit az maga mögött hagy.

Ahogy elindultak szekerükkel az elárasztott vadvirágos réten, Miramor és zsoldos társai térdig süllyedtek a sárban. A kocsi kerekei beakadtak, szinte mozdulni sem tudtak a mocsárrá változott mező közepén. Ahogy a távolba tekintettek látták messze maguk előtt a fősereget, ahogy közelednek a folyó kanyarulatában emelkedő meredek hegyoldal felé. Eddig akadály nélkül vonultak előre, ám most egy pillanatra megtorpantak. Velük szemben felbukkantak a sötételfek zászlói, a levegőt megtöltötték a rohamozó katonáik és kürtjeik hangjai. A két sereg összecsapott.

A cyroodiili középső szárny rohamai egymás után törtek meg a meredek szegélyen, az alatta hullámzó folyóban már rengeteg holttest feküdt. A dunmerek legjobb harcosaikat vezényelték a szakasz védelmére, közöttük harcolt maga Lord Vivec is. Miramor csak hírből ismerte Morrowind egyik élő istenét, sokat hallott már róla, de most mégis meglepődött azon, amit látott. A magas alakot kiemelte a csata fergetegéből fényesen ragyogó aurája, hosszú egykezes kardjával három-négy embert söpört el egy-egy csapással. Ezzel egy időben egy a Mournholdi Herceg zászlója alatt lovagló elf csapat galoppozott végig a sekély folyóparton, elhaladtak a gát mellett, majd eltűntek az erdős területen. A közelben menetelő jobb szárny, a dühödt Ulaqht hadvezér jelzésére üldözőbe vette őket, de túl lassan haladtak a mocsaras területen ahhoz, hogy a nyomukba érjenek. A Naghea királynő vezette bal szárny nyugati irányba vonult, hogy bekerítse a meredek szegélyen harcoló dunmer fősereget.

A császár nem tehetett semmit. Harcosai túlságosan le voltak maradva a mocsárban, így nem is gondolhatott arra, hogy Ulaqht középső hadtestének a megerősítésére küldje őket. Végül a csapatait, így Miramort is a Mournholdi zászlóalj ellen küldte, ami megpróbálta bekeríteni a Cyrodiili sereget. Ezt sikerült megakadályozni, de ekkor már nyugaton elveszett az ütközet.

A meredély felől fény villant, Lord Vivec alakja felragyogott. Miramor úgy látta, ez valami jel lehetett, ugyanis ellenségük csatamágusai egyszerre kezdték meg varázslataikat. A tűzgolyók áradata látszólag teljesen értelmetlen célba csapódott be, de ezek után valami olyasmi történt, amiből arra lehetett következtetni, hogy a célpont egy a folyó víztömegét visszatartó gát volt. Hatalmas hullám indult meg a sekély folyómederben és magával sodorta a Császári Hadsereg életben maradt zsoldosait keletre. A császár terve összeomlott, azonnal visszavonulást fújt, de már késő volt, vesztettek.

Miramor a parti nádasban rejtőzött el, míg a dunmerek elvonultak, majd átgázolt a hegyoldalig. Ahogy lassan sétált a szegélynél fekvő rengeteg halott mellett, messziről hallotta ellenfeleik ünneplését. Szétnézve messze keleten megpillantotta a Cyrodiili vert sereg maradványait is. Azok, akik túlélték a folyómederben felállított fa lándzsák csapdáját, most kis csapatokban gyülekeztek. A megtépázott birodalmi zászló szomorúan lengett az éledező szélben. A parancs szerint Miramor összegyűjtötte az összes értékesebb fegyvert és páncélt - amit csak elbírt, majd futni kezdett lefelé keletre. Nagyon sok mérföldet tett meg, amíg a folyó vize újra tisztának látszott és nem szennyezte harcostársai vére.


LcE

Előző: 2920. - Napkelte (II)

Összefoglaló: 2920. - Az Első Kor utolsó éve

Következő: 2920. - Eső Keze (IV)