Almalexia (isten)
Almalexia vagy Ayem a Tribunal három félistenének egyike. Különösen a dunmerek szerették istennőjükként mint a Kegyes Gyógyító Anyát. Morrowind fővárosában, Mournholdban lakott, és jótékony hatását egész népére kiterjesztette. Almalexia legközelebbi követői az Indoril-házból kerültek ki, akik később Mournhold (és így egész Morrowind) uralkodó rétegévé váltak. Almalexia Nerevar felesége, és később Vivec hitvese volt.
Férje halála után Nerevar tanácsadói és Vivec, Almalexia, és Sotha Sil által alkotott Tribunal kerültek hatalomra a dunmerek közt. Nerevar utolsó kívánságát megtagadva felhasználták Kagrenac szentségtelen eszközeit hogy kinyerjék maguknak Lorkhan szívének isteni energiáját. Hármukat innentől Almsivi-ként ismerték, és isteni erejükkel hősi tetteket hajtottak végre, de ez okozta a vesztüket is. Mivel a Szív gonoszságával ellentétben jóra használták az erejét, már Dagoth Ur visszatérte előtt is meggyengültek. Dagoth Ur, aki szintén ellopott valamennyi energiát a Szívből, annak gonoszságával együttműködve cselekedett, így egyre erősebbé vált.
Almalexiát a Tribunal anya-figurájaként ismerték. Az Indoril-ház ordinátorainak segítségével figyelte, gyógyította és gondozta gyermekeit, de szigorú volt velük, ha vétkeztek. Lehetséges, hogy Almalexia ültette el azt a gondolatot az ordinátorok fejében, hogy a Tribunal gyengeségét a követők hitének hiánya okozta.
Amikor Dagoth Ur eleste után Nerevarine Mournholdba ment, Almalexia megpróbálta átverni, csapdába csalni és elpusztítani őt, talán attól a hiú reménytől vezérelve, hogy visszakaphatja, ami egykor az övé volt. Őrületétől vezérelve először meggyilkolta Sotha Sil-t, majd szabadon engedte Óraműváros gépi lakóit, és őt tette felelőssé az általuk okozott káoszért. Amikor Nerevar ősi pengéjét, az Igazlángot hordozó Nerevarine szembeszállt vele, Almalexiát cserben hagyta az ereje, majd meghalt a városban.