CsK:Jearl utasításai

Innen: Elder Scrolls Lapok
Jearl utasításai
Levél a Mitikus Hajnal Szekta egyik vezetőjétől egy Brumában lakó kémüknek a Felleghajtó-templom ellen tervezett támadással kapcsolatban. Az Oblivion főküldetése során használhatjuk fel bizonyítékként a levél címzettje ellen.

Jearl!
A mester örömmel hallott a Chorrol környéki tevékenységeidről. Minél több kaput nyitunk meg, annál közelebb kerülünk a dicsőséges Megtisztuláshoz.

A mester téged és Saverit választott ki a legfontosabb feladatra, ami a Kiválasztott ranglétráján való előbbre jutásodat eredményezheti. Megtudtuk, hogy a Septim örökös a Felleghajtó-templomba menekült, azoknak az átkozott Pengéknek a búvóhelyére. A mester a templom elpusztítását jelölte meg a Rend legfontosabb feladatának, és Dagon Nagyúr megad minden erőforrást, amire csak szükségünk van.

A Felleghajtó-templomban való Septim aktivitásról tett jelentésed, a templom védelmének felbecsülése és a lehetséges menekülési útvonalak alapján azt tervezzük, hogy a Bruma előtti nyílt téren megnyitunk egy Nagy Kaput, amint lehet.

Ne felejtsd el: az első három kapu csak kijelöli a Nagy Kapu megnyitásának a helyét. Semmiképp se kockáztasd az álcád ezeknek a kapuknak a védelmében. Könnyen és gyorsan nyithatunk újakat. És ha egyszer megnyílt a Nagy Kapu, Bruma kétségtelenül elpusztul. A Felleghajtó-templom azután már nem tarthat ki sokáig, és a Septim olyan lesz, akár egy csapdába szorult patkány.

Bármilyen további információt szívesen meghallgatunk, amit azzal a birodalmi ügynökkel kapcsolatban tudsz szolgáltatni, aki kimenekítette Martint Kvatchból, de ismét figyelmeztetünk... ne kockáztass meg egy összecsapást. Az az egyén veszélyes.

A Hajnal hasad,

Ruma Camoran

Gabriel