CsK:Vivec 36 leckéje 20. prédikáció

Innen: Elder Scrolls Lapok
Vivec 36 leckéje 20. prédikáció
A Tribunal harcos-költő isten-királyának tanításai igazán elszánt hívei számára. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy nem fordítóink vesztették el józan eszüket (bár időnként kis híján...). Az olvasás során elszenvedett esetleges szellemi károsodásért nem vállalunk felelősséget! A 20. kötetben Vivec megöli az első szörnyet, akinek "megjelenési formája poliéderszerű lap volt". Vonalait a halandóknak ajándékozza, és iskolát alapít. A kötet elolvasása hosszúpenge képzettségünket fejleszti.

Az első szörny valójában két szörny volt; kétszer született meg, ahogy apja és egyben anyja, Vivec is. Nem ő volt a legerősebb, aki megszökött Muatra elől, de az ő tettei voltak a legaggasztóbbak. Holdtengelyként ismerték, és a természet maradék gyenge pontjait gyűjtötte be. Kétszer tette, amint azt mondák, és a második begyűjtés mindig romokat hagyott hátra, vagy törvényeket szegett meg. Megjelenési formája poliéderszerű lap volt.

Nem említették, hogy Holdtengely megtalálása veszélyekkel járhat, de ismeretes volt, hogy a lándzsákra immunis, így Vivec kardot kellett hogy használjon, amit viszont nem tartott magánál. Mielőtt lerendezte volna ügyét a szörnnyel, a harcos-költő megkérdezte:

- Miként váltál ellenállóvá a lándzsákkal szemben?

Mire Holdtengely azt felelte:

- Természetem kettős és változatos. Lényegében sok egyenes vonal alkot, bár egyik sem tart sokáig. Ekképp megtanultam semmibe venni annak minden igaz részét.

Szerencsére a kard pengéje hajlított volt, így képes volt belevágni Holdtengelybe, és mielőtt a nap felkelt volna, az már több sebből vérzett. Vivec nem ölte meg, mert ha így tett volna, a természetnek még benne lévő gyengeségei benne maradnak, és nem kerülnek vissza oda, ahová tartoztak. Hamarosan Vivec újra másolta a domborzatot, így Holdtengely végül készen állt a halálra.

Vivec felemelkedett óriás alakjában, hogy félelmetes legyen reá tekinteni. Elérte a nyugatot, és megevett egy maroknyi nix-vérebet. Hatalmas jajveszékelést hallatva - de nem egy megfejthetetlen nő módjára -, lelküket átfújta a kanyonon. Ezt mondta:

- Előzzön meg ez - és Holdtengelyt megelőzte a lopott lelkek forgataga. Beborították a szörnyet, míg már nem volt képes mozogni sem ő, sem kettős természete.

Vivec így szólt:

- Most ez megoldódott - és átdöfte gyermekét Muatrával. Holdtengely valamiféle szilárd anyaggá kicsinyült, s így széthullott.

Holdtengely vonalait Veloth filozófusai összegyűjtötték és barlangokba vitték. Ott egy évig Vivec arra tanította a filozófusokat, miként alakítsák át fiának vonalait a rejtély kerekének küllőivé. Ez volt az első Forgó Iskola születése. Ezelőtt csak a tűz felszínes gondolatai léteztek.

Vivec végignézett első forgó tanoncain, és ezt tapasztalta:

"Úgy, ahogy a tojást tojó univerzum, a három-távol - megtört lelkű, és élő - kiterjedésének morbid megszállottsága, az én nevem is élő. Ebben a kolostorban egy járható utat fedeztél fel, mely hegyes, mint a kard, de sokkal durvább annál. Oly éles, hogy csak elsuttogni szabad, nehogy vérezzen a száj, ahol jelei korábbi jelentésüket kimenekítik, mint az ürességet, mely túl soká késlekedett."

"A vezetői képességnek nem feltétele a kard."

"Nézz fiam értékes vonalaira, melyek most csillag bölccsé alakíttattak. Minden tagja ugyanolyan messze áll a központtól. Tán azért oldódott ő meg, mert én úgy akartam? Nem létezhet második lépcsőfok. Gondolkozz el annak elméletén, hogy ha létezésem életbe lépteti az öt elemet, és egyúttal a tojást tojó világegyetemet is, azzal hatalmas sűrűséget idézek elő. Íme egy gondolat, mely képes eltörni a szekér tengelyét; Íme egy másik, mely képes szárnyalni."

A szavak vége ALMSIVI.


_lac_

Előző: Vivec 36 leckéje 19. prédikáció

Összefoglaló: Vivec 36 leckéje

Következő: Vivec 36 leckéje 21. prédikáció