CsK:Az ég gyermekei
Az északiak úgy tartják, ők az Ég gyermekei. Hazájukat, Égkoszorút a világ torkának nevezik, mert ez az a hely, ahol az Ég rálehelt a Földre, és ezzel megteremtette az északiakat. Magukat örökös hódítóknak és kívülállóknak tartják; nem éreznek semmilyen rokonságot más népekkel még azután sem, ha leigázták és uralmuk alá hajtották őket.
A lélegzet és a hang az északiak életeleme. Ha egy nagyobb ellenfél fölött aratnak győzelmet, annak nyelvét vágják ki trófeaként. Ezeket a nyelveket füzérekbe kötik, és bennük valamiféle varázslattal beszédet tárolnak. Egy északi képes saját erejét a kiáltásába átvinni, hasonlóan az Akaviri bajvívók harci kiáltásához. Legerősebb harcosaikat "nyelveknek" hívják. Amikor az északiak ostrom alá vesznek egy várost, nem építenek ostromgépeket, és nem használnak lovasságot sem. A nyelvek ék alakzatban felsorakoznak a kapu előtt, és mély lélegzetet vesznek. Amikor a vezér kiereszti harci kiáltását, az betaszítja a kapuszárnyakat, a fejszések pedig lerohanják a várost. Kiáltással képesek csapást mérni ellenségeikre vagy élesebbé tenni fegyvereiket. Gyakran alkalmazzák az ellenség hátratántorítására vagy kényszerítő parancsra. Egy erős északi harci kiáltásával képes bátorságot önteni emberei szívébe, vagy egy rohamozó harcost megállítani a rikkantásával. A leghatalmasabb északiak több száz mérföld távolságból tudnak jelzést küldeni, és képesek hang segítségével mozogni is: elkiáltják magukat, és ott tűnnek fel legközelebb, ahol kiáltásuk földet ér.
A legnagyobb erővel bíró északiak már meg sem tudnak úgy szólalni, hogy szavaik rombolást ne okozzanak. Nekik némán kell járniuk, jelbeszéddel és rúnaírással kommunikálnak.
Égkoszorú földjén észak felé haladva az emberek egyre hatalmasabbak és zordabbak, egyre kevésbé igénylik, hogy fedél legyen a fejük felett. Az északiak számára a szél alapvető fontosságú; azoknak, akik a távoli pusztaságokon élnek, mindig szél kíséri lépteit.
