CsK:A birodalom rövid története II
birodalmi történész
E sorozat első kötete a Septim Dinasztia első nyolc császárának életéről számol be röviden, a dicsőséges Tiberim Septimtől kezdve egészen ük-, ük-, ük-, ükunokahúgáig, II. Kintyráig. Kintyra meggyilkolását völgyfoki fogságában néhányan a Septim vér eltűnéseként értékelték a birodalmi családból. Az viszont bizonyos, hogy ezen esemény valami kiemelkedő dolog végét jelöli.
III. Uriel nemcsak Tamriel császárának, hanem egyenesen III. Uriel Septimnek kiáltotta ki magát, címként felvéve eme előkelő családnevet. Valójában apja vonalán a Mantiarco név illette. Idővel III. Urielt elmozdították trónjáról, és bűneiről szitkozódva beszéltek, de a tradíció, hogy Tamriel Császárai a Septim nevet címként fölvegyék, nem halt vele.
Hat éve alatt, a Vörös Gyémánt háborúja (mely nevét a Septim Család híres jelvényéről kapta), darabokra szakította a birodalmat. A harcoló felek II. Pelagius három túlélő gyermeke - Potema, Cephorus és Magnus -, valamint ezek különböző utódai voltak. Potema természetesen fiát, III. Urielt támogatta, és egész Égkoszorú valamint Észak-Morrowind egyesített támogatásával rendelkezett. Cephorus és Magnus erőfeszítésének köszönhetően azonban Sziklaföld tartomány ellene fordult. Pörölyföld, Nyár-sziget, Valenvadon, Elsweyr és Feketemocsár tartományok hűsége megosztott volt, de a legtöbb király Cephorust és Magnust támogatta.
A Harmadkor 127. évében III. Urielt Pörölyföldön Ichidag csatája közben elfogták. A Birodalmi Városban tartandó tárgyalásra menet a tömeg meglepte rabszállító kocsiját, és élve megégették benne. Foglyul ejtője, aki egyben nagybátyja volt, folytatta útját a városba, és közös egyetértéssel I. Cephorusnak, Tamriel Császárának kiáltották ki.
Cephorus uralkodását semmi más nem jellemezte, csak a háború. Azt mondják, jóságos és értelmes ember volt, de Tamrielnek egy nagy harcosra volt szüksége - és ő szerencsére megfelelt ennek az elvárásnak. További tíz évi folyamatos háborúzásába került, mire legyőzte nővérét, Potemát; Magányvára úgynevezett "Farkas királynőjét", aki városának ostroma közben halt meg 137-ben. Cephorus csupán három évvel élte túl nővérét. A háború évei alatt nem volt ideje megházasodni, így öccse, II. Pelagius negyedik gyermeke került a trónra.
Magnus Császár fejére idősen került a korona, és a Vörös Gyémánt háborújában részt vett áruló királyok megbüntetése felőrölte maradék erejének jelentős részét. Magnus fiát és örökösét, III. Pelagiust a legendák apagyilkossággal vádolják, ám ez felettébb valószínűtlennek tűnik. Már csak azért is, mert Pelagius, követve a halott Potemát a trónon, Magányvára királya volt, és így ritkán látogatta a Birodalmi Várost.
III. Pelagiust, kit olykor az Őrült Pelagiusnak is neveznek, a harmadkor 145. évében kikiáltották Császárnak. Szinte a kezdetektől fogva megfigyelhető volt hóbortos viselkedése az udvarban. Zavarba hozta a méltóságokat, megbántotta hűbéres királyait, és egy alkalommal a birodalmi bálnak önmaga felakasztásának kísérletével vetett véget. Sokat szenvedett feleségére ruházták Tamriel Kormányzóságát, és III. Pelagiust egy sor kezelésre és elmegyógyintézetbe küldték a Harmadkor 153. évén bekövetkezett haláláig, mely 34 évesen érte utol.
Férje halálakor Tamriel kormányzó-császárnőjévé I. Katariah Császárnőt kiáltották ki. Néhányan, kik II. Kintyra halálát nem tekintették a Septim-vér végének, most, e sötételf nő uralmában a hanyatlás tiszta jelét vélték felfedezni. Védelmezői másrészt viszont kijelentették, hogy bár Katariah nem Tiber leszármazottja, Pelagiusszal közös fia viszont az, így a birodalmi lánc folytatódik. A rasszista állítások ellenére Katariah negyvenhat éves uralkodása Tamriel történetének legünnepeltebb időszaka volt. Kényelmetlenül érezve magát a Birodalmi Városban, Katariah a birodalom minden zegét-zugát bejárta - úgy, ahogy császár nem tette azt Tiber uralkodása óta. Rengeteg kárt rendbe hozott, melyeket az előző császárok felbomlott szövetségei, s félresikerült diplomáciai akciói okoztak. Tamriel lakói megszerették császárnőjüket, sokkal inkább, mint a nemesség. Katariah halála, mely egy kisebb feketemocsári csatározás közben érte, az összeesküvés-elméletben hívő történészek kedvenc témájává vált. Mint például a Bölcs Montalius felfedezése a Septim család egy jogfosztott ágáról, és a csatározásban való közreműködésükről.
Mikor Cassynder anyja halálakor elfoglalta a trónt, már középkorú volt. Félelfként úgy öregedett mint egy breton. Valójában viszont már azelőtt, rossz egészségének köszönhetően féltestvérére, Urielre bízta Nyugalm kormányzását. Mégis Pelagius, s így Tiber egyetlen tiszta vérű leszármazottjaként ráerőszakolták a trón elfoglalását. Ahogy az várható volt, Cassynder Császár uralma nem volt hosszú. Két éven belül, csatlakozva elődeihez, örök nyugalomra lelt.
Uriel Lariat, Cassynder féltestvére, I. Katariah és (III. Pelagius halála utáni törvényes hitvesének) Gallivere Lariatnak fia elhagyta Nyugalm királyságát, hogy IV. Urielként uralkodhasson. IV. Uriel törvényesen Septim volt, Cassynder a királyi családba fogadta, mikor Nyugalm királya lett. Mindazonáltal a Tanács - és Tamriel népének - szemében csak Katariah fattyú gyermeke volt. Uriel nem örökölte anyja erőteljességét, így hosszú, negyvenhárom éves uralkodása a zendülés melegágya volt.
IV. Uriel története ezen sorozat harmadik kötetében kerül tárgyalásra.
|
Összefoglaló: A birodalom rövid története |
Következő: A birodalom rövid története III |
