Beépülő ismertető: Halálos reflex és Szaggatásgátló

Ez a hír két beépülő ismertetőjéről fog szólni. Közös bennük, hogy mindkettőhöz szükség van az Oblivion Script Extender nevű segédprogramra, ami letölthető az OBSE oldalról.

A Halálos reflex azért került szóba, mert többen panaszkodtak az Oblivion harcrendszerére, amit ezzel jelentős mértékben meg lehet változtatni, illetve a lovas harc hiányára, ami már elég régóta elérhető az Oblivionban – a Halálos reflex segítségével. Megjegyzem, én csak a MorroHun oldalról letölthető, kissé elavult beépülővel játszottam, ennél már van újabb, amiben elképzelhető, hogy javították a lovas harc nehézkességét.

Jelenleg ugyanis túlságosan sokáig tart felgyorsítani a lovat, illetve konzolból meg kell növelni a ló gyorsaság tulajdonságát ahhoz, hogy elfogadható legyen. Minél gyorsabban lovagolunk, annál nagyobb sebzést tudunk elérni csatában, viszont minél lassabban lovagolunk, annál könnyebb megfordulni, hogy újra támadhassuk a célpontot, ami mellett elrobogtunk. Ezért okoz gondot a 4.01-es verzióban lovas harc során az ellenfelek legyőzése.

Az új Halálos reflex célja, hogy az Oblivion csatáit még nehezebbé, látványosabbá, valósághűbbé, ijesztőbbé tegye. Ez azt jelenti, hogy új mozdulatokat használhatsz, csakúgy, mint az ellenfeleid! Ugrálhatsz, szaltózhatsz, ellökheted őket, csakúgy, mint ők téged – ha képesek rá! Ezenkívül az elemi hatások új kritikus találat rendszerének köszönhetően a fagyás, villám, tűzsebzések a következő eredményekkel járhatnak:

  • a tűz felgyújthatja a célpontot, füstölgő hullává változtatva
  • a villám kiröpítheti a csizmájából, ráolvasztva a felszerelését a testére
  • a fagyás szabályosan jégtömbbé fagyaszthatja a célpontot, ami egy ütésre összetörik
  • Időlassításkor előfordulhat lefejezés, félbe vágás, néha csonkolás.

A Szaggatásgátlóról annyit érdemes tudni, hogy sokaknál tapasztalható olyan jelenség, hogy játék közben, amikor elforgatjuk a kamerát, mintha néhány képkocka hiányozna, emiatt darabos lesz a kép, illetve néha megakad a játék. Az angol „szakirodalom” ezt stutteringnek nevezi. Ennek az okairól és a megoldásáról Oszkár készített egy dokumentumot, ami letölthető erről a címről.

6 Comments

  1. Tsingi01-07-2011

    Köszönjük a hasznos tanácsokat!

    • Winkler Oszkár (MorroHun)01-07-2011

      Szívesen! Remélem segítettem! 🙂

  2. Winkler Oszkár (MorroHun)01-09-2011

    És mindenkinek sok sikert hozzá! Ha valami kérdés lenne csak írjatok! 😉

  3. móricka01-09-2011

    te egy zseni vagy Oszkár! KÖsziiiii!!! 😉

  4. Bratak01-14-2011

    Nagyon régi, nagy gondokat orvosoltál Oszkár!
    Köszönjük__ az ős fanok nevében is.

    • Winkler Oszkár (MorroHun)01-15-2011

      Szívesen. 🙂

      Engem is már annyira zavart, hogy egyszerűen muszáj volt megoldani valahogy. Úgy tűnik nem hiába jártam anno pár évig az orvosira. Végül mégis sikerült „orvosolnom” valamit. 😉

Szólj hozzá: