CsK:Akrash utolsó kardhüvelye
Néhány meleg nyári nap óta a Harmadkor 407. évében, egy fiatal, csinos lefátyolozott dunmer nő rendszeresen meglátogatta Könnypatak városának egyik fegyverkovács mesterét. A helyiek úgy döntöttek, hogy elég fiatal és szemrevaló az alakja és a tartása alapján, noha az arcát senki sem látta. Ő és a fegyverkovács valószínűleg visszavonultak a bolt hátuljába, és a mester minden bizonnyal bezárta üzletét és elbocsájtotta tanoncait néhány órára. Aztán a délután közepén a nő távozott, azonban másnap pontosan ugyanabban az időben visszatért. Egy szaftos pletykához ez igencsak csekély dolog volt, noha az, hogy mit csinál az öreg ember egy ilyen jól öltözött és csábítóan aranyos nővel számos durva vicc forrásául szolgált. Néhány hét után a látogatások abbamaradtak, és az élet visszatért a normális kerékvágásba Könnypatak nyomornegyedében.
Egy vagy két hónappal a látogatások abbamaradása után, a környék egyik kocsmájában a sok közül, egy fiatal helybéli szabó, túl sok lőrét szívva magába, megkérdezte a fegyverkovácsot:
- Szóval mi is történt a nemeshölgy barátoddal? Összetörted a szívét?
A fegyverkovács, óvakodva a szóbeszédtől, egyszerűen válaszolt:
- Ő egy finom, fiatal nemes hölgy. Semmi sem történt közte és egy magamfajta között.
- Mit csinált a boltodban minden nap? - kérdezte a kocsmai felszolgálólány, aki majd belehalt, hogy folytathassa a témát.
- Ha mindenáron tudni akarod - mondta a fegyverkovács -, a mesterségre tanítottam őt.
- Átversz minket - hahotázott a szabó.
- Nem, a fiatal nemes hölgy különlegesen vonzódott az én különleges művészetemhez - mondta a fegyverkovács egy csipetnyi büszkeséggel, mielőtt elveszett volna emlékeiben. - Megtanítottam őt, hogyan javítson kimondottan kardot, mindenféle csorbulást és törést, hajszálrepedést, megrepedt kardgombot, keresztvasat és markolatot. Amikor először nekifogott, ötlete sem volt, hogyan rögzítse a markolatot a penge markolattüskéjéhez... Nos, természetesen zöldfülű volt hozzá, honnan tudhatta volna? De nem félt attól, hogy összepiszkítja a kezét. Megtanítottam, hogyan illessze fel a kis berakásos ezüst és arany díszítéseket, amit egy igazan jó pengén megtalálhattok, és hogyan csiszolja azt tükör fényességűre, hogy a kard úgy nézzen ki, mintha az istenek a mennyei üllőjükről kaptak volna elő.
A felszolgálólány és a szabó hangosan hahotázott. Nem számít, mit állított, a fegyverkovács úgy beszélt a fiatal nemeshölgy tanításáról, mint egy másik férfi beszelt volna a rég elveszített szerelemről.
A kocsmában sok helybeli hallgatta volna a fegyverkovács érzelmes meséjét, de egy fontosabb mendemonda került terítékre. Egy újabb meggyilkolt rabszolga-kereskedőt találtak a városközpontban, tetőtől talpig kizsigerelve. Alig két hét alatt ez már a hatodik volt. Néhányan "a Felszabadítónak" hívták a gyilkost, de ez a fajta rabszolgaság-ellenes buzgalom ritka volt az egyszerű nép között. Jobban szerették őt "a Metélőnek" nevezni, minthogy a korai áldozatok közül néhányat teljesen lefejeztek. Másokat egyszerűen átlyukasztottak, felhasítottak vagy kibeleztek, de "a Metélő" megőrizte eredeti csúfnevét.
Mialatt a lelkes csibészek fogadásokat kötöttek a következő rabszolga-kereskedő testének állapotára, néhány tucatnyian a társaság túlélő tagjai közül találkoztak Serjo Dres Minegaur birtokán. Minegaur egy jelentéktelenebb tagja volt a Dres-háznak, de jelentős tagja a rabszolga-kereskedők szövetségének. Talán a legjobb éveit már maga mögött hagyta, de társai meg mindig számítottak rá bölcsessége miatt.
