CsK:Szavak és filozófia
Korán érkeztem a beszélgetésre, amelynek elintézése közel hat hónapba tellett, de a nő még ezért is finoman lehordott, hogy miként merészeltem a megbeszéltnél korábban érkezni.
- Időre van szükségem, hogy felkészüljek a védekezésre - mondta, s rám mosolygott világoszöld szemeivel.
Lady Benoch egy bosmer, azaz erdei elf, aki őseihez hasonlóan nagyon hamar a kezébe vette az íjat. Kitűnt a sportban, és már tizennégy éves korában jasqpurként, azaz távolsági lövőként törzse vadászcsapatának a tagja lett. 396 sötét évében, mikor a Parikh törzs - a Nyár-szigetek erőinek segítségével - tombolását elkezdte Valenvadon délkeleti részében, Lady Benoch részt vett törzse földjének védelmezésének eredménytelen csatájában.
- Tizenhat éves voltam, amikor először megöltem valakit - mondta - de nem emlékszem pontosan, nem tudom, hogy nő volt-e vagy férfi. Csak a homályos körvonalaira emlékszem, mikor célba vettem az íjammal. Nem jelentett többet számomra egy lelőtt állatnál. Nagyjából száz ellenséget terítettem le így azon a nyáron és őszön. Nem éreztem magam gyilkosnak, egészen a téli hónapokig, amikor megtapasztaltam, hogy milyen egy férfi szemébe nézni, amikor annak vérét ontom.
- Egy felderítő volt a Parikh törzsből, aki akkor lepett meg, mikor éppen én voltam őrségbe beosztva. Azt hiszem, hogy mind a ketten meglepődtünk. Az íjam pont mellettem volt, de közben pánikba estem, és próbáltam a vesszőt a húrra illeszteni. Csak féljardnyi távolságra volt tőlem. Ez volt az egyetlen dolog, amit tehettem. Természetesen ő támadt először a pengéjével, én pedig hanyatt vágódtam a csapástól.
- Mindig emlékezni fogsz az első áldozatod hibáira. Az ő hibája az elbizakodottság volt. Azt hitte, hogy meghaltam, mivel látta vérem fröccsenését, és hogy hanyatt vágódtam. Azonnal ráugrottam, amint elfordult tőlem, hogy alvó törzsem tagjai felé induljon. Túlságosan óvatlan volt, ezért sikerült megfosztanom fegyverétől.
- Nem tudom, hogy hányszor döftem belé a pengét. Mikor legközelebb rátekintettem, akkor megkönnyebbültem. A karjaim véraláfutásosak voltak az erőfeszítéstől, és az áldozatom testén szinte nem maradt egy ép terület sem. Szó szerint darabokra szabdaltam. Szóval érted, nem tudtam, hogy miként kell harcolni vagy, hogy miként kell megölni valakit.
Lady Benoch felismerte a harc ilyen terén való járatlanságát, és azonnal a kardforgatás fortélyainak tanulásába kezdett.
- Valenvadonban nem tanulhatod meg igazán a kardforgatást - mondja. - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a bosmerek nem használnak kardokat, de általában önmagunk jövünk rá a használatára, és nem tanuljuk. Bármennyire is fájó volt, mikor a törzsem otthon nélkül maradt, és északra kényszerült, legalább ez az egy jó oldala volt. Így lehetőségem nyílt, hogy találkozhassak a ragadákkal.
Lady Benoch a fegyverforgatás minden módozatát Warday A'kor gyámsága alatt tanulta meg, majd felülmúlta még mesterét is. Szabadúszó kalandozóvá vált. Bejárta Pörölyföld déli és Valenvadon északi vadonjait, karavánokat védelmezett és méltóságokat látogatott, hogy védelmezze őket a helyi lakosoktól származó összes veszély ellen.
Sajnos, mielőtt még tovább tudtuk volna követni Lady Benoch korai és azt követő életének kalandjait, a nőt sürgősen az Uralkodó színe elé hívatták. Az ilyen esetek gyakorta megtörténnek a Császári Testőrségnél, mivel manapság igencsak vészes idők járnak, és talán még sokkal vészesebbek, mint a múltban valaha. Mikor legközelebb megpróbáltam vele egy találkozót szervezni, akkor a szolgálója azt mondta, hogy űrnője éppen Égkoszorúban tartózkodik. Mikor egy hónap elteltével újra meglátogattam lakosztályában, akkor azt mondák, hogy éppen Sziklaföldön van.
