CsK:A Farkaskirálynő VIII
Inzolicusnak, a második század bölcsének tollából:
3E 127
Az Ichidag melletti csata során III. Uriel Septim császárt elfogták, és mielőtt sikerült volna elszállítani nagybátyja Gilane-ban lévő pörölyföldi kastélyába, találkoztak egy csapat dühös emberrel, akik mérgükben végeztek vele. Ezután Cephorus nagybátyja császárrá nyilvánította magát, és a Birodalmi Városba lovagolt. A korábban Uriel császárhoz, valamint anyjához, Potemához, a Farkaskirálynőhöz hű csapatok, felajánlották szolgálataikat az új császárnak. A támogatásukért cserébe a császárnak el kellett fogadnia Égkoszorú, Sziklaföld, Pörölyföld, a Nyár-sziget, Valenvadon és Feketemocsár nemességének követelését, akik így újfajta autonómiát és a birodalomtól való függetlenséget kaptak. A Vörös gyémánt háborúja véget ért.
Potema folytatta szélmalomharcát, és a befolyása alatt álló területek egyre csak apadtak, amíg egyedül csak Magányvára királysága maradt meg neki. Daedrikus lényeket idézett, hogy mellette harcoljanak, és rávette nekromantáit, hogy támasszák fel az elesett ellenségeket, hogy élőholt katonákként szolgálhassák ügyét, és az egyik rohamot indította a másik után I. Cephorus császár hadserege ellen. Ahogy Potema őrülete egyre nagyobb méreteket öltött, úgy hagyták el egymás után szövetségesei. Az egyedüli társait már csak az éveken át összegyűjtött zombik és csontvázak hada jelentették. Magányvára királysága a halál földjévé vált. Történetek szólnak arról, hogy az ősi Farkaskirálynőre rothadó csontváz szobalányok vigyáztak, és szörnyű tárgyú haditerveket szövő vámpírgenerálisok riogatták alattvalóit.
3E 137
Magnus egy kis nyitott ablak mellett ült szobájában. A héten most először hallotta a város zajait: a kocsik nyikorgását, a lovak patáinak kopogását a macskaköveken, és még egy gyermek nevetését is. Mosolyogva ment vissza az ágya mellé, ahol megmosta arcát és befejezte az öltözködést. Majd jellegzetes kopogást hallott az ajtón.
- Gyere be, Pel - mondta.
Pelagius frissen szökellt be a szobába. Nyilvánvaló, hogy már órák óta ébren volt. Magnus csodálta is energikusságáért, és eltűnődött azon, hogy mennyi ideig húzódtak volna el a csatái, ha tizenkét éves fiúk rohangálnak a közelében.
- Voltál már kint? - kérdezte Pelagius. - Az összes városlakó visszatért! Nyitva vannak a boltok, még egy Mágusok Céhe is megnyitotta kapuit! Láttam, hogy az öbölbe száznyi boltos érkezett, különböző helyekről!
- Már nem kell félniük semmitől. Végeztünk a szomszédságaikban lévő összes zombival és szellemmel, most már tudják, hogy biztonságban visszajöhetnek.
- Cephorus nagybácsi is zombivá fog változni, ha meghal? - kérdezte Pelagius.
- Én ezt nem feltételezném róla - nevetett Magnus. - De miért kérdezed?
- Az emberek azt beszélik, hogy öreg és beteg - felelte Pelagius.
- Nem olyan öreg - mondta Magnus. - Pont hatvan éves. Pont két évvel idősebb, mint én.
- És hány éves Potema nagynéni? - kérdezte Pelagius.
- Hetven - felelte Magnus. - És igen, ő már öreg. A többi kérdésed még várhat. Most találkoznom kell a parancsnokkal, de majd az ebédnél beszélgethetünk. Addig is foglald el magad, és ne keveredj semmi bajba. Megértetted?
- Igenis, atyám - mondta Pelagius. Megértette, hogy apjának folytatnia kell Potema kastélyának az ostromát. Miután sikerült körbezárni, kimozdulhatnak a fogadóból, és beköltözhetnek a kastélyba. Ezt Pelagius nem várta annyira. Az egész városnak furcsa, édeskés halálillata volt, ám a kastélyt körbevevő várároknak a közelébe sem tudott úgy jutni, hogy hánynia ne kelljen az ott terjengő bűztől. Hordhatnak oda milliónyi virágot is, de az nem fog semmin sem változtatni.
A fiú órákat kóborolt a városban, vásárolt magának némi élelmet, és néhány szalagot az Aprópillében lévő lánytestvérének és anyjának. Azon tűnődött, hogy kinek kell még ajándékokat vennie, és elbizonytalanodott. Az összes unokatestvére - Cephorus nagybácsi gyermekei, Antiochus nagybácsi gyermekei és Potema nagynéni gyermekei - mind meghaltak a háború során, vagy azt követő nagy éhezésben, mivel rengeteg termés áldozatul esett a csatáknak. Bianki nagynénje a múlt évben halt meg. Már nem sokan maradtak a császári családból, csak az anyja, a testvére, az apja, ő és nagybátyja, a császár. Valamint Potema nagynéni. De ő már nem igazán számít.
Ma reggel, amikor elhaladt a Mágusok Céhe mellett, úgy döntött, hogy nem megy be. Ezek a helyek mindig vonzották a maguk különös illatával, a kristályokkal és ősi könyvekkel. A mostani sétája során eszébe ötlött, hogy talán mégis betérhetne, hogy vásároljon valamit Cephorus bácsikájának. Egy ajándékot a Magányvára Mágusok Céhéből.
Egy öregasszony szerencsétlenkedett a bejárati ajtónál, Pelagius udvariasan kinyitotta neki az ajtót.
