Égkoszorú
Tan:Égkoszorú Tamriel legészakabbi, hideg és hegyvidékes része. Lakói kevésbé vendégszeretők, de olyan erőforrásokban gazdag mint az ében, nyersüveg és bőséges fatermékek. Jelenleg az északiak lakják. Régebben még itt éltek az aldmerek és a falmerek, amíg Atmora proto-északijai végleg ki nem vezették a mer fajokat.
Történelem[szerkesztés]
Égkoszorú egy teljesen lepusztult, forradásokkal teli hely, sok múltbéli csata helyszíne. Úgy hiszik, hogy ez az első hely, ahova emberek érkeztek Atmorából. Az atmoraiak nem egyszerre jöttek, hanem szétosztott vándorlási hullámokban, ami ellentéteket szült az újonnan érkezők és a már ott lévők között (mint amilyenek a nedicek voltak). Ráadásul az embereknek egy másik ellenségük is akadt: az aldmerek. Ebben az időben emelkedett fel Tamriel minden idők leglegendásabb alakja, Ysgramor, akitől minden északi király származik. Klánja kiterjesztette befolyását, majd ez folyamatosan terjedt még tovább és húzódott össze Morrowindben és Sziklaföldön. A folyamatos versengéstől Égkoszorú folyamatosan gyengült és több államra esett szét, egyesülni pedig csak néhány alkalommal sikerült a történelem folyamán. Olyan polgárháborúk voltak a modern történelembeli események, amik a Farkaskirálynő eljövetele után kezdődtek, illetve a háborúk Pörölyfölddel és Sziklafölddel, amikor Jagar Tharn átvette a birodalmi trónt, bár az véget ért, amikor az igazi császár visszatért.
Építészet[szerkesztés]
Égkoszorú építészetének stílusát leginkább Brumában (Cyrodiil északi része) lehet megfigyelni. A brumai épületek részben a föld alatt épültek, hogy megtartsák a meleget (ami létszükséglet), kövekből készültek, a fát csak támasztóelemnek használják és a tetőn szalma található.
Politika[szerkesztés]
A ragadák és a bretonok még ma is ellenállnak, amióta a Bend'r-mahk-i háborúban Égkoszorú messze belenyúlik Pörölyföldbe és Sziklaföldbe. A legtöbb ellenállás Jehenna és Elinhir városában tapasztalható, és természetesen a tartományok határain.
Gazdaság[szerkesztés]
Égkoszorú erős tartomány, és így van néhány gazdagabb területe. Például Magányvára mindig is az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb terület volt, és ahogyan elkezdte befolyása alá vonni a legtöbb északi partvonalat, úgy egyre tovább erősödött. Ezután Thian királlyal kötött szövetséget Macallával (Hajnalcsillag királynője) való összeházasodása révén. Kutatta a lehetőséget, hogy még tovább terjessze befolyását azáltal, hogy magához csatol több, korábbi birodalmi hűbérbirtokot, mint amilyen Roscrea szigete, amit közvetlenül a Császár irányított, amióta V. Uriel Septim a 271. évben meghódította azt. Vannak befolyásos szálak Morrowindből is, mint amilyen Télvára is, Magányvára riválisa, mivel a morrowindi menekültek ide jönnek, új ötleteket, kultúrát hozva és ösztönözve a gazdaságot. Hrothgar és Fehérvágta néha erőteljes gazdasággal rendelkeztek, de mára az árvizek, az aszályok és tüzek, illetve a fagytrollok és a banditák támadásai tönkretették azokat. A terület most Jsashe, a helyi boszorkánygyülekezet vezetőjének-, és Lorkhan önkényesen kinevezett hercegnőjének irányítása alatt áll, bár még mindig harcolnak.
Ismert helyek[szerkesztés]
- Falkreath
- Égkoszorú déli részén lévő város.
- Fehérvágta
- Kelet-Égkoszorú városa.
- Hajnalcsillag
- Égkoszorú északi részén elterülő város.
- Magas-Hrothgar
- Egy híres hegy, amit Hótorokként is ismernek még, ahol a Szürkeszakállúak élnek és ahol Shor létrehozta az embert.
- Magányvára
- Égkoszorú legbefolyásosabb és leggazdagabb vidéke, Télvára riválisa. Északnyugat-Égkoszorúban található.
- Markarth
- Egy város Nyugat-Égkoszorúban.
- Sodrásd
- Egy város Délkelet-Égkoszorúban.
- Sárkánycsillag
- Egy szétválasztott város. Keleti és nyugati részre bontja egy fal, mindkét részen önálló kormányzat működik.
- Széltető
- Egy város Északkelet-Égkoszorúban.
- Skyrim:Télvára
- Égkoszorú gazdag és befolyásos vidéke. Erősen befolyásolták a dunmer eszmék, mivel közel van a határhoz. Itt, Északkelet-Égkoszorúban, található meg Télfogó ismert egyeteme.
Nirn kontinensei és régiói | |
---|---|
Tamriel | Cyrodiil • Égkoszorú • Elsweyr • Feketemocsár • Morrowind • Nyár-szigetek • Pörölyföld • Sziklaföld (Orsinium) • Valenvadon |
Akavir | Kamal • Ka Po' Tun • Tang Mo • Tsaesci (Akavir birodalmi provinciája) |
Yokuda | Akos Kasaz • Bahia • Irranhu • Kanesh • Kardesh • Klithi • Moni • Samara • Yath |
Elterikus szigetek | Asil Yelir • Cespar • Herne • Kevalla • Nalonga • Pankor • Ravan • Siuol Yelir • Stirk • Szigetlánc • Szisztrék • Thras |
Padomai szigetek | Cathnoquey • Esroniet • Olenveld • Roscrea • Vounoura • Yneslea |
Egyéb kontinensek | Aldmeris • Atmora • Lyg • Pyandonea |