Lady Benoch becsületére legyen szólva, Alkonyat havában esélyt adott nekem egy következő beszélgetésre. A belvárosban időztem, a Véres kakas fogadóban, amikor kezét a vállamon éreztem. Leült velem szembe, a durván faragott asztalra, és úgy folytatta a korábbi történetet, mintha korábban félbe sem szakították volna.
Visszatért a kalandozó napjaiban történt eseményekhez, és beszélt az első alkalomról is, amikor úgy érezte, hogy már biztos kézzel bánik a karddal.
- Az idő tájt egy mágikusan megbűvölt dai-katana tulajdonosa voltam. Egész jó darab volt, daedrikus fémből megmunkálva. Nem volt egy igazi akaviri darab, és még csak nem is hasonlított rá. Nem volt túl sok pénzem, de ez a darab tökéletesen kielégítette vele szemben támasztott igényemet, és egy kis erőfeszítéssel is nagy károk okozására volt képes. A'kor tanított meg vívni, de amikor élet-halál helyzetbe kerültem, akkor mindig hanyatt zuhantam a jó öreg, alulról felfelé irányított csapásától.
- Egy csapat ork elrabolt egy kis aranyat Meditea helyi törzsfőnökétől, és én a nyomukba indultam, be az egyik útvesztőbe, amely szinte minden vidéken megtalálható. Ott voltak a megszokott patkányok és óriáspókok is, de én már elég harcedzett voltam, hogy ezeken könnyedén túljussak. A gond akkor kezdődött, amikor egy szurokfekete szobában találtam magam, hol szinte semmit sem láttam, de hallottam az orkok morgásából, hogy teljesen körbevettek.
- A semmire támaszkodva körbeforogtam a kardommal csapkodva, és közben figyeltem lépteiket, hogy mikor közelednek. Valahogy sikerült visszaszorítanom félelmemet, és visszaemlékeztem az A'kor mestertől tanult egyszerű leckékre. Hallgattam a lépéseiket, kitértem oldalra, fordultam, előre léptem, körbeforogva vágtam, visszafordultam, oldalra léptem, és vágtam.
- Ösztöneim helyesnek bizonyultak. Az orkok teljesen körbevettek, és amikor végre egy kis fényt találtam, akkor láttam, hogy mind halottak.
- Ezért is irányítottam minden figyelmemet a kardvívás fortélyai felé. Elég bolond voltam, hogy egy halálközeli élményre volt szükségem ahhoz, hogy belássam ennek hasznosságát.
Lady Benoch a beszélgetésünk további részében arra tért ki a maga nehézkes módján, hogy milyen sokféleképpen mesélik az őt és karrierjét végigkísérő, már-már mítoszokba illő történeteket. Az igaz volt, hogy azután nyerte el Valenvadon Harcosok Céhének nagymesteri címét, hpárharcban legyőzte korábbi mesterét, aki a Birodalmi Csatamágus, az áruló Jagar Tharn cinkosa volt. Az azonban nem volt igaz, hogy két évvel később ő volt az oka a valenvadoni céh széthullásának.
- Valójában a valenvadoni csoportosulás nem volt illegális, de Tamriel egészére nézve nem volt szokás hosszan megtűrni egy szabadúszó harcosokból álló független szervezetet.
Az is igaz volt, hogy akkor hívta fel magára először a császár figyelmét, amikor Őrszem-beli Akorithi királynőt megvédte egy breton orgyilkostól. Az azonban nem volt igaz, hogy a bérgyilkost valaki a tőrsuhatagi főtestületből bérelte volna fel.
- Legalábbis - jegyezte meg sejtelmesen - ezt soha nem sikerült bizonyítani.
Szintén igaz volt, hogy Urken nevű, korábbi szolgájához ment feleségül, aki már tizenegy éve a szolgálatában állt.
- Senki sem tudja olyan fényesre csiszolni a fegyverzetemet, mint ő - jegyezte meg. - Ez pusztán gyakorlatiasság volt. Vagy fizetésemelést adok neki, vagy hozzámegyek feleségül.