- Össze kell szednünk, mit is tudunk erről a Metélőről és ennek megfelelően kutatni - mondta Minegaur fényűző kandallója előtt ülve. - Tudjuk, hogy mértéktelen gyűlöletet táplál a rabszolgasággal és a rabszolga-kereskedőkkel szemben. Tudjuk, hogy jártas a penge használatában. Tudjuk, hogy megvan a titka és a fortélya, hogy végezzen a legjobban őrzött társainkkal legjobban őrzött lakhelyükön. Ez alapján azt gondolom, egy kalandozó lehet, egy külhoni. Bizonyára Morrowind egyetlen polgára sem csapna le ránk ilyen módon.
A rabszolga-kereskedők egyetértően biccentettek. Valószínűleg egy külhoni felelős a gondjaikért. Ez mindig igaz volt.
- Ha ötven évvel fiatalabb lennek, levenném pengémet, Akrash-t a kandalló fölül - Minegaur egy széles mozdulatot tett, mintha egy fegyverrel suhintana -, és megmutatnám nektek a rettegésből kivezető utat. Keressétek őt odakint, ahol a kalandozók találkoznak - kocsmákban és céhházakban. Aztán mutassatok neki egy kis saját metélést!
A rabszolga-kereskedők udvariasan nevettek.
- Gondolom, nem engeded meg nekünk, hogy kölcsön vegyük a pengédet a kivégzésre, ugye, Serjo? - kérdezte Soron Jeles, egy fiatal hízelgő rabszolga-kereskedő lelkesen.
- Ez igazán kiváló munka lenne Akrash-nak - sóhajtotta Minegaur -, de megfogadtam, hogy nyugalomba helyezem, amikor én is visszavonultam.
Minegaur behívta lányát, Peliaht, hogy hozzon a rabszolga-kereskedőknek még egy kis flint, de ők udvariasan visszautasították. Ez a Metélőre való vadászat éjszakája volt, nem a gondok italba fojtásának éjszakája. Minegaur szívből helyeselte elszántságukat, már csak azért is, mert a likőr igencsak drága volt.
Amikor az utolsó rabszolga-kereskedő is eltávozott, az öregember homlokon csókolta lányát, egy utolsó csodáló pillantást vetett Akrash-ra, és elballagott az ágyába. Amint kilépett, Peliah levette a faliszőnyegről a pengét, és keresztülszárnyalt vele a birtok mögötti földön. Tudta, hogy Kazagh már órák óta az istállóban várja.
A férfi elé ugrott az árnyékból, és köréfonva erős, szoros karjait, hosszan és édesen megcsókolta. Oly sokáig tartotta a férfit, ameddig csak merte, a lány végül kibontakozott az ölelésből, és átnyújtotta neki a pengét. A férfi kipróbálta az élét.
- A legkiválóbb khajiit kardkovács nem tud ilyen élet fenni, mint amilyen éles ez - mondta, büszkeséggel nézve szerelmére. - És tudom, hogy jól kicsorbítottam az elmúlt éjszaka.
- Így tettél - mondta Peliah. - Át kellet vágnod egy vas mellvértet.
- A rabszolga-kereskedők most már elővigyázatosak - válaszolt. - Mit mondtak a találkozó alkalmával?
- Azt hiszik, egy külhoni kalandozó az - nevetett a lány. - Egy sem akadt közülük, ki feltételezné, hogy egy khajiit rabszolga elsajátítsa a képességet, hogy elkövesse ezeket a "metéléseket".
- És az apád nem gyanítja, hogy az ő drága Akrash-a az, mely a zsarnokság szívébe fúródik?
- Miért tenné, amikor minden nap olyan frissen találja, mint az azt megelőzőn? Most mennem kell, mielőtt bárki észrevenné, hogy eljöttem. A dajkám néha bejön, hogy néhány részletet kérdezzen az esküvőről, mintha egyáltalán bármi választásom is lenne az üggyel kapcsolatban.
- Megígérem neked - mondta Kazagh nagyon komolyan -, nem leszel semmiféle házasságba kényszerítve, hogy megszilárdítsd a családod rabszolga-kereskedő dinasztiáját. Az utolsó hüvely, mely Akrash-t be fogja burkolni, apád szíve lesz. És amikor árva leszel, szabadon engedheted a rabszolgákat, egy felvilágosultabb tartományba költözhetsz, és ahhoz mehetsz feleségül, akihez szeretnél.
