CsK:Merénylet!

A Elder Scrolls Lapok wikiből

Merénylet!
A Fekete Ló Kurírnak a játék elején, rögtön a börtönből való szabadulásunkat követően megjelenő különszáma a császár ellen elkövetett merényletről. Megemlékezik VII. Uriel uralkodásának dicső időszakáról, és nyugalomra inti a lakosságot.

RENDKÍVÜLI KIADÁS!
A CSÁSZÁRT ÉS ÖRÖKÖSEIT MEGGYILKOLTÁK!

A Vének Tanácsát nevezték ki kormányzónak!

VII. Uriel Septim császárt 87 évesen gyilkolták meg, ekkor 65 éve volt Tamriel uralkodója. Ismeretlen orgyilkosok végeztek vele. Ugyanebben az időben, bár különböző helyeken a császár három fiát és örökösét (a trónörökös Geldall herceg, 56 éves; Enman herceg, 55; Ebel herceg, 53) szintén meggyilkolták. A merénylők kilétére és indítékaira irányuló nyomozás folyamatban van, de a Vének Tanácsa, a Birodalmi Őrség és a Pengék Őrsége minden, az esettel kapcsolatos szóbeszéd vagy tény közlését megtiltotta további rendelkezésig.

Az ősi szokások alapján a Vének Tanácsa kormányoz addig, amíg új császárt nem koronáznak. Nincs egyetlen élő közvetlen trónörökös sem, és a Tanács nem jelentette be a pályázók listáját. Ocato főkancellár, Birodalmi Mágus a Tanács nevében arra kérte a Birodalom lakóit, hogy legyenek nyugodtak, és emlékezzenek meg a Császárról és fiairól imáikban.

Uriel császár uralkodásának korai éveit béke és jólét jellemzi. Caula Voria császárnő, aki három egészséges fiút szült neki, szerető társa volt, és a nép kedvence. A Birodalom és a császár azonban szörnyű időket élt át a Birodalmi Hamis Látszat idején (Harmadkor 389-399), amikor az uralkodót Oblivionban tartották fogságban, és a bitorló Jagar Tharn eltitkolva valódi hollétét, elfoglalta trónját. Uriel császár végül megmenekült, és az imposztor legyőzetett Ria Silmane varázslónő és titokzatos védence által, de a Birodalomban zűrzavar uralkodott, és Caula Voria császárnő visszavonult a közösségi élettől megpróbáltatásai miatt.

A helyreállítást követő évtizedek ismét a béke és a jólét jegyében teltek, de a Tamriel északnyugati részén található kisállamok között növekedett a politikai feszültség, és ez végül az Iliac-öböli háborúkhoz vezetett. Így alakultak ki Tőrsuhatag, Őrszem, Nyugalm és Orsinium mai határai, és ez vezetett a jelentős Nyugati Időtöréshez is.

A császár uralkodásának utolsó éveiben virágzott a Birodalmi kultúra a provinciákban, és a vallási háborúk és a vvardenfelli krízis szerencsés alakulásának, és Helseth király és anyja, Barenziah királynő erőskezű, de bölcs vezetésének köszönhetően még Morrowind legtávolabbi vidékeire is eljutott.

A császár és örököseinek meggyilkolása szörnyű bűntény, és hatalmas tragédia a Birodalomra nézve. Ocato főkancellár biztosított minket, hogy a Tanács, a Légiók, az Őrség, a Misztikus Egyetem és a Birodalmi Harci Kollégium minden erejét a gyilkosok kézre kerítésére fordítja. De addig is, a legnagyobb dolog, amit mi, a Birodalom polgárai felajánlhatunk szeretett császárunk emlékének, az az, hogy buzgón és gondosan intézzük tovább napi ügyeinket, tisztelve ezzel a Birodalmat, amit Ő is annyira szeretett, és olyan sokáig oly hűen szolgált.


caius reloaded

Előző: Nincs

Összefoglaló: Fekete Ló Kurír

Következő: Szürke Róka, ember vagy mítosz

Vélemény? Kritika? 5 másodperc!