CsK:Alkony Őrszemben
Nem játszottak semmilyen muzsikát Őrszem Névtelen kocsmájában, ezért viszonylagos csend honolt, leszámítva a diszkrét beszélgetések óvatos moraját, a pincérnő halkan tipegő lépteit a taverna kövén, és az állandó kuncsaftok ízlelgető szürcsölését, amint nyelvüket belemártják korsóikba, miközben a nagy semmibe bámulnak. Ha egy kicsit is foglalkoztattak volna bárkit mások ügyei, akkor az éppen betoppanó, csodás fekete bársonyköpönyeget viselő ragada nő talán felkeltette volna a kíváncsiságukat. És talán a gyanújukat is. A különös alak mondhatni nem odaillő módon, szerényen beleolvadt az alvilági pince sötét árnyai közé.
- Te vagy Jomic?
Az erős, középkorúnál egy kicsit idősebbnek tűnő férfi felpillantott, majd bólintott. Aztán visszatért az italához. A fiatal nő leült a mellette lévő székre.
- A nevem Haballa - mondta. Előhúzott egy kis zsák aranyat, és lerakta a férfi korsója mellé.
- Lehet, hogy az - morogta Jomic, és a nő szemébe nézett. - Kit szeretnél holtan látni?
A nő nem fordult el, azonban óvatosan tette fel a következő kérdését:
- Biztonságos itt beszélgetni?
- Itt senki sem törődik más problémájával, csak a sajátjával. Levehetnéd a mellvértedet, majd megtáncoltathatnád a csupasz melleid az asztalon, és még arra is köpnének - mosolygott a férfi. - Szóval, kit szeretnél holtan látni?
- Igazából, senkit - mondta Haballa. - Valójában, csak... el szeretnék valakit távolítani egy időre. Nem akarok gondot, ha érted, hogy miről van szó. Ezért van szükségem egy profira. És téged nagyon ajánlottak.
- Ki volt az? - kérdezte Jomic tompán, majd belekortyolt italába.
- Egy barát barátjának a barátjának a barátja.
- Az egyik barátod nem igazán tudja, hogy mit beszél - morogta a férfi. - Többé már nem foglalkozom ilyesmivel.
Haballa csendesen előhúzott egy újabb arannyal teli erszényt, amit egy újabb követett, majd lerakta a férfi könyökéhez. Az egy pillanatra a nőre nézett, majd kiöntötte az aranyat az asztalra, és elkezdte számolni. Közben megkérdezte:
- Kit szeretnél eltávolítani?
- Egy pillanat - mosolyodott el Haballa fejcsóválva. - Mielőtt a részletekről beszélnénk, szeretném tudni, hogy tényleg profi vagy-e, és hogy tényleg nem fogja túl nagy kár érni ezt a személyt. Valamint szeretném a diszkréciódat is kérni.
- Diszkréciót akarsz? - a férfi egy pillanatra abbahagyta a számolást. - Rendben van, mesélek neked az egyik régi munkámról. Arkay szent nevére, alig hiszem el, hogy már több, mint húsz éve történt. Én vagyok az egyetlen túlélője, aki mesélni tudna erről a munkáról. Ez még a Betony háború előtt történt, már ha egyáltalán arra is emlékszel.
- Még csak kisbaba voltam akkoriban.
- Hát persze - mosolyodott el Jomic. - Mindenki úgy tudja, hogy Lhotun királynak volt egy Greklith nevű idősebb bátyja, aki meghalt, ugye? Valamint egy Aubki nevű húga, aki férjhez ment a tőrsuhatagi királyhoz. Az igazság azonban az, hogy két idősebb fivére volt.
- Igazán? - Haballa szemei izgatottan csillogtak.
- Nem hazudok - kuncogott. - Egy vézna, gyenge, Arthago nevű fiúcska, a király és királynő elsőszülött gyermeke. De akárhogy is, ez a herceg örökölte volna a trónt, amiért egyik szülő sem repesett túlságosan, miután a királynő kihordott még két, sokkal egészségesebbnek látszó herceget. Ekkor béreltek fel engem és társaimat, hogy ragadjuk el a herceget, mintha az alkirály vagy valaki hasonló tette volna.
- Erről én nem is tudtam! - suttogta a fiatal nő.
- Persze, hogy nem. És pont ez a lényeg - ingatta meg Jomic a fejét. - Diszkréció, ahogy mondtad. A fiút beraktuk egy zsákba, majd bedobtuk egy régi kút mélyébe. Ennyi. Semmi felhajtás. Csak egy pár fickó, egy zsák, és egy bunkó.
- Nekem is pont erre volna szükségem - mondta Haballa. - Erre a technikára. Az én... barátom, akit el kellene távolítani, szintén olyan gyenge, mint ez a herceg. Mire szolgál ez a bunkó?
- Ez egy eszköz. Több dolog is van a múltban, amit jobb többé nem bolygatni, már csak azért is, mert mostanában az emberek könnyen megtanulhatják a jó módszereket. Hadd magyarázzam el: hetvenegy fő fájdalomközpont van egy átlagos testen. Az elfeken és khajiitokon, mivel ők érzékenyebbek, hárommal illetve néggyel több. Az argóniaikon és sloadokon nagyjából ötvenkettő, illetve hatvanhét van - Jomic zömök ujjaival elkezdett rábökni Habana egyes testrészeire. - Hat a homlokodon, kettő az arcon, kettő az orron, hét a torkon, tíz a mellkason, kilenc a hason, három-három a karjaidon, tizenkettő az ágyékodon, négy az egyik lábadon, míg öt a másikon.
- Ez hatvanhárom - jegyezte meg Haballa.
- Nem, nem annyi - morogta Jomic.
- Dehogynem, annyi az! - feleselt vissza a fiatal lány mérgesen, mivel kétségbe vonták matematikai tudását: - Hat meg kettő, meg kettő, meg hét, meg tíz, meg három az egyik karon, valamint három a másikon, valamint még tizenkettő, meg négy, meg öt. Az összesen hatvanhárom.
- Valamit biztos kifelejtettem - vonta meg a vállát Jomic. - Az a lényeg, hogy ha jól bánsz a bunkóval vagy a harci botokkal, akkor a fájdalomközpontok mestere lehetsz. Ha jól csinálod, akkor egy gyenge ütéssel is meg tudsz ölni valakit, vagy ki tudsz ütni egy horzsolás nélkül.
- Ez nagyon érdekes - mosolygott Haballa. - És soha senki nem jött rá erre az ügyre?
- Miért jött volna rá valaki? A fiú szülei, a király és királynő, már mindketten halottak. A gyerekek meg úgy tudják, hogy a testvérüket az alkirály ragadta el. Ezt hiszi mindenki más is. És az összes társam azóta már halott.
- Természetes halállal haltak meg?
- Igazán tudhatnád, hogy az öbölben semmi sem történik természetes okokból. Az egyik társammal a selenuiak egyike végzett, egy másikat hasonló járvány ragadta el, mint a királynőt és Greklith herceget. A következő társamat egy betörő verte halálra. Tudod, ha életben akarsz maradni, akkor meg kell húznod magad és kerülnöd a feltűnést. - Jomic befejezte az érmék számolását. - Te biztos el akarod távolítani ezt a fickót az útból. Ki lenne az?
- Jobb lesz, ha megmutatom - mondta Haballa, felállt, majd anélkül, hogy hátranézett volna, kilépett a Névtelen fogadó ajtaján.
Jomic kiitta sörét, majd ő is kiment. Az éjszaka hideg volt, ahogy a végtelenül fújó szél hordta a vizet az Iliac-öbölből, annak cseppjei szúrósan csapódtak az arcába. Haballa kilépett a taverna melletti sikátorból, és intett neki. Amint a nyomába eredt, a szél befújt a nő köpenye alá, és láthatóvá tette az alatta lévő páncélt, és Őrszem királyának címerét.
A nagydarab férfi megfordult, hogy elmeneküljön, de a nő gyorsabb volt. Egy pillanat alatt a sikátor földjén találta magát, és a nő erősen a torkára térdelt.
- A király megkoronázása óta éveket töltött azzal, hogy megtaláljon téged és cinkostársaid, Jomic. Az utasításai nem voltak részletesek, hogy mit csináljak veled, ha megtaláltalak, de azt hiszem, hogy te adtál nekem egy ötletet.
Haballa övéről előhúzott egy erős fütyköst.
A kocsmából kitámolygó részeg elfojtott nyögéseket hallott kiszűrődni a sikátor sötétjéből, valamint halk suttogást:
- Most hagyd rám a számolást. Egy. Kettő. Három. Négy. Öt. Hat. Hét...