- Köszönöm - mondta a nő.
A nő olyan öreg volt, amilyent még korábban nem látott. Az arca olyan volt, mint a rothadt alma, amit vadul összekócolt, fehér hajkorona vett körbe. A fiú ösztönösen tért ki a nő bütykös karmai elől, mikor az meg akarta ütögetni a kobakját. Volt azonban egy ékkő a nyakában, ami megragadta Pelagius figyelmét. Egy fényes, sárga színű ékszer, aminek a belsejében mintha valami fogságba esett volna. Mikor ráesett a gyertyák fénye, akkor úgy tűnt, mintha valami négylábú fenevad mozogna benne.
- Ez egy lélekkő - mondta a nő. - Egy nagy vérfarkas-démon lelke van belezárva. Nagyon-nagyon régen lett belebájolva a kőbe, hogy elbűvölje az embereket, de most azon gondolkodom, hogy más varázslattal is el kellene látnom. Talán olyasféle varázslatokkal az Átváltoztatás iskolájából, mint a bezárás, vagy pajzs varázslatok. - Egy pillanatra megállt, majd figyelmesen megnézte a fiút a maga sárga, csipás szemeivel. - Ismerősnek tűnsz, fiú. Mi a neved?
- Pelagius - felelte a fiú. Általában erre azt felelte, hogy "Pelagius herceg", de azt mondták, hogy ne hívja fel magára a figyelmet, amikor a városban van.
- Ismertem valakit, akit szintén Pelagiusnak hívtak - mondta a nő, kesernyés mosollyal az arcán. - Egyedül vagy itt, Pelagius?
- Az apámmal... a hadsereggel, ami a kastélyt ostromolja. De vissza fog térni hozzám, ha sikerült a falat áttörniük.
- Azt hiszem, hogy ez elég hamar be fog következni - sóhajtott fel az öregasszony. - Semmi sem tart örökké, bármily jól is építették meg. És te? Szeretnél valamit venni a Mágusok Céhében?
- Valami ajándékot akartam vásárolni a nagybátyámnak - felelte Pelagius. - De nem tudom, hogy van-e elég aranyam.
Az öregasszony ezután hagyta, hogy a fiú böngészni kezdjen az áruk között, amíg ő maga a céh bűvölőjéhez fordult. Egy fiatal északi volt, nagyra törő reményekkel, amit Magányvára új királysága felé táplált. Csak egy kis meggyőzésre, és jó adag aranyra volt szükség, hogy eltávolítsa a lélekkőről a bűbájmágiát, és helyette erős átokkal ruházza fel, ami lassú méregként, az évek során kiszívja viselője bölcsességét, míg az teljesen el nem veszti az eszét. Ezenkívül vásárolt még egy olcsó, tűzvédelmet biztosító gyűrűt.
- Egy öregasszonyhoz való kedvességedért, fogadd el ezeket - mondta, majd odaadta a nyakláncot és a gyűrűt a fiúnak. - A gyűrűt add a nagybátyádnak, és mondd neki, hogy lebegés varázslattal van ellátva, tehát, ha magas helyeken kell ugrálnia, akkor ez megvédi. A lélekkő pedig a tiéd.
- Köszönöm - felelte a fiú. - De ez túl kedves tőled.
- A kedvességhez ennek semmi köze - felelte a nő őszintén. - Tudod, egyszer-kétszer jártam a Császári palotában a Feljegyzések csarnokában, és olvastam rólad az Ősi tekercsek jóslataiban. Egy napon majd császár leszel, fiam, III. Pelagius Septim császár, és ez a lélekkő fog majd vezetni, és majd tesz róla, hogy mindig emlékezzenek rád és tetteidre.
Ezen szavak után az öregasszony eltűnt a Mágusok Céhe mögötti egyik szűk sikátorban. Pelagius egy darabig még követni próbálta, de nem tudta, hogy merre kövesse a nagy kőrengetegben. Ha tudta volna, akkor éppen Magányvára kastélyának szívébe vezető, város alatti alagútrendszerben találta volna magát. Valamint, ha sikerült volna megtalálnia az ide vezető utat, akkor csoszogó élőholtakkal találkozott volna, és a palota egyik málladozó rommaradványába jutott volna, ami egykor a királynő hálószobája volt.
Abban a hálószobában megtalálhatta volna a Magányvára nyugodtan várakozó Farkaskirálynőjét, amint éppen kastélya omladozó hangjait hallgatja. Valamint láthatta volna a nő arcán annak fogatlan vigyorát, és hallhatta volna életének utolsó sóhajtását.
Inzolicusnak, a második évszázad bölcsének tollából:
3E 137
Potema Septim kastélyának egy hosszú hónapig tartó ostroma után halt meg. Amíg élt, ő volt Magányvára Farkaskirálynője, II. Pelagius császár lánya, Mantiarco király felesége, Kintyra császárnő nagynénje, III. Uriel császár anyja, és Antiochus és Cephorus császárok nővére. A nő halála után Magnus kinevezte fiát, Pelagiust Magányvára - a császári tanács támogatása melletti - névleges uralkodójává.
3E 140
Cephorus Septim császár leesett a lováról, és belehalt sérüléseibe. Testvére, Magnus Septim néven császárrá nyilváníttatta magát.
3E 141
Pelagiusról, Magányvára királyáról a Birodalmi évkönyvben úgy tesznek említést, mint "néhanapján szeszélyes egyén". Feleségül veszi Katarish-t, Vvardenfell hercegnőjét.
3E 145
Magnus Septim császár meghalt, és a később Őrült Pelagius néven elhíresült fiát tették császárrá.
|
Előző: A Farkaskirálynő VII |
Összefoglaló: A Farkaskirálynő |
Következő: Nincs |
