CsK:Az óerődi lázadás
- Azt mondtad, ha a bátyja győz, ő lesz Nyugalm királyának húga, és Reman a szövetség miatt megtartaná. De a bátyja, Helseth veszített, és anyjával együtt visszaszökött Morrowindbe, Reman mégsem hagyta el, hogy feleségül vegyen - Gialene úrnő lassan és mélyen beleszívott vízipipájába majd mint egy sárkány fújta ki a füstöt, a virágok illata betöltötte a gazdagon aranyozott termet. - Nagyon silány tanácsadóm vagy, Kael. Inkább Nyugalm vagy Alinor királyával töltöttem volna időmet, Morgiah királynő nyomorult királyi férjura helyett.
Kael jobban ismerte annál úrnője hiúságát, mintsem hogy megsértse pusztán annak a feltételezésével, hogy Óerőd királya talán csak az ő dunmer királynője szerelme miatt érkezett ide. Ehelyett inkább pár perc időt adott neki, amíg az ősi város magas szirtfalra épült palotáit nézte. Az Abeceai-tenger zafír színű vize felett kristályként fénylett a hold. Tavasz volt, kikelet és nagyon is értette, miért szeretett volna inkább ezen a földön trónt szerezni magának, mint Nyugalmban vagy akár Alinorban.
- A nép veled van, úrnőm - szólalt meg végül. - Nincs ínyükre, hogy Reman sötételf örökösei uralkodjanak a királyságban, miután Reman bevégzi.
- Azon gondolkozok... - mondta megnyugodva. - Vajon úgy, ahogy a király nem adta fel királynőjét a szövetség miatt, vajon feladná-e magát a királynő félelemből? Vajon Óerőd összes népe közül kik vannak leginkább az udvar dunmer befolyásoltsága ellen?
- Ez egy beugratós kérdés, úrnőm? - kérdezte Kael. - Természetesen a Trebbitus szerzetesek. Hitvallásuk mindig is a nyár-szigeteki tiszta altmer vérvonal mellett foglalt állást, vonatkozik ez leginkább a királyi családra. Azonban, úrnőm, nagyon gyenge szövetségeseik vannak.
- Tudom - szívott bele a vízipipájába elgondolkodva Gialene, majd arcára lassan mosoly lopózott. - Morgiah látta, hogy nincs erejük. Ki is irtotta volna mindüket, ha Reman meg nem akadályozza, tekintve, hogy mennyi jót tesznek a vidéki népért. Vajon mi lenne, ha hirtelen egy hatalmas jótevő állna mögéjük? Olyan valaki, aki Óerőd udvarának bizalmas információival bír, a király fő ágyasa, az összes fegyverre költhető arany az övé, amit csak nélkülözni tud atyja, Égkoszorú királya?
- Jól felfegyverezve és a vidékiek támogatásával félelmetes erőt jelenthetnek - bólintott Kael. - Ám mint tanácsadód, figyelmeztetnem kell, ha Morgiah királynő ellenségévé teszed magad, akkor nem állhatsz meg a győzelemig. Sokat örökölt Barenziah királynő eszéből és bosszúálló természetéből.
- Nem fogja megtudni, hogy ellensége vagyok egészen addig, amíg már késő lesz - vonta meg vállát Gialene. - Menj a Trebbitus monostorba, és hozd elém Lylim szerzetest. Ki kell dolgoznunk támadási stratégiánkat.
Két hét múlva, Remant értesítették a növekvő haragról, amit a vidéki parasztok éreztek Morgiah ellen, akit ők a "Fekete Királynőnek" tituláltak, de semmi olyat nem mondtak, amit eddig még nem hallott volna. Figyelmét a partközeli Calluis Lar szigetén megtelepedett kalózok kötötték le. Az utóbbi időkben egyre arcátlanabbak lettek, szervezett támadásokat intéztek még a királyi bárkák ellen is. Megsemmisítő csapásként elrendelte a sziget megszállását a sereg nagy részével, és a meglepetésszerű támadást személyesen kívánta vezetni.
Pár nappal azután, hogy Reman elhagyta a fővárost, kitört a Trebbitus szerzetesek felkelése. Jól koordinált figyelmeztetés nélküli támadásokkal gyors sikereket értek el. Az őrparancsnok bejelentés nélkül rontott be Morgiah hálókamrájába a felháborodott szolgálók előtt.
