Északi

Egy tipikus északi férfi ábrázolása.

Az északiak Égkoszorú magas és dús hajú emberei. Lelkes harcosok, akiket katonákként és zsoldosokként ismernek szerte Tamrielben. A hadviselés minden ágában kitűnőek, de még égnek a vágytól, hogy a szokásos módokon felül új harcművészeteket tanuljanak. Elboldogulnak a hidegben, ami az atmorai őseikre emlékeztet, szomszédaik pedig harcosokként ismerik őket. Az északiaknak vele született képességük van a matrózsághoz, és az is előnyükre vált, hogy folyamatos tengeri kereskedelmet folytattak az első atmorai elvándorlásuk óta. Sok régió kereskedelmi flottáit irányították egész Tamriel partjain.

Történelem

Az északiak, ahogyan a nevük is sejteti, északról származnak: az ismert világ legészakibb részéről jöttek, a kontinensről, amit úgy ismerünk, hogy Atmora. Nagyon keveset tudunk Atmora földrajzáról és történelméről, mivel az akkori költözések idejében az emberiség még nem rendelkezett az írás tudományával. A kevéske, amit ismerünk, régi elf feljegyzésekből maradt fent, amik nem hozzáférhetőek a birodalmi tudósok számára, de tudjuk, hogy az "Altmora" nevű kontinensre hivatkoznak, ami "Ősi Erdőt" jelent. Úgy tűnik, hogy az Atmora egy emberi ferdítése a szónak. Történelmi értelemben az ott élő embereket nedéknek hívták, mivel ők éltek Harald király, az Ysgramor vonal tizenharmadik uralkodója előtt, kiszakadva az atmorai uralkodóság alól, ezután történelmileg cyro-északiaknak könyvelték el őket, hogy mutassák, hogy a cyrodiili emberek még nem különültek el az emberi lakosság eredeti fővonalától.

Atmora nagyon hideg lehetett még az ősi időkben is, legalább annyira, mint Égkoszorú napjainkban, mert az ott élt emberek nagyon jól voltak öltözve a hideg éghajlat ellen. Azt beszélik, hogy a vándorlás ideje alatt egy elnyújtott és véres polgárháború dúlt ott, és a történelem során egy Ysgramornak nevezett férfiú magához térítette mindkét oldalról azokat, akik békében szerettek volna élni, és délre hajóztak, majd megérkeztek Égkoszorúba, Tamriel kontinensének azon legészakibb csúcsára, amit ma csak úgy hívunk, hogy Hsaarik-fok. Az új földet "Merethnek" nevezték el, tisztelettel tekintve azokra az aldmeri elfekre, akik benépesítették a kontinenst, és majdnem egész Tamrielben letelepedtek egy ezredévvel korábban. Ahogyan lenni szokott, az elfek és az emberek viszonylagos békében és gazdagságban éltek az idő nagy részében, de az elfek rájöttek, hogy az emberi lakosság megdöbbentő születési aránya miatt átvehetik a vadonokat és ők lehetnek az ismert világ első nagyobb fenyegetése a civilizációjukra. Természetesen ez sok évszázadig nem történt volna meg, és észrevehetetlenül lassan is következett volna be emberi nézőpontból, de elf felfogásban ez annyit jelentett: "holnapután legyőznek".