Egy történet volt, amit se meg nem erősített, se meg nem cáfolt, ami Calaxesről, a császár fattyáról szólt. Amikor felhoztam a nevét, akkor a nő megvonta a vállát, majd kijelentette, hogy semmi tudomása nincsen az ügyről. Calaxes történetének arra a részletére lettem volna kíváncsi, amikor, nem egyenes öröklési ágon, magához ragadta az Egy isten püspöke címet, ami elég hatalmas pozíció a Birodalmi Városban, még egész Tamriel területén is tiszteletben tartják. Azonnal arról kezdtek a népek suttogni, hogy Calaxes úgy hitte, hogy az Istenek megharagudtak Tamriel világi kormányaira, és különösképpen magára a császárra. Még azt is állították, hogy Calaxes teljes körű lázadásra szította a népeket, hogy az egész birodalom területén megszilárdítsa vallásának alapjait.
Azt azonban sikerült belőle kipréselnem, hogy a császár kapcsolata Calaxesszel valóban elég viharos volt, és hogy a törvényhozásnak nem volt joga beleszólni a papi hatóság hatáskörébe. Ez addig a pillanatig tartott, amíg Calaxes hirtelen el nem tűnt... Még a legközelebbi barátait sem értesítette távozásáról. Többen is úgy tartják, hogy Lady Benoch és a Császári Testőrség gyilkolta meg Calaxes püspököt, a saját templomának sekrestyéjében, a Harmadkor 498-as év, Alkony havának 29. napján.
- Természetesen - villantotta meg Lady Benoch sejtelmes mosolyainak egyikét - azt mondanom sem kellene, hogy a Császári Testőrség a trón védelmére esküdött, és nem orgyilkosságokra.
- De az is igaz, hogy a Testőrségnél senki más nem lenne megbízhatóbb egy ilyen kényes ügy elintézésére - tettem hozzá óvatosan.
Lady Benoch ebben egyetértett, de ennél többet nem mondhatott, mert munkája részleteinek titokban kellett maradnia, a birodalom biztonságának érdekében. Sajnos, őméltóságának a következő nap reggelén távoznia kellett, mivel a császár ügyei délre szólították. Természetesen én ezt egyáltalán nem tartottam furcsának. Lady Benoch a szavát adta, hogy amint ideje lesz, majd értesít, hogy folytatni tudjuk az interjúnkat.
Úgy alakult, hogy a Psijic Rend egyik könyvének fordítása kapcsán a Nyár-szigeteken akadt dolgom. Nagy meglepetésemre három hónappal később Óerődben találkoztam újra őméltóságával. Sikerült egy kis időre félretennünk egyéb kötelezettségeinket, hogy a harmadik és egyben utolsó beszélgetésünkkor befejezzük az interjút, a város királyi parkját átszelő nagy folyó, a Diceto partján sétálva.
Úgy vettem észre, hogy vonakodott felelni a mostani feladataival és megbízatásaival kapcsolatban, ezért inkább visszatértünk a kardvívás témához.
- Frandar Hunding - kezdte - harmincnyolc fogást, hétszázötven támadó és ezernyolcszáz védelmi pozíciót ismer, valamint közel kilencezer nélkülözhetetlen mozdulat van, amivel a kard mestereivé válhatunk. Egy átlagos karddal hadonászó egy kardfogást ismer, amit arra használ, hogy ki ne ejtse a kardot a kezéből. Egy támadó helyzetet ismer, szemben az ellenféllel, valamint egy védekezőt, hogy menekülni tudjon, valamint a számtalan harci ritmusváltás ellenére aligha ismer egynél többet.
- A harcossá válásig vezető út soha nem volt a legkönnyebb a mesterségek sorában. A harcosok butaságáról beivódott kép olyan élesen rögzült a népek tudatában, mint a varázslók zsenialitása és a tolvajok fondorlatossága. Ez azonban nem mindig van így. A filozófus kardforgató figurája, a kardforgató művész, a ragadák karddalnokaival együtt mind a múlt teremtményei. Azt mondták róluk, hogy képesek voltak elméjük hatalmát a kardba és forgatásukba kovácsolni. A jövő intelligens kardforgatói most már csak halovány árnyai a dicső múlt harcosainak.
Mivel nem akartam, hogy ilyen kesernyésen fejeződjön be az interjú, ezért arra kértem Lady Allena Benochot, hogy adjon tanácsot azoknak a fiatal kardforgatóknak, akik még csak most kezdték karrierjüket.
- Ha varázslóval találkoztok - kezdte, miközben egy kanthlevél szirmait tépkedte a Diceto vizébe - akkor gyorsan férkőzzetek a közelébe, és sújtsatok rá nagy erővel.