- Királynőm! - mondta. - Kitört a forradalom!
Morgiahhal ellentétben Gialene nem aludt, mikor Kael meghozta neki a hírt. Az ablak előtt ült, és szokásához híven vízipipáját szívta, miközben tűnődve nézte a távoli dombokon fellobbant tüzeket.
- Morgiah a tanácsnokaival van - magyarázta. - Biztos vagyok benne, hogy épp azt magyarázzák neki, a forradalom mögött a Trebbitus szerzetesek állnak, és holnap reggelre már eléri a városkapukat.
- Mekkora a lázadók serege a királyi milíciához képest? - kérdezte Gialene.
- Mi vagyunk az esélyesebbek - mondta Kael. - Ámbár nem annyira, mint reméltük. A vidékiek szívesen beszélnek királynőjük ellen, de a felkelés már megfekszi a gyomrukat. Elsősorban a szerzetesek létrehozta hadsereg és az atyád pénzén bérelt zsoldosok a támaszunk. Jobban belegondolva ez még kedvezőbb is, ők sokkal profibbak és szervezettebbek a közönséges csőcseléknél. Valójában igazi hadseregünk van.
- Ha ez nem fogja megrémíteni a Fekete Királynőt, akkor semmi! - mosolygott Gialene felemelkedve székéből. - Szegényke magánkívül lehet a rémülettől. Sietek és gyönyörködök benne kicsit.
Gialene csalódott volt, mikor meglátta Morgiah arcát a tanácsteremből kifelé jövet. Figyelembe véve, hogy legmélyebb álmából zavarták fel a felkelés hangjai, és azóta sok órát töltött tanácskozással, csodásan nézett ki. Fénylő vörös szemében a büszke dac szikrái látszottak.
- Királynőm, - sírt Gialene, valódi könnyeket préselve ki.- Jöttem amint meghallottam! Most mindünket lemészárolnak?
- Nagy a valószínűsége. - válaszolt Morgiah egyszerűen. Gialene megpróbált olvasni benne, de a nő arckifejezése, különösen, hogy idegen nő, messze nagyobb kihívás volt, mint az altmer férfiak arca.
- Gyűlölöm magam, hogy egyáltalán ezt merem javasolni - mondta Gialene -, de mivel dühük célpontja te vagy, talán ha lemondanál a trónról, szétoszlanának. Kérlek, érts meg engem királynőm, én csak a királyság jólétére és saját magunk életére gondolok.
- Megértem javaslatod lényegét - mosolygott Morgiah -, és meg fogom fontolni. Higgy bennem, gondoltam erre magam is. De nem hiszem, hogy sor fog kerülni erre.
- Van terved, mi megvéd minket? - kérdezte Gialene, reményei szerint hihetően alakított lányos csodálkozással.
- A király több tucat harcimágust hagyott itt. - mondta Morgiah. - Szerintem a csőcselék azt hiszi, hogy csak a palotaőrséggel és pár katonával lesz dolga. A kapuknál tűzlabda sortűzzel fogjuk üdvözölni őket, igen valószínűnek tartom, hogy inukba száll a bátorságuk és kereket oldanak.
- De csak van valami védelmük egy ilyen támadás ellen? - kérdezte Gialene aggódó hangon.
- Természetesen lenne, ha tudnának a fogadóbizottságról. De a rakoncátlan csőcselék között valószínűtlen, hogy lenne olyan varázsló, aki értője az oltalmazó mágiának, mi lehetővé tenné számukra a védekezést, vagy a miszticizmusnak mi lehetővé tenné a varázslatok visszatükrözését harcimágusaimra. Ez lenne a legrosszabb lehetőség, de még ha ilyen jól szervezettek lennének is, nem lehet elég misztikus közöttük ahhoz, hogy ennyi tűzlabdát visszaverjenek, az egyszerűen lehetetlen. Nincs az a harctéri parancsnok, aki ilyen védelmet készítene elő anélkül, hogy tudná mi fog rá várni. Aztán ha a csapda rájuk csapódott - kacsintott Morgiah -, már késő előkészíteni bármiféle varázslatot is.
- Nagyon ügyes megoldás, királynőm - mondta Gialene őszintén elismerően.