Nem sokkal azután az aldmerek <acronym title="Megrendezett, gyakran hivatalosan bátorított mészárlás vagy üldözés egy kisebbségi csoport ellen">pogromok</acronym> sorozatát indították az emberiség települései ellen, és ennek keretében az elf hadsereg porig rombolta Saarthal fővárosát, lemészárolva a védőket és mindenkit, aki nem tudott megfutamodni, jóval több mint ezer embert; ez a tett pedig később a Könnyek Éjszakájaként lett ismert. A nede emberek szétszóródtak a partok mentén és szisztematikusan levadászták őket egy kíméletlen tisztogatás alkalmával; csak Ysgramor és két fia élte túl, épphogy sikerült az utolsó tengerjáróval elmenekülniük, miközben a rév, ahonnan indultak, már lángokban állt. Atmorába érkezvén látták, hogy mekkora is az a béke, amit hagytak maguk után, így gyorsan elterjesztették a történetüket egy erkölcstelen és álnok idegen fajról, az elfekről, akik hajlottak arra, hogy megtisztítsák az emberi fajtól a világ arculatát. Egy ügy alá összegyűjtve a különböző klikkeket, besorozott egy hadsereget, akik így a háború hőseivé váltak, és rájuk csak úgy emlékszik a történelem, hogy az "Ötszáz Társ". Tamrielbe való visszatérésükkor fortélyos módon lemészárolták az ott élő elfeket, majd lefektették az emberek befolyásának alapjait, ami a két faj közötti, egy bizonyos fokig mind a mai napig létező, hosszan parázsló utálatot és előítéleteket teremtett.

Társadalom

Ma az északi nép társadalma még mindig létezik és virágzik, ahogyan mindig is tette, és ezt többé-kevésbé paraszti társadalomnak lehetne leírni. A többi faj szokásaival ellentétben (beleértve az emberek többi ágát is), a legtöbb északi kisvárosokban, falvakban és falucskákban él, míg csak a lakosság kisebb része lakik nagy városokban. Ebben a szocio-politikai légkörben, amiben élnek, legtöbbjük farmerként vagy favágóként, illetve kovácsként vagy famunkásként dolgozik. A világ többi kulturált emberétől eltérően az északiak alig vagy egyáltalán nem fektetnek hangsúlyt a szociális intézményekre és a társadalmi kapcsolatokra. Az oktatás- és az iskolákban, akadémiákon és egyetemeken tartott társadalmi képzések intézményesítése helyett, a legtöbb elffel és emberrel ellentétben az északi kultúra az örökségen alapul.

A családok a hagyományokat és a tudást generációkról generációkra hagyják, ami azt jelenti, hogy a legtöbb északi elkezdi a szakmáját és folytatja a családi üzleteket. Ez segít állandósítani a nagyban önellátó égkoszorúi gazdaságot, ahol is a családok megtermelik a saját szükségleteiket, amiket pedig nem tudnak előállítani, azokat kereskedelemmel megszerzik a közösség más tagjaitól. A fém- és fa eszközökért egy másik, egyenlő értékű árucikkel fizetnek, amit a kereskedelem során beszerzett eszközökkel állítanak elő. A farmerek megveszik az eszközeiket, így tulajdonképpen lekötelezik magukat azoknak a kereskedőknek, akik ezeket szolgáltatják, az adósságot pedig aratásonként a termés egy részével fizetik meg. A nagy városok általában olyan területen épültek, ahol nem lehet annyi terményt betakarítani és fát gyűjteni (ha egyáltalán lehet), ami egy ilyen méretű település igényét ellátná, így ők leginkább kereskedelmi elosztópontok, akik irhát, fa- és fém eszközöket, illetve máshol készült élelmiszert vásárolnak, majd ezeket eladják az áthaladó utazóknak más javakért cserébe. A kíméletlen égkoszorúi éghajlat miatt az utazóknak gyakran van szükségük ilyen újra-feltöltő megállókra, és ez az igény termeli a bevételt. A szakmai tudásukat a praktikusság miatt tisztelik: bár nem a legkifinomultabb minőséget tisztelhetjük benne, mindig a meghirdetett módon működik és ritkán viselődik el annyira, hogy a tulajdonosa maga ne tudná megjavítani.

