CsK:Útikalauz Cheydinhal városához

Innen: Elder Scrolls Lapok
Útikalauz Cheydinhal városához
A sötételf kultúra befolyása alatt álló Cheydinhal városának nem éppen elfogulatlan és nem túl hízelgő bemutatása. Az útikalauz részletesen ismerteti a város kerületeit, látnivalóit, szolgáltatásait és lakóit, akik az író szerint szinte kivétel nélkül gonosz bűnözők, arról nem is szólva, hogy nem látogatják kellő buzgalommal Arkay templomát.

Arkay, áldd meg testem és lelkem! A nevem Alessia Ottus, és szeretnék nektek mindent elmondani Cheydinhalról.


Az első dolgok, amiket a Cheydinhal városába érkező utazó megpillant, a széles, zöld parkok, elegáns fűzfák a Corboló partján, szépen söpört kertek és virágzó bokrok. Cheydinhal gazdagnak tűnik, tiszta, rendezett házaira pedig elegáns kőfaragás jellemző, és üveg, fém és fa kombinációjából kikeveredő fantasztikus díszítés.

De mi lapul a megnyerő külső mögött? Bűnözés! Botrány! Korrupció!

Cheydinhal három kerültre oszlik. Északra, egy dombon áll a Cheydinhal-kastély udvara és belső tornya. Az út kelet-nyugat irányban fut a kastély alatt, a Keleti és Nyugati Kapu között. A Corboló folyó nagyjából észak-dél irányban fut ettől az úttól, két kerületre osztva Cheydinhal déli részét: a Templom keletre található, a Piac pedig nyugatra. A Piac kerületben fekszik az összes üzlet, fogadó és céhház. A Templom kerületben található maga a templom és Cheydinhal lakóhelyei. Északon és délen hidak ívelnek át a Corboló folyón. A déliek egy gyönyörű kis park-szigetre vezetnek, amely a folyó közepén található.

Bár Cheydinhal a Nibeneai Keleten fekszik, kultúráját a sötételf bevándorlók formálták, akik Morrowind provinciából menekültek ide az elmúlt ötven évben. A legtöbb menekült Morrowind merev társadalma és a pogány Templom uralma elől menekült. Remélték, hogy Cyrodiilben megtalálják a serkentő kereskedelmi légkört, amit Zenithar pártfogása biztosít.

Ezen bevándorlók egyike ma Cheydinhal grófja. Andel Indarys a Hlaalu-házba tartozott, ám Cheydinhalba jött nagyobb lehetőséget keresve. Nehezen tudnánk elmagyarázni, hogyan emelkedett Cyrodiil nemességének legmagasabb köreibe, és a legtöbb ősi család - jogosan - szemtelen, felkapaszkodott alakként tekint rá. Akárhogy is, amikor a gróf feleségét, Llathasa Indarys úrnőt holtan és szörnyű állapotban találták a Nagyterem lépcsőin, azonnal kirobbant a botrány. A gróf kicsapongó életmódja, dühöngései, és hűtlenségei arra engednek következtetni, hogy valamiféle sötét titok lappang a grófnő halálának hátterében.

Arkay temploma szegényesen látogatott. A gróf szegényes példát mutat: sosem teszi be a lábát a templomba. Ez talán az isteni ítélettől való félelméből fakad, mivel elkerüli a Kilenc tekintetét. Cheydinhal prímása, papja és gyógyítója: mindannyian jó emberek, és a hit buzgó gyakorlói. A templom papjai közül azonban Errandil, Arkay Élő Szentje örvend a legnagyobb tiszteletnek. Ez a fáradhatatlan lélek keresztes hadjáratot folytat a nekromancia gonosz gyakorlata ellen a Mágusok Céhén és a Birodalmi Csatakollégiumon belül.

Kívülről Cheydinhal mindkét fogadója tisztesnek tűnik, az Újvilág Fogadót azonban egy gonosz, szentségtörő dunmer bandita vezeti, a Cheydinhal Hídja Fogadót pedig egy tiszteletet parancsoló, jámbor birodalmi matróna. Biztos vagyok benne, kedves olvasó, hogy el tudod dönteni, melyikben kaphatsz ízletes ételt, és egy tiszta, biztonságos ágyat, amelyben nem kell félned, hogy az éj leple alatt meggyilkolnak az erszényedért. Cheydinhal könyvesboltjának tulajdonosa Mach-Na, egy argóniai, akinél durvább és barátságtalanabb személlyel még nem találkoztam. A választék azonban megfelelő, és az árak sem túl magasak.

Cheydinhal legszegényebb lakhelyei is világosak és tiszták, udvaraik jól-sepertek, a lakók pedig nem veszik tolakodásnak, ha bentebb lépsz, és megcsodálod bútoraikat és egyéb berendezéseiket (feltéve, ha mindezt megfelelő időben teszed). Azonban figyelmeztetlek! Sok lakó tiszteletreméltónak tűnik kinézetre, ám amint kinyitják a szájukat, elárulják magukról, hogy igazából gonosz barmok, rémisztően durvák, és inkább meggyilkolnak, és elásnak az alagsorban, minthogy egy civilizált szót váltsanak veled. Az, hogy ezek a kellemetlen, durva alakok orkok, egyáltalán nem meglepő.

Nem szabad azonban kihagynunk Cheydinhal leghíresebb lakójának, az ünnepelt festőnek, Rythe Lythandasnak lakhelyét. Ő maga általában keményen dolgozik műtermében, de felesége barátságos és vendégszerető asszony, és néha rá lehet beszélni, hogy megmutassa a híres festő saját szobájának falán függő műveit.

Kövesd a Kilencet a Dicsőségbe!


caius reloaded