Morgiah kimentette magát, mert találkozója volt néhány harcimágusával, Gialene búcsúzóul megölelte. Kael a kertben várakozott úrnőjére.
- Vannak misztikusok a zsoldosok között? - kérdezte gyorsan.
- Valójában vannak, jó páran! - válaszolt Kaer meglepődve a kérdésen. - Túlnyomórészt a Rend által elutasítottak, de azért az alapvető varázslatokat ismerik.
- Ki kell lopakodnod a városkapun kívülre, és meg kell mondanod Lylim barátnak, hogy a kapunál minden frontvonalon álló emberre varázsoljanak visszaverés bűbájt! - mondta Gialene.
- Ez igencsak szokatlan harctéri stratégia! - mondta rosszallóan Kael.
- Bolond! Tudomásomra jutott, hogy Morgiah mit tervez. Van egy csapat harcimágus, aki a kapu környéki pártázaton várakozik, hogy végre üdvözölhesse csapatainkat tűzlabdák özönével!
- Harcimágusok? Úgy gondoltam, azokat Reman király magával vitte a kalózok ellen.
- Gondolhatod - nevetett Gialene -, de akkor el is bukunk. Most menj!
Lylim apát egyetértett Kaellel, hogy bizarr, hallatlan módja a csatakezdésnek tükröző bűbájt varázsolni a katonákra egyenként. Ez minden hagyománynak ellentmond és mint Trebbitus szerzetes, az apát minden más erény fölé helyezte a hagyomány tiszteletét. Nem volt más egyéb lehetőségük, az információk alapján. Túl kevés gyógyítójuk volt a seregben ahhoz, hogy másnap reggel az energiáikat a tükröző varázslatokra fordítsák.
A templomtornyok csúcsán megcsillanó napfény jelként csillant a lázadó sereg számára. Lylim apát összegyűjtötte az összes katonáját, aki ismerte akár a legalapvetőbb titkait a miszticizmusnak, azokat akik meg tudták csapolni és új szövetté alakítani a varázserő áramlatait. Noha kevesek voltak mesterei a művészetnek, egyesült erejüket megtapasztalni nem volt mindennapi élmény. Hatalmas hullámban tört elő a mágia, áthullámzott a seregen, recsegett, sistergett és kísérteties ragyogással borította be a most már szellemszerű sereget. Mikor a kapuhoz értek, minden katona - még a legszegényebb képzelőerővel megáldott is - biztos lehetett abban, hogy hosszú ideig semmiféle varázslat nem árthat nekik.
Lylim apát figyelte seregét, amint nekiront a kapunak. A legnagyobb megnyugvással nézte őket, mint egy olyan hadvezér, aki előre megakadályozott egy elképzelhetetlen támadást egy szörnyű védelemmel. A mosoly gyorsan lelohadt arcáról.
A lőréseknél nem csatamágusok foglaltak helyet, hanem közönséges íjászok. Lángoló nyilaik vörös záporként zuhogtak a támadókra. A gyógyítók segítségükre siettek, de a gyógyító varázslatok sorra verődtek vissza a haldoklókról. A káosz uralta el a támadókat, amint kiderült teljes védtelenségük, pánikba estek és rendezetlen visszavonulásba kezdtek. Olyan félébe, amit még a legalapszintűbb hadi kódexek is a "fejvesztett futás" névvel illetnek. Lylim apát csak egyetlen pillanatig gondolkodott, mielőtt ő is menekülőre fogta.
Később dühös levelet írt Gialene úrnőnek és Kaelnek, de bontatlanul kapta vissza őket. Még a palotába bejuttatott legjobb titkos ügynökei is képtelenek voltak nyomukra bukkanni.
Mint kiderült, egyiküknek sem volt még eddig sok tapasztalata a kínvallatással kapcsolatban, így hamarosan bevallották árulásukat. Kaelt kivégezték, Gialene-t kísérettel küldték vissza apja égkoszorúbeli udvarába. Még mindig férjet keres. Reman a szokásokkal ellentétben úgy döntött, nem fogad maga mellé új ágyast. A köznép pedig azt hitte, a protokoll ilyetén megszegése minden bizonnyal a Fekete Királynő újabb gonosz cselszövésének eredménye, és tovább morgolódott mindenkinek, aki meghallgatta őket.