A legtöbb északi rendelkezik a fegyveres és fegyvertelen harc alapvető tudásával, mivel a hosszú, háborúkkal terhelt történelmükben a legtöbb családnak meg kellett tanulniuk megvédeni magukat. A harc képessége apáról gyerekre szállt, illetve a családi címer és néhány alapvető fegyver, mint egy bárd vagy egy rövidkard is átöröklődik. A birodalom minden iparága közül kitűnik az északiak remek famegmunkálási és erdőművelési (és egy fokig a bőrmegmunkálási) képessége, amelyek Tamriel minden régiójában egyértelműen a legjobbak; az északi állati irhákból és a vastag prémekből készült páncélok a legjobbak a fegyverek és hideg ellen. Tisztelik az erős és edzett, független északiakban lakozó harci tehetséget. Bár nem rendelkeznek hivatásos vidéki hadsereggel vagy haditengerészettel, sok népi hadsereg létezik, akik egybetömörülnek, és a legtöbben nagyobb kulturális központ és kereskedelmi elosztó körül szerveződnek: a nagyobb városoknak gyakran saját hadseregük van mind védelem, mind támadás céljából, és általában tizenöt vagy húsz kis falu vagy város fiatal férfijai jelentkeznek önként a kölcsönös védelem érdekében. Továbbá a Birodalmi Légió égkoszorúi ága a világ egyik legjobbja, mivel az északiak erejét és kitartását ötvözi hatalmas fegyelemmel és szervezettséggel. Amikor kihasználják a birodalmilag előírt taktikákat és harcrendet, az északi katonák a legveszélyesebb ellenséggé válnak.

Az északi tengerészet legendás, vakmerőségük és merész célkitűzéseik miatt. Atmora lakosai (fajilag megegyeznek a modern kori északiakkal) voltak az első emberek, akik kifejlesztették a térképészetet és a csillagászatot. Ők voltak az elsők, akik besorolták a csillagokat és felismerték a konstellációkat, és szintén az elsők, akik feltérképezték a tengert és a szárazföldet, ami lehetővé tette az emberi hajózást a kontinensek között. Ysgramor volt, aki kifejlesztette az első emberi írást. Erős vágyuk van az ismeretlen megismerésére. Mohó álmodozók és képzelgők, mélyen elültetett kíváncsisággal az elméleti és az elvont irányába; egyfajta ellentétben az üzleti természetű, nagyon is konkrét, "itt-és-most" birodalmiakkal. Az egyetlen másik faj, akikkel megosztják a nem tapinthatóról szerzett alapos tudásukat, a bretonok, akiknek az érdeklődésük kevésbé a szenvedélyből, sokkal inkább valamiféle hóbortos kíváncsiságból, az örökségük elf feléből ered. Az északiak ünnepelt felfedezők, akik még az elfekkel is sok olyan helyért versenyeztek, ahol ma már megtelepedtek. Még megdöbbentőbb, hogy míg az elfek óriási gályák masszív rendjében hajóztak, ahol hajónként több száz mer teljesített szolgálatot, az északi felfedező erők gyakran néhány kisebb hajóból, mint a tengerjárók álltak, rajtuk alig tizenöt emberrel. A leggyakrabban ezeket a hajókat emberek hajtották, úgy, hogy a legénység akkor evezett, amikor a kapitány/navigátor parancsolta. Nagyobb északi hadihajóknál és kisebb gályáknál ezt még szélerővel ötvözik: kibontott vitorlákkal utaznak keresztül a nyílt óceánon, és az evezőlapátok a rövid távú hajtásra, fordulásra és gyors mozgásokra. Ezeket, gyakran a flottába tartozó hajókat maximum ötven főből álló személyzet vezeti, és ők ugyanannyira katonák is mint tengerészek. A nyílt tengeren csak ragada rombolók képesek versenyezni az északi hadihajókkal.