- Kíváncsi vagyok, ki lesz az - incselkedett Peliah, és kirohant az istállóból.
Alig pirkadat előtt, Peliah felébredt és kilopakodott a kertbe, ahol megtalálta Akrash-t a keserűzöld szőlő közé rejtve. A penge viszonylag éles volt, de karistolások szelték függőlegesen keresztül a penge felszínét. Még egy lefejezés, gondolta, ahogy megfogta a fenőkövet és türelmesen eltüntette a jeleket, végezetül sós ecetes oldattal kifényesítve. Fent lesz a faliszőnyegen az eredeti állapotában, amikor az apja a nappaliba jön elfogyasztani a reggelijét.
Amikor megérkezett a híre, hogy Kemillith Toromot, Peliah eljövendő férjét a kantonon kívül találták, és a feje egy karón éktelenkedett néhány lábnyival odébb, nem kellett bánatot színlelnie. Az apja tudta, hogy nem akart feleségül menni hozzá.
- Ez szomorú - mondta. - A legény jó rabszolga-kereskedő volt. De sok más fiatal férfi van, aki értékelne egy szövetséget a családunkkal. Mi van például a fiatal Soron Jelessel?
Két éjszakával később Soron Jelest meglátogatta a Metélő. A küzdelem nem tartott sokáig, de Soron felvértezte magát egy kis védelemmel - egy, az ichor mérgébe mártott tű lapult az ingujjában. A halálos csapás után előre zuhant és beleszúrt Kazagh lábikrájába a tűvel. Mire a férfi visszaért Minegaur birtokára, haldoklott.
Elhomályosult látással felmászott a ház ereszére Peliah ablakához és bekopogott. Peliah nem válaszolt azonnal, mivelhogy mély, csodálatos álomba merült, szerető khajiitjával való jövőjéről álmodva. A férfi hangosabban kopogott, amely nemcsak Peliaht ébresztette fel, de az apját is a következő szobában.
- Kazagh! - kiáltotta, kitárva az ablakot. A következő személy a hálószobában Minegaur volt maga.
Hirtelen azt látta, hogy ez a rabszolga, aki az ő tulajdona, épp levágni készül a lányának a fejét, aki szintúgy az ő tulajdona a kardjával, amely kiváltképpen az ő tulajdona. Minegaur egy fiatalember kirobbanó energiájával száguldott a haldokló khajiithoz, kirúgva a kardot a kezéből. Mielőtt Peliah megállíthatta volna, az apja beledöfte a pengét a szeretője szívébe.
Az izgatottság elmúlt, az öregember ledobta a kardot és az ajtó felé fordult, hogy hívja az őrséget. Egy pillanattal később bizonyos akart lenni, hogy a lánya nem sérült meg és nincs-e szüksége gyógyítóra. Minegaur a lány felé fordult. Egy pillanatra egyszerűen zavartnak érezte magát, érezve a csapás erejét, de nem magát a pengét. Aztán meglátta a vért és megérezte a fájdalmat. Mielőtt teljesen felfogta volna, hogy a lánya leszúrta őt Akrash-sal, halott volt. A penge végre megtalálta hüvelyét.
Egy héttel később, a hivatalos vizsgálat után, a rabszolga egy jeltelen sírba lett temetve a birtok földjén, és Serjo Dres Minegaur meglelte nyughelyét a család fényűző mauzóleumának egy egyszerű sarkában. Kíváncsi nézők nagyobb tömege jött el megnézni a nemes rabszolga-kereskedő temetését, kinek titkos élete versenytársainak kegyetlen Metélőjeként zajlott. A közönség tiszteletteljesen csendes volt, noha nem volt, aki nem képzelte el a férfi életének utolsó pillanatát. Őrültségében megtámadta a saját lányát, akit szerencsésen megoltalmazott a hűséges, szerencsétlen rabszolga, mielőtt maga ellen fordította a pengét.
A nézők között volt egy öreg fegyverkovács, aki látta egy utolsó pillanatra az elfátyolozott fiatal nemes hölgyet, mielőtt az örökre eltűnt Könnypatakból.