Embertan

Fajilag az északiak az átlagos emberi intellektus fölött vannak, a Mágusok Céhének intelligencia tesztjei alapján; a birodalmiakat és a ragadákat hagyták le. Bár a birodalmiak jobban képben vannak a gazdaság és a politika dolgainak fontosságával mint az önmegvalósító északiak, gyakran úgy tűnik, hogy a birodalmiaknak jobb érzékük van az intuitív társadalmi döntésekre, ami valószínűleg a nagyobb egymás közötti intelligenciáról árulkodik. A bretonok arról ismertek, hogy nagyobb teret engednek az elvont gondolatoknak és jobban is állnak a matematikával, mint ahogyan sokkal jobban értik a varázslás fogalmát is; bár ők nem igazán veszik fel a versenyt a fizikai okfejtéseknél. Az északiak egyértelműen intelligensebbek a khajiitoknál is és a argóniaiaknál is, de megkérdőjelezhetetlenül az elfek alatt helyezkednek el.

Mint emberek, jóval magasabbak az átlagnál, 180 centiméter magasok, csak az okoknál és az altmereknél alacsonyabbak. Továbbá ők az egyik legerősebb halandó faj, több mint 90 kg súllyal, széles, hordó alakú mellkassal, szokatlanul nagy izomtömeggel és csontsűrűséggel rendelkeznek. A masszív felépítésüknek köszönhetően az egyik legkevésbé mozgékonyak, alig kicsit jobbak az orkoknál. Az éghajlatuk hideg természete révén gyakran tárolnak magukon nagyobb mennyiségű testzsírt, de az egész tömegüket figyelembe véve, ez a mennyiség mégis csekélynek tűnik. Emiatt pedig elképesztően ellenállnak a fagynak, emellett pedig nagyon hosszú ideig is képesek túlélni a fagyasztó vízben, ezek pedig gyakran megtalálhatóak Égkoszorú mellett és egyéb északi területeken is, vegyük példának csak a Szellem-tengert. Kivételesen halovány bőrük van, ami pedig nagyban a közvetlen napfény ritkaságának köszönhető. Nagyon hosszú, vastag barna vagy szőke, ritkábban vörös hajuk van, attól függően, hogy vannak-e cyrodiili őseik. Az arcukat egyértelműen a koponyájuk hosszú formájáról lehet megismerni, erős arccsonttal és egy kicsit gyengébb alsó állkapocscsonttal.

A hangjukat könnyen fel lehet ismerni, mivel az emberek egyik legmélyebb, leghangosabb hangját birtokolják, és azt mondják, hogy ennek a tüdejük kivételesen nagy térfogatához van köze, aminek kifejlődését a nagy magasság tette szükségessé, ahol a legtöbb északi él. Nagyon büszkék a hangjukra, annyira, hogy még az vallásuk mitológiájába is belefoglalták. Úgy beszélték, hogy a provincia északi részén található Világ Torka az a hely, ahol az ég életet lehelt a világra, megalkotva az északiakat. A hangokat pedig erőteljesen a dühöngő Égkoszorú sarki szeleihez kötik; még egy különleges északi mágia is létezik, amit Thu'um-nak hívnak, ami azon alapul, hogy a szürkeszakállok (északi kifejezés a varázslókra) mennyire képesek a létezésbe "üvölteni" a varázsigét.

Az összetett vallásos vagy mágikus szertartásaik sok, kevésbé látványos jelképet használnak (mint ábrázolások, jellegzetes hasonlatok), de annál több hangi ritualizmust (például kántálás, közmondás, beszélt nyelvi ima és kapcsolati szóképek). Az északi vokalisták mindig kapósak voltak a Birodalmi Városban: egyrészt a Templom kórusaiba, illetve a kulturált operákhoz keresik őket hangjuk látványosan nagy terjedelme miatt, amivel egy másik emberi vagy elf hang sem versenyezhet.

Megjegyzések

Úgy tűnik, hogy az északi kultúra és hit nagyon sok elemét a valós élet norvégjairól és hasonló emberekről mintázták. A túlvilági nézeteik, ahogyan az a Sovngarde, felülvizsgálva könyvben is olvasható, némi hasonlóságot mutat a valóssal.